Kiadás éve: 2012
Kiadó: Hopeless
Műfaj: Metalcore/Dubstep/Post-hardcore
Ha a zúzósabb metalcore keveredik az elektronikával, az már önmagában is merész egyveleg. Ha ehhez még hozzávesszük a Hadouken! grindie/indie stílusáthallását és a rohadt nagy extázisban végződő, őrjöngő koncerteket (amelyekből egyet az idei Sziget-en mi is megtapasztalhatunk), az pedig már maga a tökéletes recept. Az angol Enter Shikari zenekarral úgy voltam sokáig, hogy nem rosszak de nekem túl zúzós az egész. Aztán egy nap épp zenéket vadásztam a neten az edzéshez és eszembe jutott hogy itt van ez a négytagú hertfordshire-i banda akik 100% hogy olyan zenét nyomnak amire kitűnően lehet fekvenyomni itthon (ja igen, itthon szoktam edzeni...). Úgyhogy le is húztam a teljes diszkográfiát. Majd idővel szépen mindegyik album be lesz mutatva itt mert valamilyen szinten mind alapmű (az első, 2007-es album tulajdonképpen zenei tananyag lehetne) de ahogy a srácok egyre híresebbek lettek, úgy lett egyre "populárisabb" a zenéjük is. Az A Flash Flood of Colour szám szerint a harmadik lemezük és talán ez lett a "legslágeresebb" mind közül. De legalábbis a legkönnyebben befogadható még egy átlag-hallgató (van egyáltalán ilyen?) számára is. A fajsúlyos elektronika most is jelen van, ám az eddig is jól bevált drum & bass mellé – a kor igényeinek megfelelően – hozzá csapódott a dubstep is. Az eredmény zseniális lett. A dubstep remekül simul bele a zenébe, nem lóg ki az egészből úgy mint a Korn esetében. A srácoknak sikerült tökéletesen magukévá tenniük a műfajt (ebben talán nem kis szerepet játszott az is hogy az énekes mellékállásban DJ), nem is csoda hogy rengeteg méltató kritikát kaptak világszerte. Nézzük meg mit is kap a hallgató, ha nekiáll ennek a zeneileg és szövegvilágilag is eléggé merész albumnak:
Az első két számot egybe kell venni hiszen egymáshoz tartoznak. A System... nem csap bele rögtön a lecsóba. Mondhatni elég visszafogott kezdés de a háttérben már bekúszik az az alaptéma (a klasszikus zenei kíséret) amely a ...Meltdown esetében csúcsosodik ki igazán. Ez utóbbi már jóval pörgősebb, jóval odavágósabb szerzemény lett és képzeljétek el mindezt úgy hogy a zúzásra hirtelen érkezik a szaggatott dubstep ÉS még erre jön rá a már említett klasszikus zenei tétel. Zseniális. Nem mellesleg az alaphangulatot is remekül megadja. Eztán a Sssnakepit lép be amelyet a Shikari előszeretettel nyom koncerteken is. Ez érthető is hiszen nagyon jól összerakott számról van szó. Azóta már remixek tucatjai készültek hozzá, kb. annyian rátették már a kezüket mint egy 13 éves részeg csajra a város legrosszabb hírű szórakozóhelyén. Utána a Search Party nyugtatja le a kedélyeket. Inkább rock mintsem zúzás, az ember lelki szemei előtt ilyen daloknál akaratlanul is beugranak olyan amcsi bandák mint mondjuk a My Chemical Romance, a Three Days Grace, avagy a 30 Seconds To Mars (igen, ezeket is ismerem...meglepődtetek, mi?). Visszafogottabb szárnyalás. Aztán az Arguing with Thermometers pofán ver. Kedvenc számom. Zúzás az elején, majd jön a remek – instant dúdolható – refrén és mindezt itt is nyakon öntik elektronikával hogy még véletlenül se fulladjon unalomba. És ha eddig a hallgató nem tette volna, most már akaratlanul is elkezd a szövegekre koncentrálni amelyek egyszerre szólnak a politikáról, a háborúkról, a globális felmelegedésről meg minden másról is amik fekete foltként tündökölnek az emberiség történelmében. Ezt a szövegvilágot hozza a Stalemate is a maga lassú, elvágyódó stílusában. A Gandhi Mate, Gandhi újfent inkább a zúzásról szól de olyan remek stílusváltások vannak benne hogy ilyet is csak a Shikari tud. A Warm Smiles Do Not Make You Welcome Here egy újabb lépés a mainstream irányába de legalább nagyon ütős riffeket sikerült belepakolni. A Pack of Thieves szintén nagy favoritom mert remekül hozza a fenn említett amcsi zenekarok hangzásvilágát de mégis képes többet adni, és ezt a vége felé még meg is fejeli a dubstep újbóli feltűnésével. A Hello Tyrannosaurus, Meet Tyrannicide a vicces címe ellenére az album talán legkiforrottabb szerzeménye. Benne van minden ami Shikari, és a kemikália működik is, méghozzá rendkívül stílusosan. A zárást a Constellations hivatott elhozni amely abszolút méltó módon teszi ezt meg, igényes lassúsággal.
De ha az ember deluxe album...hát, mondjuk úgy "birtokosa" akkor ott van még neki a Quelle Surprise amely most nekem újabban nagyon betalált (külön piros pont a szövegért) és a Destabilise amely meg egy klassz kis zúzós-elektrós dal lett. Ja meg persze akad még néhány remix is de ezek nálam nem érnek fel az eredetiekhez, úgyhogy igen hamar ignoráltam is őket. Az A Flash Flood of Colour azonban önmagában is bőven megállja a helyét hiszen hol máshol hallanátok még egy olyan metalcore zenekart akik ennyire remekül és ennyire stílusosan mossák összes a zúzós témákat a dubstep szaggatott elektronikájával? Sehol. Ha ez érdeklődést keltett bennetek akkor hallgassátok meg az első két dalt egyben ITT és mindenre választ fogtok kapni. A Shikari meg nem most szerepelt itt utoljára, be lesz majd még mutatva a többi lemezük is de ha épp ismerkedni szeretnétek velük akkor kezdésnek ezt a produktumot ajánlanám mert remekül vezeti be a hallgatót a srácok stíluskavalkádjába, nem mellesleg pedig tényleg kurvajó zene amely majd a Sziget-es koncerten is vissza fog köszönni (én már előre készülök hogy szarrá fogom pogózni a lábam...) és kb. ugyanannyira beüt mint egy dupla kávé. Na lépek is benyomni az erősítőt és edzeni egy kicsit, Ti meg addig lessétek meg miről is beszéltem eddig:
Értékelés: 10/9
