Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Top 5 legfontosabb film az (eddigi) életemben

2014. március 01. - -Britpopper-

Mindenekelőtt szeretném felhívni a figyelmeteket arra, hogy eme összeállítás koránt sem azonos a Top 10 kedvenc filmem listával amit ITT találhattok. Nem, ide most kifejezetten azon filmeket válogattam össze amelyek így vagy úgy, de nagy hatással voltak az életemre, a gondolkodásmódomra, a világnézetemre, miegyébre. Fontos filmek ezek is hiszen pont ezek azok amelyek helyhiány miatt már nem fértek be a 10 kedvenc filmem közé, pedig bőven tudtam volna róluk írni már akkor is. Mindenki életében vannak igazán fontos filmek. Nem feltétlenül kell, hogy szeresse őket, elég ha csupán nagy hatást gyakoroltak rá, beleégtek az agyába, meg hasonlók. Ezek lehetnek nagy költségvetésű, de akár független (indie) filmek is. Számomra is akadnak ilyenek szép számmal. Ezekből válogattam most össze nektek 5 filmet:

Halál: The Fountain (A Forrás/A Kút)

Érdekes ez a film. Magyarul nem igen ajánlom, hiszen egyes helyeken a Forrás, míg más helyeken a Kút címmel látták el. Fogalmam sincs, miért (gondolom ez is a hazai forgalmazó hanyagsága). A lényeg az, hogy ez egy igencsak elvont 2006-os film. Az a Darren Aronofsky rendezte, akinek többek között a Rekviem egy álomért című mesterművet is köszönhetjük. Eleinte azt hittem, hogy a The Fountain a vallásról fog szólni. Túl sok volt benne a szimbolikus jelenetsor már az előzetes alapján is. Kereszténység, buddhizmus...azt vártam, hogy majd ezek fogják átszőni az egész filmet. Nos, nem. A The Fountain inkább a halálról szól. Pontosabban a halálról, mint betegségről. Három idősíkon játszódik. A múltban spanyol katonák kutatnak a maja dzsungelben egy Elveszett Piramis után amely az Élet fáját rejtheti. A jelenben – és ez a legfontosabb szál – egy pár (Hugh Jackman és Rachel Weisz) kálváriájába nyerhetünk bepillantást, ahol is a nőnek agytumora van és napjai meg vannak számlálva (érdekesség, hogy közben könyvet ír amely a múltbéli spanyol-szál eseményeit dolgozza fel). A jövőben pedig a halhatatlanságot elnyert Hugh Jackman karaktere egy hatalmas buborékban (?) emelkedik az űrbe, egy csillagköd közepe felé hiszen úgy gondolja, hogy ha egy csillag meghal, akkor a felesége újjászülethet. Minden egyes időbeli szál szorosan összefügg. Épp ezért nem is elég egyetlen egyszer megnézni a filmet. A különféle előre- és visszautalások végett pedig pláne.

the-fountain-3_188299-1600x900.jpg

Bizony, nagyon komplex alkotás. Művészi szinten is igazán példaértékű, a jelmezek és a díszletek mind-mind remekek. A vizuális látványvilág is gyönyörű (főleg a jövőbéli szálban, a hatalmas fával). Apropó, fa: sokan nem tudják, hogy az Édenkertben két fa állt. A Tudás fája és az Élet fája. Utóbbira koncentrál a film. Ez áll a középpontban minden egyes időbéli szál esetében. Nos, a történetről elég is tudni ennyit. Úgyis mindenki azt lát bele a filmbe, amit akar. A szereplők nagyon jók. Ugyan Rachel Weisz egy kicsit halovány, de Hugh Jackman simán élete egyik legjobb, legösszetettebb alakítását nyújtja. Öröm volt látni őt végre egy ilyen komolyabb alkotásban is, a sok X-men film után. Sajnos ez a film Darren Aronofsky kevésbé ismert művei közé tartozik. Elvontsága és művészi stílusa miatt pedig alig ismeri valaki (bezzeg a Fekete hattyút az egekbe magasztalták). Ennek ellenére bátran ajánlom mindenkinek akit kicsit is izgat a halál kérdésköre, és szeretne egy nagyon elgondolkodtató, mélységesen szép és megérintő filmet a témával kapcsolatban.

