Talán azt hittétek már nem lesz több filmes összeállítás? Ó, naivak vagytok hiszen a filmes kategóriát még nem zárhatom le ennyivel! Ott vannak ugyanis a horror filmek. Tudjátok, melyek nekem oly kedvesek. Maga a horror műfaj gyerekkorom óta a legnagyobb kedvencem. Akkoriban még főként csak apám VHS-kazettáiról nézhettem hangalámondásos horror filmeket, aztán később – mikor már én is megtanultam kezelni a videomagnót – a tévéből vettem fel ilyen filmeket. Ezekkel a probléma az volt hogy a reklámok rendre megtörték a feszültséget és néha az adott film is jelentős csúszással kezdődött vagy fejeződött be mert az előtte/utána lévő műsor kissé több műsoridőt kapott. Anyáztam ezért jó ízeseket annak idején de azért jó néhány klasszikust tekintettem meg így. Utána bejött a torrent és a kapuk megnyíltak. Tucatjával töltöttem le nagyon régi (például a fekete-fehér 1922-es Nosferatu), régi (mondjuk az 1973-as Ördögűző) és kifejezetten modern, csak Európában nem annyira ismert filmeket (ilyen volt a Ju-on és a Ringu amelyek remake-változatban nagyobb szerephez jutottak, ugye az Átok és a Kör miatt). Szóval a határ nagyjából a csillagos ég (meg a számítógépem merevlemezének kapacitása) volt. Láttam jókat, rosszakat és botrányfilmeket is. Néhányról írtam is erre, vagy másik blogra. Tinikoromban akkora horror-rajongó voltam hogy már könyvekben és zenékben (!) is faltam ezt a műfajt. A klasszikus Lovecraft és Poe olvasmányok mellett King összes jelentősebb művét kiolvastam, de még a kevésbé jelentőseket is mint például a Tom Gordon, segíts! amely alapvetően egyáltalán nem olyan nagy szám, én mégis szörnyen bele tudtam élni magam. Ezeket jobbára könyvtárból vettem ki, hangulatos volt őket esténként olvasgatni. Azóta már elköltöztem, ama kedves kis könyvtár is bezárt (néha még elsétálok arra és mindig elönt a csalódottság amikor látom a lerácsozott, szétgraffitizett épületet). De a horror műfaja iránti szeretetem az évek alatt semmit sem csorbult. Elkezdtem ugyan érettebb fejjel nézni ezeket a filmeket (az éppen aktuális barátnőm legnagyobb bánatára) és már nemcsak mint néző, de mint egyfajta ''kritikus'' is véleményezem őket. Láttam az összes fontosabb horrort, tudom mik az alapkövek, néha-néha akaratlanul is egymáshoz hasonlítok hát ilyen filmeket. Sajnos a magyar horror mint kategória, még mindig gyerekcipőben jár. Filmek terén 1-2 példát tudnék hozni mindössze és ezek is jobbára inkább független filmes alkotások. Könyvek terén nem tudom mi a helyzet, van-e egyáltalán magyar horror írónk de épp elég félelmetes nekem a Szepesi Niki vagy valamely másik magyar celeb életrajzi könyve úgyhogy ezt a szegmenst kilőhetjük. Magazinban viszont ott volt a Fangoria annak idején amit lelkesen megvettem minden hónapban (általában a DVD-s változatot) és egymás után többször is kiolvastam. Még az olyan cikkeket is amik olyan filmekről szóltak amik eleve egyáltalán nem érdekeltek. Átkozott jól összeszerkesztett, tartalmas, érdekességekkel dúsított lap volt amelynél soha, egyetlen egyszer sem éreztem azt hogy az adott szerkesztő kényszerből írta volna a cikkét. Érezhető volt az egész magazinon a horror iránti szeretet és ez nálam olyan előkelő státuszba emelte a Fangoria magazint hogy külön polcot szenteltem neki otthon a szekrényemen. Az évek alatt a horror műfaja is változott. A klisés trancsírozásokon túl eljött az idő amikor nagyon naturális, nagyon durva, nagyon ''lélekszétbaszó'' akart lenni (és lám, megszületett a torture porn műfaj!). Aztán újabban (a found footage stílus leáldozásával) én úgy látom hogy kezd visszanyúlni a gyökerekhez és inkább a klasszikus ijesztgetésre megy rá mintsem a minél véresebb hentelésekre. Ez szerintem mindenképp pozitív. Nekem legalábbis jobban fekszik ez az ijesztgetős, kísértetes/démonos stílus mint a végtagleszakítós vérfürdők. Éppen ezért 2013-ban az év horrorja számomra nem is lehetett más mint a:

