Videojáték ajánló már régen volt. Ennek legfőbb oka pediglen az, hogy nincs időm mostanság játszani. Azaz nem annyit mint korábban. Nézzétek ezt (is) el nekem, hiszen a melóból hazaérvén nem épp az a legfontosabb számomra, hogy beüljek a PS3 elé és nyomassak valamit több órán keresztül. Ennek ellenére az indie címek továbbra is lekötnek és újabban ez a DayZ nevezetű Arma 3 mod is felkeltette a figyelmemet. Ha egy kicsit izmosabb gépem lenne hozzá akkor biztosan gyakran játszanék vele. Bár közepes beállítások mellett talán még így is ki fogom próbálni. Aki nem tudja, hogy mi az a DayZ, az keressen rá az interneten. Mostanság tele van vele minden nagyobb videojátékos portál. Ám jelen cikk nem ezzel a játékkal kíván foglalkozni. Régi nagy kedvencemet, a Spec Ops: The Line névre keresztelt TPS taktikai lövöldét szeretném figyelmetekbe ajánlani. Akinek fogalma sincs róla, hogy mi is ez a játék, az is jobban teszi ha elolvassa a cikket mert nem csak és kizárólag videojátékos aspektusból kívánom megközelíteni a témát. Ugyanis a Spec Ops: The Line történetmesélés és narratíva szempontjából olyan filmekkel veszi fel a versenyt mint az Apokalipszis most!, avagy az Őrület határán. Nem tizenéves, CoD-on edződött gyerekeknek való alkotás. Sokkal de sokkal több annál. Elmagyarázom:
Történet: A fő inspirációt Jospeh Conrad ''Heart of Darkness'' című novellája nyújtotta. Természetesen emellett letagadhatatlanok a különféle (háborús-) filmes utalások is de maga a novella nyomta a legtöbbet a latba mikor a készítők megírták a játék történetét. A helyszín Dubai, csakhogy a fényűzés és a pompa már a múlté. Hatalmas homokviharok pusztították el a várost, a kiérkező mentőcsapattal pedig megszakadt az összeköttetés. Az ő megmentésükre küldött 3 fős csapat megérkezésével kapcsolódunk be a történetbe (leszámítva az in medias res nyitányt). Az általunk irányított karakter Martin Walker parancsnok, a csapat vezetője. A feladat pedig, hogy az evakuáció megkezdésekor oda küldött 33. zászlóalj kilétét felkutassák és épségben hazahozzák őket. Az ''Átkozottak'' gúnynévvel is illetett 33. zászlóalj vezetője Walker korábbi mentora, John Konrad (egyértelmű utalás a játékot inspiráló novella szerzőjére) csupán rejtélyes rádióüzeneteket hagyott hátra. Az osztag eleinte rutinfeladatnak veszi az egész küldetést. Még csak nem is számítanak arra ami a későbbiekben várja majd őket. Walker és két társa (Adams és Lugo) szépen lassan olvadnak bele az árulásokkal (helló, CIA!), tömegmészárlásokkal, vérengzésekkel, és egyéb szörnyűségekkel teli káoszba, miközben apránként már saját épelméjűségük is veszélybe kerül. Ki hazudik és kiben lehet bízni? Ki melyik oldalon áll?
Dubai városát visszafoglalta a sivatag
A Spec Ops: The Line vitathatatlanul legerősebb eleme a története. Zseniálisan van összerakva. Lassan indul, tudatosan építkezik. Aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy a játék iszonyat merész és bevállalós stílusban köpi szembe a ''Dicső, bátor, hazafias és igazságos Amerika'' plasztik-képét. A háború borzalmait aranytálcán kínálja. Sőt, nemhogy kínálja, egyenesen a játékos arcába tolja, hogy ''Nesze bazdmeg, látod, a háború ILYEN és nem olyan amit a CoD-ban megszokhattál''. Részemről ez hatalmas piros pont. Végre egy videojáték amely képes bevállalni ilyesmit. Bokáig gázolhatunk a vérben, a kivégzett hullákban és persze a homokban mert a homok az mindenhol ott van. Néha egészen gyomorforgató jeleneteknek is szemtanúi lehetünk. A Spec Ops: The Line amellett, hogy végig nyomasztó hangulatot biztosít, helyenként erősen sokkol is. Mennyire de mennyire durva már az a jelenetsor, amikor Walker szembesül azzal, hogy civileket öltek meg és ott áll földbe gyökerezett lábakkal egy halom holttest előtt amelyek között egy szénné égett anya épp halott gyermekét öleli? Srácok, én ledöbbentem. És ehhez hasonló jelenetekből kapunk még néhányat a játék során. Nem beszélve a végérről. Na, az konkrétan díjnyertes filmeket megszégyenítő csavarral operál. Nem fogok spoilerezni de a stáblista bekúszásával csak ültem a kanapén némán és nem tudtam megszólalni. Az utolsó pálya...valami eszméletlen nagy gyomrost visz be a játékosnak. Ilyet én korábban videojátékban még nem éltem át. Ó, és említettem már, hogy négy befejezés van? Én megcsináltam mind a négyet. Érdemes is.
Játékmenet: Klasszikus taktikai TPS lövölde alapokon nyugszik a Spec Ops: The Line játékmenete. Míg az előző Spec Ops játékok inkább voltak nagyon-nagyon reális, inkább katonai-szimulátorként felfogható – megjegyzem: erősen közepes – játékok, addig a The Line már jóval akciódúsabb és korszerűbb mechanikát kapott. Fedezékek mögé rejtőzhetünk, csapattársainknak kioszthatunk parancsokat, hogy miket csináljanak (kire lőjenek, mit robbantsanak fel, stb.). Szóval megyünk előre a rettentő lineáris pályákon és lövöldözünk. Ennyi. Néha bejön egy-két járműves rész, néha pedig a csapattársainktól elszakadván egyedül kell túlélnünk, de a játékmenet legnagyobb része abból áll, hogy társainkkal összedolgozván elimináljuk az ellenfeleket és haladunk tovább a történetben, ám az említett beékelt szakaszok miatt legalább nem válik unalmassá és vontatottá a játékmenet.
Lassan fény derül a mocskos titkokra
A játék néha választási lehetőségek elé is állít bennünket, ezeknél mindenki saját kénye-kedve szerint dönthet. Mondok egy példát: elérünk egy felüljáró aljához, odafenn pedig mesterlövészek figyelnek bennünket. Rádión üzenik nekünk, hogy a felüljáróra fellógatott civilek valójában bűnözők és azonnal öljük meg őket, különben kapunk néhány golyót a mesterlövész puskákból. És akkor itt lehet dönteni, hogy leöljük szegény szerencsétlen ártatlan civileket, avagy inkább megkíséreljük kilőni a kb. fél km-re lévő snipereket. De ez csak egy kiragadott példa volt, akad még néhány a játékban. Főleg a vége felé közeledvén. Dióhéjban: a Spec Ops: The Line ''lebutított'' taktikai lövölde (nem adhatunk ki túl sok, avagy túl változatos parancsokat), TPS köntösben, rengeteg akcióval. Ennyit érdemes tudni a játékmenetről.
Grafika: Nos, Dubai szanaszét rombolt és a homokviharok miatt rendesen megtépázott városa már önmagában zseniális húzás volt a készítőktől a helyszínválasztáshoz. Lenyűgöző látvány amint végigpillantunk a félig leszakadt, kocsikkal telezsúfolt autópályákon, a dúsgazdag és előkelő szállodák belső terein, avagy a hatalmas üveg felhőkarcolókon. De épp ennyire letaglózóak a város alatt húzódó alagútrendszerek vérmocskos, propaganda graffitikkel és plakátokkal felvértezett folyosói, avagy a nyílt terepeken zajló összecsapások alkalmával látható, egykori autóutak és városi nevezetességek is. A látványról egyébként az Unreal 3 engine gondoskodik, szóval panaszra nem lehet okunk. Az ember azt hinné, hogy egy olyan játék ahol a sivatag és a homok az uralkodó, nem lehet annyira szép és változatos, azonban a Spec Ops: The Line erre erősen rácáfol. Igenis változatos helyszínekkel operál, és ha mondjuk kigyönyörködtük magunkat egy-egy luxus szálloda belterének kidolgozottságán, akkor még ha utána ki is vezet bennünket a szabadba (értsd: a forró sivatagba) akkor is rendre bedob valami újat, legyen az mondjuk egy leomló épület, avagy egy pusztító homokvihar ami aztán teljesen felborítja az előre eltervezett és kigondolt taktikánkat.