Legjobb jelenet: Hugh Jackman karaktere iszik az Élet fája nedvéből.

Párkapcsolatok: Blue Valentine

Ez a film minden idők egyik legbrutálisabb filmje. Félre ne értsetek, cseppet sem erőszakos, véres, vagy trancsírozós. Inkább sokkoló. ''Egy történet a szerelemről'' – ez áll a borítón. És valóban, a film tényleg a szerelemről szól. De nem áll meg a beteljesülésnél. Szépen végigveszi az egész folyamatot, a keserű végig. Egy fiatal pár élettörténetét követhetjük nyomon, a megismerkedésüktől kezdve, a házasságon és gyerekvállaláson át egészen a letaglózó végkifejletig. Merthogy happy end az itt nincs. Ez nem egy giccses, nyálas hollywood-i romantikus komédia amiben a pár a végén megannyi viszontagság után újra egymás mellett köt ki és kézen fogva elsétálnak a naplementébe. Figyelem, SPOILER következik! A Blue Valentine végén – közös gyerek ide vagy oda – a szülők bizony kíméletlenül szétmennek. Szakítanak, elválnak, teljesen mindegy hogyan nevezzük nevén a dolgokat. Szimplán kilépnek egymás életéből. Előtte pedig mi, nézők, végignézhetjük amint az elején még a szerelemtől fűtött kapcsolatuk szépen lassan darabjaira hullik. Amint a szeretkezésekből kiveszik a szenvedély, amint mindennapossá válnak a veszekedések (melyek napról-napra egyre durvábbak lesznek) és amint közös jövőjük álomképe szertefoszlik. Ledöbbentem, egyszerűen ledöbbentem amikor a film végén Dean egyszerűen elsétál és otthagyja a síró Cindy-t és a kislányukat. Annyira őszinte és kíméletlen az egész jelenetsor, hogy bőven felér egy gyomorba rúgással. Persze igazán csak az fogja értékelni ezt a filmet aki túl van már néhány szakításon és tudja, hogy a valóságban hogyan is mennek ezek a dolgok (hát kurvára nem úgy mint a már említett hollywood-i romantikus komédiákban). Pár szóban a színészekről. A Cindy-t alakító Michelle Williams egyszerre gyönyörű és törékeny, a most már kult. státuszban lévő Ryan Gosling pedig élete egyik legjobb alakítását nyújtja a filmben.

blue-valentine-blue-valentine-15-06-2011-4-g.jpg

Szeretném még kiemelni a vágást mert régen láttam már olyan filmet amelyben ilyen fontos szerep jutott a vágásnak (nagyjából azon a szinten van mint a 2001: Űrodüsszeia volt anno). Az időbeli ugrásoknak ugyanis hatalmas szerep jutott benne. Egyszerre láthatjuk Dean és Cindy ''fénykorát'', amikor még teljes szívből, őszintén szerették egymást és néhány vágással később már azt láthatjuk amint épp torkuk szakadtából üvöltöznek egymással. Zseniális (és számomra klasszikus) az a jelenetsor amikor a remek vágás segítségével egyszerre láthatjuk az esküvőjüket és az utolsó, legdurvább veszekedésüket. Olyan átkozott erős a kontraszt a kettő között, hogy örökre beleég az agyunkba. Kinek ajánlanám ezt a filmet? Nem is tudom, friss szerelmespároknak semmiképp. Olyanoknak akik átéltek már ezt-azt, mindenképp. Egyedülálló fiúknak/lányoknak is. Hiszen mindenkinek érdemes tisztában lennie azzal, hogy mivé is deformálódik a szerelem amikor már kihuny a láng. Mellesleg a Blue Valentine a DVD-gyűjteményem egyik legékesebb darabja, amire nagyon büszke vagyok és örökké meg fogom tartani. Számomra kult. film ez is.

Legjobb jelenet: A vége, mert húsba maróan őszinte.

Szex: Shame (A szégyentelen)

Na, egy kis arcpirító téma. A szex minden egyes kapcsolatban nagyon fontos tényező. Két lélek összeforrásáról van ugyanis szó, természetesen testi viszonylatban is. Igen ám, de van nagyon sok eset mikor a szenvedély egyáltalán nem dominál. Csupán a testi vágyak kielégítése, az örömszerzés és a kielégülés nyom valamit a latba. Ezt a témakört járja be Steve McQueen (Éhség, 12 év rabszolgaság) sokszorosan díjnyertes, 2011-es filmje, a Shame – A szégyentelen is. Főszereplője Brandon (Michael Fassbender zseniális a szerepben), a szexmániás irodai alkalmazott aki még kávészünetekben is a wc-n maszturbál és nem rest halál nyugodtan szemezni idegen nőkkel a metrón. Szexuális éhsége kimeríthetetlen, a neten a legbizarrabb pornókra keres rá és egyszerűen nem ismeri fel, hogy ő bizony beteg. Mert ez az egész egy betegség. Olyan mint az alkohol- vagy játékszenvedély. Netán a drog. Brandon számára a szex a drog. Ezt az ''idilli'' állapotot töri meg húga, Sissy (Carey Mulligan), aki egy nap váratlanul beállít hozzá azzal a kéréssel, hogy hadd lakhasson ott pár napig. A kettejük közti ellentétek szépen lassan kerülnek felszínre. Brandon eleinte sokat tűr, aztán egy idő után már nem képes megbirkózni Sissy csapongó életmódjával és hóbortjaival. Emellett pedig saját élete is kezd darabjaira hullani. Nem találja helyét, nem tudja pontosan mit akar, a húga egyre inkább ráébreszti arra, hogy egy nagy nulla az életben aki képtelen állandó kapcsolatot kialakítani. Már a szex sem motiválja többé. A film pedig megállíthatatlanul robog a keserű végkifejlet felé.

shame.jpg

Nagy vonalakban ez lenne a sztori. Mindehhez vegyétek még hozzá a zseniális rendezést, a steril képi világot, a szomorú zenét és a színészek nagyszerű játékát. Alapjáraton Michael Fassbender elviszi az egész filmet a hátán, de üdítő volt látni Carey Mulligan-t is végre valami komolyabb drámai szerepben (bár nekem ő már az Egy lányról c. filmben is nagyon tetszett). Fura, de a film alatt nekem többször is beugrott az Amerikai Pszicho (American Psycho). Brandon előszeretettel éli azt az életmódot amit anno Patrick is (azaz hogy a felszínen egy gazdag jampi, a felszín alatt azonban mocskos kis titkok egész garmadáját őrzi). Persze lehet, hogy mindezt csak én képzeltem bele a filmbe. Ennek ellenére a Shame – A szégyentelen nagyon is fontos film. A teljes szexuális és érzelmi kiégésről ad hiteles képet. Mikor egy ember számára a szex már nem érzelmeken alapul, nincs meg benne a szenvedély, csupán olyan jelentőséggel bír mint egy szál cigaretta elszívása a nap valamely szabad percében. Indokolt a 18+-os besorolás hiszen akadnak benne eléggé arcpirító részek (gondolok itt például Brandon édeshármasára a vége felé) de maga a tematika is pont olyan, amit a legjobban csak az fog átérezni aki már maga is megtapasztalta.

Legjobb jelenet: Brandon és kolléganője randevúja.

