Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Rémtörténetek: Edward Mordrake históriája

2014. október 31. - -Britpopper-

Ma van Halloween napja (ami Magyarországon nincs is, ugye), ennek apropójából pedig hoztam nektek egy valódi halloween-i rémtörténetet, nevezetesen Edward Mordrake iszonytató históriáját. Edward a 19. században élt, meglehetősen gazdag, nemes családi körülmények között. Az emberek előtt nem igen mutatkozott, visszahúzódó, magába zárkózó embernek ismerték aki mintha sötét titkot rejtegetett volna. Ez a feltevés azonban abszolút helytálló volt, ugyanis Edward két arccal rendelkezett. Tarkóján meg nem született ikertestvére torz, groteszk arca helyezkedett el amely (vagy inkább aki...) ugyan nem tudott beszélni, de sírni és nevetni igen. Gyilkos tekintetét pedig fel-alá járatta azokon akik láthatták. A pláne az egészben pedig az, hogy bár eme második arc egyáltalán nem tudott beszélni, a közös agytörzsükön keresztül Edward hallotta a gondolatait. Ezek a gondolatok pedig korántsem voltak barátságosak. Szerencsétlen Edward együtt élt eme sötét titkával. Magányában falta a könyveket, zongorázni tanult és egy másik, jobb életről álmodozott. Ifjú felnőtt korában azonban mégis bevezették őt a társasági életbe ahol mindenkit lenyűgözött virtuóz zenei tudásával, éles eszével és megnyerő modorával. Azonban aki az ifjú Edward háta mögé keveredett, tarkóján megláthatta az iszonyatot amelyet a fiatal nemes kénytelen volt mindenhová magával cipelni. Az ördögi ikertestvér arca egyre csak bámulta a rácsodálkozó, a rémülettől felszisszenő és sikítozó embereket. Gúnyos pillantása, félelmetes tekintete örökre beleégett az őt meglátó emberek emlékezetébe.

american-horror-story-freak-show-airs-on-wednesday-night-at-10-pm-et-on-fx.gif

Később az eleinte cseppet sem barátságos gondolatok még eszelősebbek lettek, már-már istenkáromlóak. Edward egyre jobban kezdett beleőrülni ebbe. Az arc már éjjelente sem hagyta aludni, azt akarta hogy gyilkoljon. Válogatás nélkül. Miközben a Hold sápadt fénye bevilágított a gótikus ablakon, Edward az ágyában üveges tekintettel a plafont bámulta. Az arc pedig tovább suttogott neki. Csend honolt a házban, csak a suttogást lehetett hallani. Szegény Edward már könyörgött orvosainak, hogy távolítsák el a gonosz arcot de a műtétet egyikőjük sem vállalta. Megelégelve az állandó suttogásokat, ördögi gondolatokat, Edward Mordrake végül 23 éves korában öngyilkos lett. Egyes források szerint mérget ivott, mások szerint felakasztotta magát (és halála után a másik arca groteszk módon vigyorgott tovább) de egyáltalán nem kizárt az a verzió sem, hogy fejbelőtte a tarkóján elhelyezkedő, rémisztő testvérét és ezzel mindkettejüket megölte. Végrendeletében még azt kérte, hogy halála után az orvosok távolítsák el második arcát, hogy amaz legalább a sírban hagyhasson neki nyugtot. Ennek a kérésnek orvosai eleget is tettek.

Nehéz megállapítani a történet valódiságát ugyanis nem maradtak fenn hiteles orvosi iratok abból az időből. Edward Mordrake históriája azonban igencsak híres lett az angolszász kultúrában. Rémtörténetek sokaságát szülte, Tom Waits dalt is írt róla ("Poor Edward"), és az írókat, filmkészítőket is megihlette, gondoljunk csak például Voldemort -ra a Harry Potter szériából de feltétlenül meg kell említenem, hogy az American Horror Story is dupla-epizódot szentelt ennek a rémtörténetnek ("Edward Mordrake Pt.1 & Pt.2"), igaz, jócskán továbbgondolva az eredeti sztorit. Hogy a kedves olvasók elhiszik-e Edward és ördögi ikertestvére legendáját, azt rájuk bízom. Az mindenesetre bizonyos, hogy így Halloween alkalmából ennél jobb rémtörténetet keresve sem találhattam volna.

És ez még csak a kezdet.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr796851339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása