Kiadás éve: 2013
Kiadó: Paper Bag
Műfaj: Synthpop/New Wave/Dark Wave
Ezt hallgasd meg: Forgive Me
Tegnap kiveséztem a kanadai Austra debütáló albumát, most pedig jöjjön a folytatás! A stílus továbbra is az éjsötét szintipopba mártott dark wave, azonban a trió itt már jócskán eltávolodott a kezdeti Ladytron és Crystal Castles -hatásoktól. Az Olympia albumon sokkal erőteljesebben érezhetőek a The Knife, Zola Jesus de még a Portishead inspirációs hatásai is. Katie Stelmanis énekhangja és mély dalszövegei továbbra is meghatározóak, azonban a hangzásvilág jóval letisztultabb és egységesebb lett. Emiatt pedig az Austra nemhogy megismételte a debüt sikerét, de messze túl is szárnyalta azt. Erre pedig nem sokan számítottak.
A lüktető What We Done? nagyon erős kezdés. Lassan, szinte fenyegetően indul be. Aztán belép Katie félreismerhetetlen hangja. A végére pedig egészen felpörög. Csodálatos. És ha emlékeztek még, az előző ajánlónál említettem a The Future című dalnál egy bizonyos szövegrészletet. Nos, az itt szinte egy az egyben visszaköszön. Én nem tudom, hogy tudatos lépés volt-e belefűzni eme dalba a "She saw the future" szövegrészletet, mindenesetre nekem borzasztóan tetszett. Rögtön párhuzamot vontam az előző albummal. De talán ez is volt a szándéka a zenekarnak. A Forgive Me erősen szomorkás (címéből adódóan), mégis az album egyik legnagyobb slágere. Nem klubhimnusz, de roppant erőteljes szerzemény. A Painful Like viszont...áhh, fiúk-lányok, ez egy kibaszott jó dal! Már bocsánat. Vegytiszta szintipop, szörnyen jó alapokkal és Katie szexi hangjával. Aztán mondja valaki, hogy ez a dal után nem lett szerelmes a csajba. Sajnos a Sleep nevéhez hűen, eléggé álmatag. A Home viszont egy újabb csúcspont. Remek a szöveg, remek a zenei alap. Ó, és külön kiemelném a zongorát! Elég nagy szerephez jut és hallgassátok csak meg, hogy mennyire kiforr a dal végére. Zseniális. A Fire nekem valamiért Lykke Li stílusát juttatta eszembe. Olyan az egész összhatása mintha valami őszi erdő közepi szeánszon venne részt az ember és ott hallgatná ezt a varázslatos dallamot. Az I Don't Care (I'm a Man) alig több mint 1 perces átkötés. A We Become sodróan keserédes. A Reconcile pedig újfent megfürdet bennünket a sötét dark wave tengerében. Az Annie (Oh Muse, You) simán lehetne egy táncparkettre hívó sláger is. Lehetne, hogyha az Austra a mainstream vonalon mozogna. Így inkább mondjuk azt, hogy egy nagyon party-képes, szinte már-már a trance irányába kikacsintgató szerzemény. A You Changed My Life megtévesztő: csak az eleje zongorás/éneklős. A második felétől szépen beindul, ahogyan azt kell. Végül a lemezt a Hurt Me Now zárja amely szintén egyfajta sláger és tele van érdekesebbnél-érdekesebb zenei megoldásokkal...de véleményem szerint koránt sem annyira eltalált záródal mint az előző lemezen a The Beast. Na mindegy, ez csak az én szubjektív véleményem. Ettől függetlenül az Olympia album tökéletes. De nem ajánlom mindenkinek. Míg a debütöt azok is bátran végighallgathatták akik mondjuk Crystal Castles-re pogóznak a fesztiválokon, addig az Olympia már jóval elvontabb, egyúttal precízebb dalcsokor lett. Ha az összképet nézzük, akkor kijelenthető, hogy az Austra túlszárnyalta önmagát. Sikeresen léptek tovább. Nem egy szinte hallgathatatlan lemezt tettek le elénk mint a The Knife (a Shaking the Habitual azóta is rémálmaim háttérzenéje) hanem egy gondosan összerakott, de alapvetően érzelmekkel teli albumot amely nem mellesleg irtózatosan jól szól. Katie Stelmanis is fejlődött. Mondjuk rá eddig sem lehetett fogni, hogy gyenge dalszövegeket írt volna. Nos, be kell valljam: igencsak a szívembe zártam az Austra zenekart. És nagyon kíváncsi vagyok, hogy legközelebb mivel rukkolnak elő. Mire ezeket a sorokat pötyögöm, már megjelent a Habitat EP és már pár új videoklip is napvilágot látott. Ezek engem csak megerősítettek abban, hogy az Austra nem fog letérni a járt útról azonban mer kísérletezni. És ez pozitívum. Ha kijön az új album, 100% hogy írok majd róla. Akkor is ha – látva a mostani trendeket – itthon ezt egyetlen másik online vagy offline szaklap sem teszi majd meg. Nade ki nem szarja le a sok műmájer sztárocskát az egynyári slágereikkel meg autotune hangjukkal amikor az Austra ékes bizonyítéka annak, hogy az éjsötét szintipop még 2014-ben is menő.
Értékelés: 10/9