Drogok: Trainspotting

Pontosan már nem emlékszem, hogy mikor is láttam először Danny Boyle mára már klasszikussá avanzsálódott filmjét. Abban viszont biztos vagyok, hogy jócskán tini-éveimben jártam már. Benn a suliban sokszor szóba került. Persze akkor még dunsztunk sem volt a különféle drogokról meg tudatmódosító szerekről, ilyesmit csak és kizárólag filmekben láthattunk. Nem ültem neki túl nagy elvárásokkal ennek a filmnek. Gondoltam egyszer megnézem, aztán annyi. Ennek ellenére iszonyatosan élveztem az egészet! Nem is azért mert Boyle lerántotta a leplet a drogproblémákkal küzdő modern fiatalságról (és nem csak Skóciában, hiszen a film játszódhatott volna éppenséggel nálunk is ennyi erővel), sokkal inkább azért mert megágyazott az olyan remek filmeknek mint például később a Ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, avagy a Blöff (vagy újabban a Mocsok). A Trainspotting nagyon elborult film. Egy csapat heroinfüggő skót fiatal életét követi nyomon a 80-as évek végén. Fontos kiemelnem, hogy Ewan McGregor ezzel a filmmel futott be igazán. Ugyanakkor azt is fontos kiemelnem, hogy maga a témaválasztás (drogos fiatalok mindennapjai) igencsak merész húzás volt abban az időben. Ugyan nem volt már tabu téma, de megfelelően kezelni csak nagyon kevés rendező tudta. Szerintem Danny Boyle a lehető legjobb módon nyúlt hozzá: humorral. Ezért is lehetett akkora klasszikus ez a film. Vicces volt, de legbelül mégis fájóan őszinte. Volt egy drogos haverom annak idején. Minden nap betépve jött be a suliba. Mikor nem volt beállva, akkor hozzá szólni sem lehetett, annyira maga alatt volt (depressziós állapotban). Olyankor ingerült és barátságtalan is volt. De amikor be volt állva, akkor remekül lehetett beszélgetni vele mindenről. Egyebek közt erről a filmről is. Neki is főként az tetszett benne, hogy nem tabuként kezeli a drog témakörét. Nem ágál ellene.

trainspotting4.jpg

Nem egy drogellenes kampányfilmre húz rá valamiféle történeti-vázat. A drog úgy szerepel a filmben, mint a valóságban is: a mindennapok részeként. Hiszen csupán 5 percet kellene sétálnom a szemközti lakótelephez, hogy beszerezhessek valami anyagot. Esetleg egy kicsit többet (mondjuk bő másfél órát) a Keleti pályaudvarhoz valami minőségibb cuccért. Manapság már úgy lehet drogot venni mintha import CD-t rendelnél külföldről. Vagy még egyszerűbben, hiszen ha ismerős a terjesztő akkor kb. úgy juthatsz hozzá akár néhány gramm fűhöz mintha vennél egy zacskó tejet a boltban (csak a fű drágább). Péntek esti partikon alap valamilyen dizájndrog de az elvetemültebb fajtája pár száz forintból is be tud állni, lásd példának okáért a szipusokat akik hígítóval érik el az euforikus hatást (miközben úgy nyáladzanak állva mint valami zombik). A drog jelen van a mindennapokban. ''Durvább'' fajtáját sosem próbáltam. Nem is akarom. A Trainspotting azonban mindezt humorosan tálalja. Nem annyira lesújtó mint Darren Aronofsky későbbi alkotása, a Rekviem egy álomért és nem is annyira szürreális mint a tavalyi Mocsok. Valahol a kettő között helyezkedik el. Ízlés dolga, hogy ki mer tenni vele egy próbát.

Legjobb jelenet: Mark víziója a forgó fejű, plafonon mászó csecsemővel.

Jövőkép: Children of Men (Az Ember gyermeke)

