Kiadás éve: 2015
Kiadó: Neon Gold
Műfaj: Electropop/Indie/Synthpop
Ezt hallgasd meg: Savages
A wales-i születésű Marina Diamandis nevével 2010 vége felé találkoztam először, amikor megjelent a Marina and the Diamonds bemutatkozó albuma, a Family Jewels. Nekem eleinte picit idegen volt még, előtte nem sok női előadót hallgattam. Mármint ilyen popénekesnőt, hisz a Ladytron már akkor is az egyik kedvencem volt (gyengébbek kedvéért: abban két csaj énekel). Később ez gyökeresen megváltozott, ma már ugyanolyan szívesen hallgatok Florence + The Machine, Lana Del Rey, Charli XCX, Icona Pop és hasonló énekesnőket is. Kifejezetten vártam Marina harmadik albumát, mert a szerintem eléggé gyenge második (Electra Heart) után az első EP-ként kijött FROOT igazán ígéretesnek bizonyult. Simán visszahozta a debüt hangulatát (ezt nagyon hiányoltam a második lemezről) és az elektronika jobban előtérbe nyomása is jó ötletnek tűnt. Aztán márciusban ki is jött az album, de picit elsiklottam felette. Azóta viszont pótoltam lemaradásom, és végre leírhatom nektek a véleményem a Froot című, új Marina and the Diamonds albumról.
Kezdjük ott hogy Marina immáron egymaga írta a dalszövegeket, nem hagyatkozott társ-dalszerzők segítségére. Ez szerintem jó ötlet volt, és látszik hogy tényleg tehetséges ő ebben, majd' mindegyik dalnak korrekt a dalszövege (azért egy-kettő elég lapos lett). A nyitó Happy zongorás, lassan építkező kezdése szöges ellentétben áll a debüt, avagy az Electra Heart pörgős nyitányával. Ez már mutatja hogy a Froot sokkal személyesebb, sokkal őszintébb lemez mint az eddigiek. Kicsit olyan az egész LP mintha Lana Del Rey és Charli XCX fogadott gyereke megmártózna a 80-as évek szintipopjában. A rá következő címadó Froot ennek ékes bizonyítéka, tulajdonképpen csak azért nem írok róla sokat mert a rádiók már szénné játszották, mellesleg én magam is lefordítottam magyarra a dalt ITT. Tökéletes szintipop-sláger, na. Olyan szinten mászik a füledbe hogy hetekre ott ragad. Szükség volt már nagyon egy ilyen új szerzeményre. Az I'm a Ruin dettó nagyon klassz, én el is csodálkoztam hogy eddig nem foglalkoztam komolyabban ezzel, pedig tényleg abszolút slágeres és fülbemászó. A refrén pedig egy icipicit Robyn-ra hajaz. A Blue nem annyira kiemelkedő, de hozza az elvárt szintet. A Forget szerencsére már sokkal jobb, dögös ütemeivel az első albumon is simán elfért volna. A Gold vidám, tapsolós dallamai nem rosszak, de újfent semmi kiemelkedőt nem találtam benne. Az utána érkező Can't Pin Me Down elejére kellett az a "motherfucker", jót tett neki. Kifejezetten vagány csaj Marina ha káromkodik, ezt már többször bizonyította. A refrén nagyon fülbemászó itt is.
A Solitaire már jóval lassabb. No, azért nem fog senki sem bealudni rajta, de jót tesz ez a kis "pihenő" a maradék dal előtt. Főleg a következő előtt. Mert az egy kurvanagy energiabomba. Bizony, a Better Than That egy rockos zúzás, de itt ez is működik. Picit kilóg az album szintipoppos hangulatából, mindenesetre nekem átkozottul tetszett. Nem annyira kísérletező, inkább azt mutatja hogy tessék, a Marina and the Diamonds ilyet is bármikor lepakol az asztalra és még csak nem is ciki. A Weeds megint a visszafogottabb fajtából való és sajnos ez sem lett egy nagy kunszt. A Savages azonban nekem személyes kedvencem, már csak a találó dalszövege miatt is. Ja, és egy az egyben a debüt hangulatát hozza, akár arra is felférhetett volna ha Marina akkortájt írja meg. A záró Immortal újfent visszavesz a tempóból, nyugodt, keserédes lezárást ad az albumnak. A végeredmény pedig számomra abszolút kielégítő. Kaptunk egy sokkal személyesebb, sokkal jobban összerakott albumot - sőt, megkockáztatom hogy ez Marina eddigi legjobb munkája. Tőle én sosem vártam komolykodást, ő nem egy Lana Del Rey hogy szívfájdítóan melankolikus szerzeményekkel bombázza a szívemet. Ennek ellenére nagyon bírom, és mindig szívesen hallgatom a dalait. Oké, meglehet akad itt is néhány gyengébb de az összkép megfelelő, a mérleg nyelve jócskán a pozitív irányba billen. Elsősorban azoknak ajánlanám a Froot albumot, akiknek bejött a Family Jewels és csalódtak a folytatásban (mondjuk abban ki nem?). Ők nem fognak ezúttal csalódni. Higgyétek el. Én is tartottam attól hogy egy erősen közepes album lesz ez is, de nem. Rohadtul nem. Egy szuper kis pop-lemez lett a Froot, mely eloszlatta minden félelmem hogy Marina one-album wonder énekesnő lett volna. Meglepett. De tényleg, számomra az év meglepetése lett a Froot.