A Spec Ops: The Line nem finomkodik, kegyetlenül sokkol inkább
Egy szó, mint száz: szerintem a Spec Ops: The Line szép. Nem éreztem benne annyira a forróságot mint az Uncharted 3 sivatagos részein, de ennek ellenére az atmoszféra rendesen átjött. Főleg a zárt, nyomasztó területeken. Ergo a játék hozzá az elvárt szintet. Nem szaggat, nem fagy be. Fogalmam sincs, hogy X360-on és PC-n hogy fut, de nekem PS3-mon semmi panaszom nem volt rá. Az átvezető animációk és szépek lettek, bár ez sokkal inkább a történet és a szinkronszínészek érdeme. A grafikusok csak tették a dolgukat. Tudjátok, indie játékoknál mindig felvetem, hogy a grafika egyáltalán nem minden. Csak a külső. Azonban pont a belső lenne a lényeg (A minimális dizájnnal operáló Limbo ilyen szempontból elkényeztetett). Nos, a The Line a grafikai motornak hála még kifejezetten szép is. Ez pedig a hab a tortán.
Hang/zene: Az az érdekes, hogy a készítők ezt sem aprózták el. Kapásból a főszereplő karakter, Martin Walker szinkronhangja egyik legnagyobb kedvencem, Nolan North lett. Őt ugyebár a szintén TPS stílusban utazó Uncharted játékokból ismerhetjük, mint az ottani központi karakter, Nathan Drake állandó szinkronja. A Spec Ops: The Line esetében Nolan nehezebb munkát kapott mint az Uncharted játékoknál. Itt nagyon sok érzelmi állapotot kellett átadnia, ugyanis Walker a játék során kvázi az őrület határára (de szépen reflektálok itt a filmre!) sodródik. A végére már konkrétan disszociatív személyiséggé válik. És én amondó vagyok, hogy Nolan nagyon szépen adta át ezt az egész folyamatot. Szinkronmunkája tökéletes, bár egy kissé fura volt őt komolykodni és káromkodni hallani, hiszen az Uncharted játékokban ezt nem szoktuk meg tőle. A többi szinkronszínész is jól hozza a kötelezőt. Szeretnék még említést tenni a zenéről is mert szerintem az sem lett elhanyagolandó pontja a játéknak. A soundtrack remekül lett összeválogatva, a játék alatt felhangzik többek között Jimi Hendrix, Deep Purple, Mogwai, Nine Inch Nails, Alice in Chains, de még Björk is. Ezekre akciózni pedig hadd ne mondjam mennyire emeli meg a hangulatot.
Összességében: A Spec Ops: The Line kiváló játék lett. Emlékszem, mennyire megörültem neki tavaly amikor haverommal rábukkantam a Console Corner üzletében, a használt PS3-mas játékok között (nyugodtan nevezzetek zsidónak de én 5000 forintnál többet nem adok ki most már videojátékra). Azonnal megvettem. Itthon nem tudtam elszakadni előle. Pont így voltam a Tomb Raider esetében is tavaly márciusban. A Spec Ops: The Line tartalmas, összetett, változatos és olyan erkölcsi és morális kérdéseket feszeget amiket más játék aligha merne meglépni. És tudjátok mi a vicces, srácok? Az, hogy egy videojátékról beszélünk. Egy videojáték nyomja a játékos arcába a háború valódi borzalmait, a civil áldozatok kálváriáját és mutat be a ''dicső'' Amerikának középső ujjal. Mindemellett pedig egy annyira hatásos és csavaros történettel operál, hogy már csak ezért is érdemes egy próbát tenni vele.
Lesz min gondolkodni a stáblista alatt/után, ezt garantálom
Elsősorban azoknak ajánlanám akik egy játékot nem az agyatlan, vérbő lövöldözés, inkább a masszív történet és frappáns tálalás miatt játszanának ki. Akik nem riadnak vissza a kissé ''lebutított'' irányítás és a helyenként tényleg gyomorforgató jelenetek láttán. Ők egészen biztosan remekül fognak szórakozni a Spec Ops: The Line végigjátszása alatt. Mindenki másnak csak erősen javallott a beszerzése. A vége pedig...te jó ég srácok, az normális ha lassan egy év eltelte után is még mindig a hatása alatt vagyok?
Értékelés: 10/10
U.i.: Akik nem értenék a maximális pontszámot az értékelésnél, azoknak szeretném elmondani, hogy igen, bele lehetne kötni a játék néhány elemébe de mindez csupán kukacoskodás lenne. Hiszen adva van egy iszonyatosan merész és bevállalós alkotás amelyhez foghatót korábban eddig csak filmeken láthattunk. Épp ezért felesleges a hibákat keresni benne. Tessék szépen végigjátszani mert ehhez foghatót pár évig biztosan nem kapunk majd. Eme cikket pedig az egyik befejezés párbeszédével zárnám, amikor is Walker-t felveszik a kiküldött katonák (ez is egy választási opció) és a következő két mondat hangzik el közte, és az egyik katona között:
Katona: – Mégis hogy élte túl mindezt?
Walker: – Ki mondta, hogy túléltem?
