Oké, szóval az van hogy pár nappal ezelőtt megtaláltam egy réges-rég elveszettnek hitt pendrive-om, rajta rengeteg mindennel. Többek közt zenékkel, képekkel és – ami a legfontosabb – szöveges fájlokkal. 2010, 2011 és 2012 évek majd' minden hónapjából találtam jópár annak idején fontosnak tarott, ma már csak nosztalgiázásra okot adó fájlt. A legjobb az egészben hogy majdnem az összes kezdeti irományom meglett. Hisz a legtöbben tudhatják hogy jómagam az Agyiszint blog felületén kezdtem meg blogos pályafutásom, még valamikor 2009 végén. Akkoriban ugyebár nagyon futottak a rajos, emós, tecktonikos (?) meg ilyesféle posztok (melyhez a Kuruc.info nem kevés hátszelet biztosított) szóval az Agyiszint is hamar igen népszerű lett. Pedig lényegében semmi értelmes nem akadt még akkoriban rajta, csak minden nap új posztokban pár véglény. Mire én odakerültem (eleinte csak mint szimpla olvasó/kommentelő), már Főúr is javában szerkesztő és admin volt. Hozzá voltak köthetőek a hosszabb, magvasabb mondanivalóval megáldott cikkek. Később én beleuntam abba hogy mindig csak 1-1 képes posztokat kreálunk és nekiláttam bővebb mondanivalóval, több – sokszor maróan gúnyos – szöveggel kibélelni a posztjaim. Ez hamar igen közkedveltté vált, úgyhogy elkezdtem merőben más témákról is írni. Egymást követték a társadalomkritikus, a médiát savazó és a zeneajánlós, avagy olvasói levelekre válaszolgatós cikkek. Mikor már saját novellákat is kitettem a blogra, páran elkezdték húzni a szájukat miszerint ezek "nem oda valók". Nyilván volt ebben igazság de sokan mégis szerették a hosszabb olvasmányokat, már csak azért is mert minket leginkább az értelmesebbje olvasott. Akik egyképes posztokat akartak azok a Napiszart látogatták. A novellákból novella-pályázat lett, majd végül egy külön blog: a Titkos Ellenállás, mely – bár jócskán átalakítva – mind a mai napig létezik ITT. De térjünk vissza az Agyiszinthez.
Én sosem tartottam magam netcelebnek (más kérdés hogy sokan eleve így álltak hozzám). Olyasféle témákat boncolgattam, melyek a mindennapok során szembejöhettek bárkivel. Identitászavaros tinik, agresszív rajok, gány TV-műsorok. Azért olvastak annyian minket mert arról írtunk ami ténylegesen zajlott az országban. Társadalmi problémákról. Látták az emberek a Napiszaron is hogy amiket a kiposztolt véglények csinálnak az nem helyes, de mi ennek hangot is adtunk. Főúr, Sid, Rettegett Iván, Tűzoltópalack, Peroxiszóma és persze jómagam is rendre olyan általános társadalmi problémákat vettünk elő amelyek mellett nem lehetett szó nélkül elmenni és mi nem is mentünk.
"Akkor még a blog.hu keretein belül mozgott az Agyiszint, és én úgy találtam rá, hogy a kuruc.info iwiw-rovatát böngészve megakadt a szemem egy rajos kép sarkában az oldal címén: agyiszint.blog.hu – ha jól emlékszem, akkor még paint-el volt odaírva, és nem volt külön vízjel. Bepötyögtem a Google-be, megtaláltam, felnéztem rá, aztán annyira tetszett, hogy ott is ragadtam. Pedig akkor még csak egy-egy képes posztok voltak, mint a napiszar-on, de az Agyiszint már akkor is sokkal kulturáltabb, sokkal elitebb hely volt – köszönhető ez többek között a normális olvasóközönségnek is."