Úgy bizony, a The Conjuring (magyarul Démonok között)! Nálam azért lett eme film az év legjobb horrorja mert szerintem zseniálisan ötvözi azokat a tulajdonságokat amiktől igazán jól működik egy horror. Először is: tényleg borzasztóan félelmetes (utoljára ilyen félelmetes horror csak tavaly a Fekete ruhás nő volt). Ezt a filmet itthon olyan közönségnek vetítették akiknek férfi tagjai spontán merevedést produkálnak egy IMAX 3D-s Transformers összecsapástól, nő tagjainak pedig azonnal benedvesedik a bugyija amint Csányi Sándor színre lép egy Sas Tamás filmben. Ha azt mondják nekik hogy a rendező maga James Wan, csak kamilláznak bambán. Az értelmesebbje talán bemondja hogy ''Fűrész!'' de ennyi. Az Insidious mindegyik előtt ismeretlen (persze tisztelet a kivételnek!) pedig az a film már 2010-ben az elöljárója volt a The Conjuring-nak. Arról nem is beszélve hogy az Insidious: Chapter 2 (kritikám ITT) véleményem szerint még félelmetesebb is lett mint a The Conjuring (amiről pedig ITT írtam már). Akkor miért választottam mégis ezt a filmet a legjobbnak idén? Nos, a válasz egyszerű: a története miatt. Mint említettem korábban, én élnék fantáziájú gyerek voltam korábban. És ezt felnőtt koromra is megőriztem. Hajlamos vagyok olyan dolgokon elcsodálkozni és megbabonázva nézni őket amelyek mellett az emberek többsége egyszerűen elsuhan. Hiszek a szellemek, kísértetek, démonok és túlvilági lények létezésében. Itt mutatkozik meg hogy több évig Hihetetlen! magazin előfizető voltam. Betéve ismerek több klasszikus kísértethistóriát és gyakran végzek kutatómunkát ilyen témában. Így számomra a The Conjuring olyan elemei mint például mikor a démon(ok) jelenléténél lehűlt a levegő vagy büdös szag kezdett terjengeni a szobában, számomra mind-mind megmosolyogtató adalékok voltak hiszen ezek valóban létező tulajdonságok szoktak lenni valós paranormális észleléseknél is. Ehhez pedig csak hozzájön ama tény hogy a sztori megtörtént eseményeken alapszik. A démoni megszállás alá került család kálváriája a maga módján legalább annyira híres mint az amityville-i eset. Tökéletes alapanyagnak számított tehát Wan és a többi készítő számára. Hámozzuk le a ''közönségbeszaratós'' jumpscare jeleneteket, az idegeinkkel játszadozó feszültségkeltést és kapunk egy nagyon is félelmetes alaptörténetet amely ráadásul a valóságban is megtörtént. Számomra a The Conjuring jóval több mint egy ''nem annyira átlagos'' horror film. Én az igazságtartalma miatt becsülöm annyira hogy ilyen magas helyezést ért el nálam. Ha nem lett volna alatta egy ennyire összetett sztori és csak az ijesztgetésekre ment volna rá akkor biztosan nem szerepelne most itt. A rendező, James Wan azt nyilatkozta hogy örökre visszavonul a horror műfajától. Ha a The Conjuring és az Insidious: Chapter 2 (mindkettő idei alkotás) kettőse volt az ő ''búcsúja'' a műfajtól akkor azt hiszem maradéktalanul odatette magát.