Tény, hogy a legtöbb magyar film egész egyszerűen pocsék. Persze ha nagyítóval keresünk köztük, akkor találhatunk igazi gyöngyszemeket, mint például a Moszkva tér, avagy a Kontroll. Ezek mind a mai napig megállják a helyüket. De 2000 után elindult egy olyan színvonalbeli mélyrepülés a magyar filmek között, melyből azóta sem sikerült maradéktalanul kilábalni. Sajnos az évről-évre érkező bugyuta, "romantikus vígjátéknak" csúfolt okádék mozik rendre visszataszítják a magyar film műfaját abba a posványba, amelybe a már említett 2000-es évek elején került. Ugyanakkor most már eljutottunk odáig hogy évente kijön valami igazi meglepetésmozi is amely magyar mivolta ellenére igenis színvonalas és érdemes foglalkozni vele. Tavaly ráadásul nem is csak egy ilyen film született. Ott volt a közönségdíjas Fehér Isten, az Utóélet, a Szabadesés, és a - talán legelterjedtebb - VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan amely azon magyar film, melyre már nagyon régóta vártunk.
A történetet dióhéjban direkt kimásoltam nektek, mert remekül összefoglalja a lényeget: "Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az, amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében. Átlagos srácként számtalan kortárs komplexus birtokosa; frissen végzett az egyetemen, barátnője elhagyta, a szülei tartják el, amíg munkát keres, ráadásul miközben az elmúló szerelmen agonizál, valami külső, bizarr tényező mindig felülírja elképzeléseit és megszakítja intim pillanatainak eltervezett linearitását. Áron csak akkor jön rá arra, hogy a káoszban és a kiszámíthatatlanságban mégis tart valahová, amikor elmegy innen. Oda jut, ahová mindenki más: a rendbe, fegyelembe, a szívfájdalom elmúlásába, a 2 centivel a föld fölött járásba. De egy budapesti ezt nem bírja, kell a súly a lelkének, mert ez tartja a földön. Áron végül megtanulja ezt, Lisszabonból hazatérve még utoljára tesz egy próbát arra, hogy létezést produkáljon ebbe a világba, a saját életébe, a maga tempójába, a belátással kiegészülő lázadozásba." A folytatásban kifejtem a véleményem a filmről.
Azért lett zseniálisan jó magyar film a VAN mert remekül átadja a korai 30-as korosztály életstílusát, egyúttal nagyon jó érzékkel szemlélteti az itthoni életet. Legyen szó akár a belváros kocsmáinak egy éjszaka alatt történő bejárásáról, a Főzelékfalóban elmélkedésről, avagy egyszerűen csak az ellenőrtől való parázástól a 7-es buszon. Ezt mind-mind a VAN parádésan adja át, öröm felismerni az olyan helyeket a filmben ahol nap mint nap megfordul az ember. Budapest - mint egy színdarabban - tökéletes díszletként szolgál Áron (Ferenczik Áron) kalandjaihoz. Az említett kocsmás jelenetnél (mikor Áron másnaposan végigtelefonálja a haverjait és körvonalazódni kezd a kép hogy merre jártak este) konkrétan minden néző el-elmosolyodott mikor olyan kocsma jött be a képbe ahol már ők is megfordultak. A VAN tele van ilyen részletekkel. És megmondom őszintén, erre már nagyon régóta szüksége volt a magyar filmiparnak. Ne egy művészieskedő alkotással induljunk már meg a nemzetközi fesztiválok irányába, hanem egy ízig-vérig budapesti filmmel, amelynek főszereplője ugyan Áron, de épp úgy szólhatna rólam, rólad, avagy bárkiről. A sztori egyébként klassz, igencsak valóságszaga van és ez kifejezetten jól áll neki. A valóságtól csak akkor rugaszkodik el mikor Áron és volt barátnője, Eszter (Jakab Juli) kapcsolata kerül terítékre. Ekkor a szakítás utáni hiány és üresség mutatkozik meg, remek jelenetek által tolmácsolva ("Miért vitted el a hajszálaid?"). Egyébként pedig hétköznapi szituációk, a mindennapok krónikái töltik ki a 90 perces játékidőt. És jó látni végre egy olyan magyar filmet amely nem akar többnek látszódni annál, mint ami. Egy kellemes, könnyed szórakozást kínál, mely után elégedetten és fülig érő mosollyal távozhatunk a moziból. Nem érezzük úgy hogy kidobott pénz volt a jegy ára, hiszen a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nemcsak hogy 2014 legjobb magyar filmje, de olyan alkotás amelyre még 10 év múlva is szép emlékek közepette fogunk visszaemlékezni. Ha a Moszkva tér, avagy a Szezon klasszikusnak számítanak akkor a VAN is abszolút az. Nem mellesleg a zenéje is remek. Reisz Gábor nevét pedig tessék megjegyezni. Nemcsak írta és rendezte a filmet, de ő volt az operatőr, kézzel rajzolta meg a stáblistát, és saját maga írta a filmzenének szánt dalokat is (melyek közül talán az Ez van a legfülbemászóbb). Szeressétek ezt a filmet. Én imádom.
Értékelés: 10/10