(Interjúrészlet, 2011 márciusa)
2010 volt az az időszak mikor nagyon futott a szekér. Rengeteg emberrel ismerkedtem meg. Még igazi netcelebekkel is. Felsorolni egyenként nem szeretnék senkit de legyen elég annyi hogy akik igazán számítottak nekem azokkal mind a mai napig remek barátságban vagyunk és hetente találkozunk. Persze akadnak néhányan akiket csak netről "ismertem" de velük is beszélek néha még mostanság is. Az Agyiszint.blog.hu végül megszűnt. Előtte azért még írt a Blog.hu hogy "srácok, próbáljatok meg kicsit kevésbé rasszista posztokat kitenni, légyszi!" de muszáj volt váltani. Ekkor jött be a képbe a Puruttya és megszületett az Agyiszint.puruttya.hu (én magam is itt nyertem felvételt mint szerkesztő). Nagyon klassz volt. Minden. Hogy – eleinte még csak próbaidős – szerkesztő lehettem, az új emberek, a közösséghez való tartozás és persze az admin jog. Beváltam, úgyhogy időven cikkíró, majd tényleges szerkesztő és admin lettem. A kezdeti "rohamtempót" (napi 2-3 poszt kötelező szinten) el kellett viselni, nade a sok "munka" végül csak meghozta gyümölcsét. Hazudnék ha azt mondanám hogy a népszerűség nem imponált nekem. Igenis jól esett hogy mennyien olvastak és osztották a nézeteimet, gondolatmeneteimet egy-egy témával kapcsolatosan. Jól estek a rajongói levelek, a dicsérő kommentek, a beküldött képek és minden egyéb melyeket nekem avagy közvetve a blognak küldtek az olvasók. Arra most nem térek ki hogy hány embert (és főleg hány lányt) ismertem meg a blog által. Mikor elkezdtem novellákat írni, egy teljesen új, merőben más út nyílt meg előttem. Rájöttem – többek közt a pozitív visszajelzések végett is – hogy van érzékem az íráshoz. Ezt pedig elkezdtem fejleszteni.
"Nem azonnal jelentkeztem, sőt, eleinte még nem is kommenteltem, csak mint egyszerű, mezei olvasó, látogattam a blogot. Nem volt túl sok szabadidőm. Tanultam/dolgoztam, miegymás. Nagyjából csak hétvégente volt időm felmenni, és röhögni jókat – hol egyedül, hol társaságban. Később vettem a bátorságot arra, hogy regeljek az inda-ra, így már hozzá is tudtam szólni a posztokhoz. Myvip-em nem volt, de iwiw-ről sok anyagot küldtem be a szerkesztőség címére (akkor még nem is gondoltam volna, hogy kis idő múlva én is át tudom már nyálazni a beérkező leveleket). Aztán beütött a krach: a blog.hu-s csapat folyamatos beleszólásai miatt az Agyiszintnek költöznie kellett. Ekkor került át a Puruttyára. Most már bevallhatom őszintén, hogy kurva nehéz volt nekem is az átállás. Megszoktam már a régi rendszert, nem is tudtam elsőre beregisztrálni, húztam a számat az új design miatt, sokan, akikkel anno hosszasan elbeszélgettem, nem jöttek át az új rendszerbe, és úgy összességében a tököm tele volt az egésszel. Aztán 1-2 hét után megszoktam, és hálát adtam azért, hogy az oldal nem tűnt el a süllyesztőben. Kicsivel később ki lett hirdetve egy posztban, hogy szerkesztőket felvesznek, úgyhogy jelentkeztem. Agyi felvett msn-re, és nagyon-nagyon sokat segített a posztolással kapcsolatban – mondhatni, ő lett a mesterem. Én meg jó padawan módjára, igyekeztem mindent helyesen csinálni."
(Interjúrészlet, 2011 márciusa)
Akkoriban (úgy 2010 vége felé) kezdett kialakulni a stílusom. Rengeteget olvastam és még többet írtam. Általában mindenről ami csak eszembe jutott. Ha épp hazafelé sétáltam és megláttam a narancs színűre festett égbolton a naplementét, akkor hazaérvén arról írtam. Vagy egy eldobott kólás palackról. Tényleg akármiről. Bármiről. Ezáltal a saját stílusom csiszolgattam napról-napra, hétről-hétre. Mindez olyan novellákban csúcsosodott ki mint Az ajtó, az Éden-sziget titkai avagy – az egyébként a Tales from the Blog gondozásában megjelent novelláskötetbe is bekerülő – Julie McCarthy bosszúja. Az írásról pedig mind a mai napig nem tettem le és nem is fogok sohasem. Mert ha az embernek van valamihez tehetsége az életben akkor azt vétek lenne nem kihasználnia. Annak idején egy novellapályázat keretein belül ismertem meg Bandit aki nem egyszer küldött be saját irományt. Őt például mindig is csodáltam mert valami iszonyatosan nagy tehetsége van az íráshoz. Egyfajta példaképként tekintettem rá, és örülök neki hogy mind a mai napig jóban vagyunk. Ahogyan sok volt-szerkesztővel, cikkíróval is.
