Azok a mozik, amiket manapság úgy próbálnak eladni, hogy a plakátjaikon kihangsúlyozzák hogy "a Paranormal Activity és az Insidious készítőitől", nagyjából ugyanaz a marketingstratégia, ami annak idején a Fűrész készítőihez kapcsolódó filmekkel volt. Más kérdés, hogy az ilyen jó előre beharangozott filmek általában elég nagyot buknak. Számomra a 2012-es Sinister egy korrekt kis horror volt, nem több, de nem is kevesebb annál. Helyén voltak benne a jumpscare-ijesztgetések, volt egy épkézláb története és még Ethan Hawke-ot is sikerült megnyerni a főszerepre. Bár ezek után tényleg nem vártam volna, hogy pont a Sinister kap valaha folytatást (hiszen ezt semmi sem indokolta), de lám, itt van nekünk az Átkozott Ház alcímmel ellátott 2. rész. Lássuk, mit tud felmutatni!
Kezdeném rögtön azzal, hogy a Sinister 2 rendezője (Ciarán Foy) nem tapasztalatlan a horror műfajában, ugyanis a 2012-es Citadell is az ő nevéhez fűződik. Azt a filmet egyébként idén tekintettem meg és bár nem volt rossz, sajnos a végére nagyon, de nagyon összecsapták. És ez remekül illik a Sinister 2-re is. Teljesen jól indul, szinte egyből visszaránt az 1. részben tapasztalt hangulatba, aztán a végére akkora banális nagy, értelmetlen baromsággá válik, hogy az ember legszívesebben fejvesztve menekülne a moziteremből.
A történet középpontjából ezúttal egy gyerekeit egyedül nevelő nő (Shannyn Sossamon) és annak két csemetéje van, nameg az őket segítő ex-sheriff helyettes (James Ransone) aki a Bughuul (más néven: Mumus) után nyomoz. Sajnos a nő a két gyerekkel pont egy olyan helyre költözik, ahová nem kellene. Mondjuk jó okuk van rá, ugyanis a lepattintott, agresszív férj ott lohol a nyakukban hogy - akár erőszak árán - újra egyesítse a széthullott családot. Bár sokkal nagyobb gond hogy a Bughuul kiszemelte magának a család két gyermekét és éjszakánként szellem-gyerekekkel invitálja meg őket a pincébe ahol kínzós, snuff-film -féle home videókat lehet nézni egyfolytában. Ezek egyértelműn a film legjobb pillanatai, mert azon kívül, hogy ultra-brutál mind, nagyon jó feszültségfokozók. És ez a film többi részéről már nem mondható el. Az ijesztgetések rohadt kiszámíthatóak és némelyik teljesen logikátlan. Például emlékezetes a már az előzetesben is lelőtt templom-folyosós jelenet mikor is a "főszereplő" csávó egy elemlámpával világít a sötétbe, hátha hirtelen ott talál valakit (vagy valamit). Na ezt a lámpával fel-le világítást megcsinálja egymás után vagy ötször, de kérdem én: minek?! Miért nem volt elég egyszer odavilágítani? Nem értem a logikát. Sajnos ilyen baromságok a film hátralevő részében is gyilkolják az agysejtjeinket, hogy aztán a legvégét sikeresen teljes mértékben hazavágja az idióta befejezés és egy olyan pofátlanul lenyúlt jumpscare-jelenet, amit egy az egyben az 1. részből hoztak át.
Nem sokat segít a Sinister 2-n az sem hogy többet megtudunk a Bughuul múltjáról, mert ezt már az előző részben is pedzegették. Tök érdekes ez a múltban nyomozgatós szál, de sajnos idő előtt lezárják. Mondjuk sikerült a film kb. háromnegyedénél ellőni mindezt, akkorra meg már úgy voltam az egésszel, hogy épp mereven szuggeráltam a terem túlsó végében lévő, zölden világító EXIT feliratot. Nem fogott meg annyira a Sinister 2 hogy közepesnél többre értékeljem, de azért teljesen nem fogom lehúzni, mert akadnak igenis korrekt pillanatai. A már említett kegyetlen home videók, a sztori és a zene (a kukoricaföldes üldözésnél rohadt jó dallamok csendülnek fel) elviszik a hátukon, de azért a 3. részt most már jobb lenne egy tapasztaltabb rendező kezébe adni - avagy hagyni végre a Slipknot-tag kinézetű Bughuul-t, hadd nézegesse egymagában az idióta home-videóit a Pokolban. Ott talán többen értékelik.
Értékelés: 10/5
