Kiadás éve: 2015
Kiadó: Take Me to the Hospital
Műfaj: Hardcore techno/Electronic/Dubstep/Drum’n’bass/Rave
Ezt hallgasd meg: Wild Frontier
Befutott hát a legújabb The Prodigy album és újfent elég megosztóak lettek a nemzetközi kritikák vele kapcsolatban. Csak azért került a figyelmem középpontjába mert az általam is nagyra tartott NME kerek 8 pontot adott neki a 10-ből. "Ez akár még jó is lehet!" - gondoltam magamban, igyekezve elhessegetni a rossz emlékeket a zenekar utóbbi években az asztalra tett gyengébb eresztéseiről. Sajnos a The Prodigy úgy kábé 2004 után (de vannak akik szerint már a '90-es évek végétől) képtelen volt hozni az elvárt szintet és borzalmasan igénytelen dalokat fostak erre a világra. Az Invaders Must Die például tartalmazott 2-3 jobbféle dalt, de az album egésze mégis rohadt erőtlennek és összecsapottnak tűnt. Utána már mindenki elkezdte temetni a Prodigy-t és hát néhány évig valóban játszották a tetszhalottat. Aztán felröppentek a hírek hogy hamarosan befut az új album, a tracklistet elnézegetve már előre lehetett tartani tőle hogy megint nagy gáz lesz (olyan dal aminek az a címe hogy "Ibiza", na ne már...) és végül befutott a teljes lemez is, The Day Is My Enemy címmel. Sosem voltam nagyon oda a Prodigy zenéjéért de mégis érdekelt hogy mit tud még nyújtani nekünk az a zenekar amely a '90-es években meghatározta az elektronikus zene műfaját. Tudjátok, én lepődtem meg a legjobban hogy a The Day Is My Enemy nem is lett rossz.
Már a címadó The Day Is My Enemy is kellemesen beránt a Prodigy őrült zúzdájába, nyitó dalnál nem is tehettek volna jobbat az album elejére. Sajnos pont utána jön a Nasty amely nekem kurvára nem jön be, épp olyan gyenge szerzemény mint a 2009-ben kiadott "slágerek". Sebaj, legalább gyorsan túlvagyunk rajta. Lehet örülni mert innen már csak felfelé vezet az út! Folyamatos zúzás van, a tempó egy pillanatra sem hagy alább. A Rebel Radio azonnal feledteti az előző track középszerűségét, az előzetes parákat okozó Ibiza nagyon is jól működik a Sleaford Mod -féle Jason Williamson énekével (“What’s he fucking doing!?”). A Destroy techno-s ütemei után, az egyértelműen az album húzódalaként funkcionáló Wild Frontier drum’n’bass zakatolása olyan bombasztikus sláger hogy egyértelműen a Prodigy legjobb szerzeménye amelyet az utóbbi 10 évben kitermeltek magukból. A breakbeat Rok-Weiler zúzása szintén remek adrenalinbomba, de a Beyond the Deathray és a Flux Pavilion közreműködésével készített Rhythm Bomb sem adja alább a szintet. Ezek után jön a dettó drum’n’bass elemeket felvonultató Roadblox, amely nekem tényleg bitangul tetszik, képes bármikor instant felpörgetni. Olyan track amelyet szívesen viszonthallanék egy jövőbeni Need For Speed vagy hasonló tipúsú autós játékban. Milyen poén lenne már erre vezetni és sorra döntögetni fel az útlezáró rendőrségi kordonokat! :D A dance-rock Get Your Fight On már nem ennyire izgalmas, de rendben van. Ahogyan a Medicine is, bőven megállja a helyét. A lassan már eufóriába torkolló zúzdát a dubstep-es Invisible Sun töri meg. Bár ez koránt sem gond, ugyanis az album egyik legjobb daláról van szó. Kifejezetten jól áll neki a visszafogott tempó, sőt, a kórus és a szövegvilág miatt nálam a Klaxons-t is eszembe juttatta (főként a Rick Rubin közreműködésével készült 2. albumot). Aztán jön a zárótétel, a Wall of Death. Ez is pattogós dance-rock, de nekem ugyanolyan semmitmondó mint a beharangozó Nasty. Valahogy a Prodigy most inkább az olyan dalokban jeleskedett, melyek nem kaptak túl nagy figyelmet a médiában. Oké, a Wild Frontier igen, de az meg is érdemli (nem véletlen hogy már meghaladta a 2 milliós nézettséget YouTube-on). Gyomláljatok ki tehát 2-3 dalt a lemezről, és megkapjátok az utóbbi évek legjobb The Prodigy albumát klassz, tempós, erős és kreatív dalokkal amelyek vannak annyira energikusak mint a mára klasszikusnak számító The Fat of the Land trackjei. A 2015-ös The Day Is My Enemy ugyan sosem lesz olyan nagy klasszikus, de tisztességes és abszolút hallgatható iparosmunka. Nálam visszaidézte még a Hadouken! debütáló albumát (Music for an Accelerated Culture), de helyenként felsejlik a nagy követőként számon tartott Pendulom is. Szerintem a CD maximálisan megéri az árát. Ha van egy megfelelő hangfalrendszeretek otthon, kezdhetnek aggódni a szomszédok.
Értékelés: 10/7