Milyen lesz a jövő? Ezt a kérdést már biztosan sokan feltettük magunknak. Megannyi film kereste már rá a választ. Talán jelen korban még jócskán barokkos túlzásnak hathatnak az olyan elképzelések, melyek szerint mi majd repülő autókkal és emberszabású androidokkal fogunk együtt élni nem is oly sokára, a felhők fölé épített futurisztikus városokban. Ez is könnyen megtörténhet, bár szerintem inkább csak gazdag képzelőerők játéka. A valóság szerény véleményem szerint sokkal de sokkal lehangolóbb lesz. Talán túlnépesedik a Föld, talán végképp elszennyeződik. Már most is annyi természeti katasztrófa szabdalja, hogy necces lenne szép új világrendet elképzelni jövőkép gyanánt. Szerintem inkább amolyan ''leamortizálódó'' folyamat fog végbemenni. Fázisonkénti pusztulás, melynek végén az egész bolygó lakhatatlanná válik majd. Gyilkos sugárzás, mérgező gázok, a víz alatt eltűnő városok. Persze erre még várnunk kell jó néhány évet. Érdekes módon eddig a legreálisabb, leginkább elképzelhetőbb verziót a spanyol Alfonso Cuarón hozta el, méghozzá a 2006-os az Ember gyermeke című poszt apokaliptikus sci-fi thrillerével. Ez a film olyan mintha összemosnánk a Half-Life 2 világát (főleg a City 17 részeket) mondjuk a The Last of Us városi történéseivel. A spanyol rendező tavaly rengeteg elismerést begyűjtött a Gravitáció apropóján, nagyon remélem, hogy annak a sikere több embert is arra sarkall majd, hogy megtekintse ezt a korábbi alkotását is. Az időpont 2027, a helyszín pedig Nagy-Britannia. 19 éve nem született gyermek a Földön. Mindennaposak a lázongások, utcai harcok, gyilkosságok és kivégzések. A világ a pusztulás szélén áll. Bevándorlók seregeit küldik táborokba, avagy deportálják őket vidékre (vagy csak szimplán lelövik, mikor hogy...). Ebben a dísztópiában él Theo (Clive Owen) aki egykoron az ellenállók táborába tartozott ám ''visszavonult''. Egy napon beállít hozzá régi bajtársa és egykori szerelme (Julian Moore) aki azzal a feladattal bízza meg, hogy kísérjen el egy lányt egy nagyon hosszú és veszélyes úton, hiszen a lány az emberiség utolsó reménye. Apróbb SPOILER amit már itt ellövök: a lány terhes. Theo vállalja a feladatot de még ő sem számít mindarra amiket majd végig kell menniük nekik ketten. Az Ember gyermeke esetében Cuarón már élt a Gravitációban is látott hosszú, vágás nélküli snittek előszeretettel történő alkalmazásával. Mindehhez olyan mérhetetlen profizmus kellett minden aspektusból (színészi játék, rendezés, operatőri munka, stb.), hogy azt tanítani kellene.

children-of-men-playground.jpg

Nagy favoritom, Clive Owen, remek mint mindig. Jól állnak neki az ilyen szerepek, ezt már megfigyeltem. És a film egyfajta háborús alkotásként is felfogható, hiszen bizonyos jelenetei – főleg a végén – egyenesen a Ryan közlegény megmentését, avagy a Zongoristát idézik. Képzeljétek el a jelenetsort amint Theo végigrohan egy szanaszét amortizálódott városon miközben tankok lőnek házakra körülötte és épületek robbannak fel a háttérben. Ja, és mindezt persze vágás nélkül. A profi tálalás mellett a hangulat és az atmoszféra azok amik miatt mindenképp érdemes egy próbát tenni a filmmel. A táborok, a menekültekkel való bánásmód, a katonák nácikat megszégyenítő megnyilvánulásai mind-mind olyan elemei a filmnek amelyek rengeteget adnak hozzá az összképhez. Aztán hogyha ehhez még hozzávesszük azt, hogy mindez a valóságban is tényleg megtörténhet egyszer, nos, akkor máris megértitek, hogy miért kapott helyet az Ember gyermeke ezen a listán. Mondanám, hogy kult. film de ahhoz sajnos túl kevesen ismerik. Bízom benne, hogy ezzel a leírással meghozom a kedvet hozzá.

Legjobb jelenet: A lélegzetelállítóan brutális városi harcok a végén.

 

Nos, ez a lista ennyi lett volna. Láthattátok benne, hogy mely filmek voltak rám akkora hatással annak idején, hogy eddigi életem legfontosabbjaivá avanzsáltam őket. Persze mindettől függetlenül továbbra is a Donnie Darko a leges-legnagyobb kedvencem és hiába nézem meg még 100-szor, akkor sem fogok ráunni. Ugyanakkor eme listában szereplő filmek is ott sorakoznak a kedvencek mellett/mögött, néhány aspektusukban pedig fontosabbak is. Én ezzel az összeállítással kívánnék jó hétvégét minden kedves olvasómnak, ha esetleg valamely film felkeltette az érdeklődéseteket, akkor pedig ne habozzatok minél előbb sort keríteni rá!

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr755837949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása