Év: 2012
Rendező: Peter Strickland (Varga Katalin balladája)
Szereplők: Toby Jones, Antonio Mancino, Guido Adorni, Susanna Cappellaro
Na, ez az a film amit ha most megnézel akkor nagyjából jövő ilyenkorra fogod kezdeni kapizsgálni hogy miről is szólt. És ezt most halál komolyan gondolom. Jómagam azóta vadászok erre a filmre hogy durván 2 éve láttam belőle egy előzetest. Sok helyütt megemlítették mint 2012 egyik legjobb filmes alkotása de persze Magyarországra nem jutott el. Én is megfeledkeztem róla, aztán nemrég egy kedves ismerősöm újfent felhívta rá a figyelmem és mivel már korrekt magyar felirat is található a filmhez, megtekintettem. Úgy álltam fel a vége után hogy azt kérdeztem magamtól: Ez most mégis mi a franc volt? Fel-alá járkáltam a lakásban és próbáltam valami ésszerű, logikus magyarázatot keresni arra hogy akkor tulajdonképpen miről is szólt ez a film. Mert az elején még tisztán érthető és világos minden, aztán a közepétől egyre furcsább és furcsább események történnek, a végére pedig konkrétan az egész film teljesen kifordul önmagából. Nos, a Berberian Sound Studio már csak ilyen. Biztos hogy nem fogjátok elsőre megérteni. De kezdjük az elején:
Gilderoy egy meglehetősen félénk és antiszociális angol hangmérnök akit Olaszországba hívnak egy éppen készülő film munkálataihoz. Szegény Gilderoy számára meglehetősen új és furcsa az a közeg amibe az olasz stúdió falai között kerül. Bár szakértelme egyedülálló, az már az első pillanattól fogva látszik hogy ő jobb szeret inkább egyedül dolgozni és egyébként is meglehetősen furcsállja azt a fajta filmet amin dolgoznia kell. A történet szerint a 70-es években járunk, az olasz filmgyártás aranykorában. Tudjátok, ekkor még rengeteg horror (és giallo) került ki Olaszországból. Egyébként a filmből amin Gilderoy-nak dolgoznia kell, mi nem láthatunk semmit (csak a főcímét). A háttérmunkálatokból következtethetjük csak ki hogy miféle filmmel is állunk szemben. Hát...nevezhetjük horrornak. Leginkább Dario Argento filmjeit idézi meg (erre pedig a nagyon hasonló zenei betétek is rájátszanak). Persze Santini, a rendező, jóval többnek tartja filmjét egyszerű horrornál. Művészinek és történelmileg teljesen hitelesnek hiszi. A központi témája egyébként a boszorkányság. A boszorkánynak vélt nők kínzása és vallatása, egy élőhalott boszorkány feltámadása meg egyéb sablonos dolgok. De mint említettem, mi a készülő filmből egyetlen képkockát sem láthatunk. Gilderoy viszont igen. Bár ő hangmérnök és elsősorban a film technikai munkálataiért felel, a látottak szépen lassan kezdik kikészíteni az idegrendszerét. A Berberian Sound Studio egyik legerősebb eleme hogy bepillantást enged a kulisszák mögé. Láthatjuk például hogy hogyan készültek az ilyen régi horror filmeknél a hangeffektusok. Mikor minden kapcsolódó hangot a stúdióban kellett előállítani. Például mikor az egyik jelenetben a feltámadott boszorkány kihajítja az ablakon az egyik szereplőt akkor annak hangeffekt-munkálatai úgy zajlanak hogy valaki egy lepedőt ráz, a másik pedig – a földet érés, avagy becsapódás hangját kölcsönözvén – a padlóra hajít egy friss tököt. Placcs. De érdekes volt az is mikor egy vallatás-jelenet alatt a boszorkány haját tépték és mindezt a valóságban úgy valósították meg hogy Gilderoy a mikrofon előtt néhány retek szárát tépte ki. Vagy amikor valakit leszúrtak akkor egy káposztát döfködött konyhakéssel. És így tovább. Ezek a kis werkfilm -szerű adalékok nagyon sokat hozzátesznek a hangulathoz hiszen tényleg ilyen effekteket használtak az akkori horror filmeknél. De ugyanígy láthatjuk az utószinkronizálásokat is, mikor egy-egy sikolyt vagy párbeszédet a már leforgatott képanyagra kell felvenni. Emellett láthatjuk amint Gilderoy szépen fokozatosan beleőrül a látottakba. Szegény, előtte természetfilmeken dolgozott, ez a minden eddiginél durvább és erőszakosabb film nem az ő lelki világának való. De mivel a stúdió pénzhiányban szenved és még őt sem tudják kifizetni (ráadásul a rendező is számít rá), ezért nem mer elmenni. Aztán kifejezetten érdekes, furcsa, már-már abszurd dolgok kezdenek történni.
A Berberian Sound Studio a végére teljesen kifordul és átmegy egy David Lynch alkotásba. Olyan események történnek benne amikre egyszerűen nincs magyarázat. Nem akarok spoilerezni de én is csak kapkodtam a fejem jobbra-balra hogy mégis mi a fene történik? Ráadásul a film elég sután ér véget. Nem kapunk magyarázatot, maximum sejthetjük hogy mi is volt a "valóság" és mi a "képzelet" de a puzzle akkor is hiányos marad. A színészek nagyon jók, Toby Jones egyszerűen zseniális (még annak ellenére is hogy semmi emlékezeteset nem villant), de a többiek is hozzák a szintet. A képi megvalósítás abszolút remek. A díszletek korhűek és hitelesek, a 70-es évek hangulata abszolút átjön. Emellett a fényképezés és a beállítások kissé nyomasztó és már-már fojtogató érzést keltenek. A zene – mint említettem – Argento stílusát idézik, a hangok miatt pedig érdemes ezt a filmet is fülhallgatóval nézni, úgy jobb hiszen az apró neszezéseknek is fontos szerep jut benne. Csak a végét nem tudom hova rakni. Valami épkézláb befejezés tényleg jobb lett volna de lehet csak én vagyok túl telhetetlen. Videojátékoknál a Dear Esther (kritikám ITT) volt utoljára ami ennyire érthetetlen és zavaros volt számomra. Ennek ellenére a Berberian Sound Studio kiváló film. Nagyon alázatosan állít emléket a 70-es évek olasz horrorjai előtt és mindemellett azok is bátran tehetnek vele egy próbát akik nemcsak a már említett műfaj, de David Lynch munkásságának is rajongói. Frakkban táncoló törpe szerencsére nincs. Van viszont egy nagyszerű főhajtás a – régebbi – horror filmek előtt és egy már-már kafkai szinten értelmezhető kisember lelki kálváriája és mentális széthullása. Mert a modern filmművészet már csak ilyen. Üdv, 2014-ben!
Értékelés: 10/8
