Eredeti cím: La Vie d'Adèle – Chapitres 1 & 2

Év: 2013

Műfaj: Dráma

Főszereplők: Adèle Exarchopoulos, Léa Seydoux

Nehéz erről a filmről írni. Csontig hatolóan életszagú. Ugyan francia filmről van szó, de játszódhatott volna éppenséggel bárhol. Akár nálunk, Magyarországon is. Majd később kifejtem, hogy ezt hogy értem. Cannes-ban szinte minden díjat és elismerést besöpört. Imádta a közönség. Nagyon sok tavaly év végi filmes toplistán is előkelő helyen szerepelt. Én meg valamiért átsuhantam felette. Művészieskedő, elvont, tipikusan francia filmnek tartottam és amennyit olvastam róla, azokból is csupán annyi jött le, hogy két leszbikus lányról szól meg hogy igencsak valósághűen lettek ábrázolva a szexuális aktusok. Hanyagoltam is tehát a filmet (kár, hogy oly sokszor hallgatok az előítéleteimre...) de pár napja csak szembetalálkoztam vele valahol és kicsit jobban elmélyedtem a tartalmában. Pár cikk után rájöttem, hogy végül is ez a film engem érdekel és kíváncsi vagyok, hogy a nagy hype ami kialakult körülötte, vajon igaznak bizonyul-e. Úgyhogy letöl...izé, szóval gyorsan megvettem a filmet és egyik este nekiálltam végignézni. Mondjuk jó lett volna felkészülni előre arra, hogy majdnem (egyetlen perc híján) 3 órás lesz. Sebaj, a Nimfomániást is egyben daráltam le. Ezzel sem volt gond, csak kicsit megéheztem az első másfél óra után. Na, mindegy. Fogalmam sincs, ezt most miért írtam le. Lássuk a filmet:

Az Adéle élete 2 egymásba kapcsolódó fejezetre bontható. Az 1. fejezetben megismerhetjük a címszereplő Adéle-t aki éli a középiskolások gondtalan életét. Hétköznapjait éppúgy meghatározzák állandóan fecsegő barátnői mint a fiúk, ezáltal egy megfelelő párkapcsolat kialakítása, a szex és az intimitás fontossága, meg a többi. És ugyan Adéle meg is találja maga mellé a megfelelő (?) társat, valami mégsincs rendben. Belsőleg üresnek érzi magát. Egy szép napon aztán az utcán sétálva megpillantja a kékre festett hajú Emmát akibe rögtön beleszeret. A saját nemi identitásával viaskodó Adéle "útkeresése" odáig vezet, hogy szakít death metal -rajongó pasijával és végül egy melegbárban köt ki. Ott – legnagyobb elégedettségére – végre személyesen is megismerkedhet Emmával. Kettejük bimbózó kapcsolata olyan mélységesen gyönyörűen lett ábrázolva, hogy ezért a néhány képsorért romantikus filmek írói ölni tudnának. Adéle és Emma végül egymás karjaiban kötnek ki. Szerelmüket felvállalják és boldogan élnek amíg...amíg be nem kopogtatnak a problémák. Ugyan már fiúk-lányok, mindannyian túl vagyunk már jónéhány párkapcsolaton, mindenki tudja, hogy nincs sírig tartó boldogság és szerelem (másik remek példa erre a Blue Valentine című film amiről ITT bővebben is írtam). Adéle és Emma kapcsolatába is belemásznak olyan külső tényezők mint például a féltékenység, vagy a félelem. Innen kezdődik a 2. fejezet. Ez utóbbi már a széthullásról, az egyre sűrűsödő konfliktusokról, a fájdalmas szakításról és az elengedésről, az elválásról szól. Pont mint a való életben.

Észrevettétek, hogy eddig nem is igazán említettem a leszbikus szálat? Okkal, ugyanis ennek semmi konkrét szerepe nincsen a filmben. Az egész történet Adéle-re koncentrál, az ő útkeresését mutatja be. A boldogságát és a szerelmét amelyet éppenséggel egy másik lány mellett talál meg de ez teljesen mellékes. Igazából annyira jelentéktelen, hogy Adéle biszexuális, hogy az első fél óra után már szinte észre sem vesszük. Nincs beemelve a filmbe, hogy mennyi megpróbáltatással kell megküzdenie egy meleg párnak. A szülőknél történő két vacsora semmilyen feszültséget nem érzékeltet a levegőben. Egyedül Adéle egyik osztálytársa akad ki mikor felmerül a gyanúja annak, hogy Adéle egy lánnyal jár de ez sem annyira kiemelendő momentum. Igen, ők egy meleg pár de nem ezen van a hangsúly. És oké, hogy a film az ágyjeleneteknél mindent (mindent!) megmutat de basszus, ne legyünk már prűdek! Főleg egy Nimfomániás után ne. Itt a fő mozgatórugó maga a címszereplő, Adéle és az ő élete. Felnőttéválásának bizonyos állomásai. A már említett útkeresése. A színészek kiválóak (külön plusz pont azért mert be mertek vállalni rengeteg dolgot...igen, főként az ágyjelenetekre gondolok), biztos vagyok benne, hogy hallunk majd még róluk nemzetközi szinten is. A zene és a fényképezés is teljesen rendben vannak. Profi munka mindkettő. Akik fanyalognak az egyetlen perc híján 3 órás játékidőtől, azok előbb nézzék végig a filmet és azt hiszem a végére ők is egyetértenek majd velem abban, hogy akár még újabb 3 órán át szívesen nézték volna Adéle életét. Mert – és most jön amit ki akartam fejteni – ez a film már-már fájóan életszagú. Sok a spontán jelenet benne (jópár külső jelenetet úgy vettek fel az utcán, hogy az emberek nem is tudták, hogy forgatás zajlik) éppen ezért még közelebbi, még valóságosabb az egész. Cselekmény szempontjából pedig bárkivel játszódhatna. Veled is, velem is...tényleg bárkivel. És emiatt válik igazán zseniálissá az Adéle élete. Mert üzenetét tekintve merészebb mint az összes leszbikus jelenet benne együttvéve. Adéle személyiségéről, döntéseiről és cselekedeteiről konkrétan 50 oldalas esszét lehetne írni. De ezt csak akkor értitek meg, ha megnézitek a filmet.

Értékelés: 10/10