"Nem is kell visszakeresnem, pontosan tudom, hogy mi volt a legelső posztomban. Egyetlen kép, ha jól emlékszem zéró szöveges tartalom mellett. Amolyan próba-poszt jellege volt csupán, hogy mindent megtanultam-e helyesen. Utána megpróbáltam jobbára kísérő-szöveggel kiegészített posztokat tolni, helyenként frappáns, poénos megfogalmazásban, ahogy tették azt a többiek is. Mindig is megkülönböztetett minket a napiszar-tól (meg az akkori többi fikablogtól), hogy nálunk nem csupán egyképes posztok voltak odavetve a népnek, hanem korrekten megszerkesztett, tartalmas produktumok. Szépen lépegettem feljebb a ranglétrán időről-időre, és aztán eljött a nap, amikor elkezdtem egy hosszabb posztot is írni. Ez volt a rajongókról szóló, zenei témájú posztom, amit nem sokkal később követtek a hazai zenekarokat pellengére állító, sok-szöveges kivesézések is, szerkesztett képekkel, és videókkal. Mindig is látszott, hogy van igény itt a hosszabb irományokra is, ezért nemsokára ezek felé fordultam: Új jégkorszak, Világvége-teóriák, Az utolsó nap, érzések, és érzelmek leírása, gondolatok, vélemények a mindennapokból…és persze az emlékezetes Öreg házas opusz, ami olyannyira jól sikerült, hogy egy remek kis Pályázat is született belőle, aminek keretében Ti írhattátok meg a befejezést. Csucsu1111 olvasónk csinált temérdek klassz fotót egy valódi öreg, romos, ijesztő házról, és az egész történet odáig jutott, hogy – a sok mellékszálon, és Bandi befejezésén kívül – hamarosan megszületett a hivatalos 2. része is, ami nem is olyan rég volt kinn. Tény, hogy a legelső öreg házas sztori elindított valamit, és ezáltal egy nagyon fontos mérföldkővé vált az Agyiszint történelmében. Megszaporodtak az olvasmányos posztok az oldalon, de úgy látom, hogy ezek ellen senki nem ágált veszettül soha. Örülök neki, hogy van igény rájuk, és hogy nagyon sokan szívesen olvassák őket."
(Interjúrészlet, 2011 márciusa)
Lesznek retró-posztok a régi, "agyiszintes időkből" de nem itt. Már csak azért sem mert a Focker nekem eleve a továbblépést jelentette, egy saját, személyes blogot amelyet – társszerkesztőkkel kiegészülve – egymagam csinálhatok. Ettől függetlenül mindig is tisztelettel és kellemes emlékekkel fogok visszagondolni az Agyiszint berkein belül töltött időre. Nagyon sokat tanultam ott, rengeteg tapasztalatot szereztem és a saját stílusom is jóval nagyobb mértékben fejlesztettem mint amire valaha is gondolni mertem volna. Az Agyiszint nem csak az írói vénámat adta meg nekem, hanem a világhoz való hozzáállásomban is rengetegett segített. Imádtam. Tiszteltem. Az életem egyik legfontosabb része volt. A Titkos Ellenállás – mint az Agyiszint társadalomkritikusabb vonulatának szellemi örököse – ad a jövőben helyet a retró posztoknak, ott keressétek őket. Példának okáért rögtön holnap kinn lesz egy teljes régi poszt, bármiféle változtatás vagy belepiszkálás nélkül. Aztán ha látok benne fantáziát akkor majd még több régi poszt fog kimenni, nem csak az Agyiszintes de a VBK-s avagy Puruttyás időszakomból is hiszen ezeken a blogokon is alkottam.
Nade ez már egy másik történet.
