A tökéletes mintapéldája annak, hogy milyen az amikor egy videojáték egyfajta interaktív filmként funkcionál. Elöljáróban mindenképp meg kell említenem, hogy nem a PS3-exklúzív Heavy Rain volt az első játék amit végigtoltam a francia illetőségű Quantic Dream gárdájától. A 2005-ös Fahrenheit (egyes helyeken Indigo Prophecy) volt az első alkotás tőlük amelyben jobban elmerültem. A komor, sötét történet és a ''bármivel kapcsolatba léphetsz'' -féle interakció már akkor is előkelő helyen szerepeltek, ám a 2010-es Heavy Rain kapcsán ezeket még tovább csiszolták a fejlesztők. Eleve maga a történet olyan mélyen depresszív lett, hogy ember legyen a talpán akiből nem csal ki néhány könnycseppet az Origami-gyilkos köré építkező cselekményszál. A játék egy teljesen átlagos hétköznappal indít. Főszereplőnk, Ethan Mars, felébred álmából. Innentől rögvest megismerkedhetünk az irányítással és a rengeteg interaktív lehetőséggel. Fogat moshatunk, megborotválkozhatunk, átöltözhetünk, odalenn a konyhában kávét főzhetünk magunknak…egyszóval bármit megtehetünk amit a valóságban is. Már eleve ez a nyitány hosszú percekre lekötheti a játékost, ám a java még csak ezután következik. Hazaér ugyanis feleségünk a két kisfiúnkkal. Velük is játszhatunk egy kicsit a kertben, utána pedig jön az ebéd. Később a helyi plázába látogatunk el a családdal. Itt viszont tragédia történik. Ethan kisfia ugyanis előbb eltűnik a tömegben (a piros lufija alapján keresgélhetjük össze-vissza) majd egy szerencsétlen baleset folytán elüti őt egy autó és szörnyethal. A tragédia az egész család életére rányomja a bélyegét. A házasságuk tönkremegy, elválnak. Ethan és a kisebbik fia, Shaun, egyedül maradnak. Nos, ez az alapfelütés. A baleset után egyébként bekúszik a főcím (fájdalmasan szomorú zenei aláfestéssel és olyan képi beállításokkal amelyek már önmagukban díjat érdemelnének). Leszakad az ég. Folyamatosan ömlik az eső. Így indít ez a film noir, krimi-elemekkel dúsan átszőtt kalandjáték. Igen...kalandjáték. Merthogy a Heavy Rain tagadhatatlanul kalandjáték.

Ugyan rengeteg QTE (Quick Time Event) -szerkció kapott helyet benne (ezeket leginkább a God of War -játékok azonos szakaszaihoz lehetne hasonlítani) ám az összképet tekintve ez egy kalandjáték. És tisztázzunk még valamit: ugyan a nyitány Ethan Mars és családja kálváriájával indít, a Heavy Rain többszereplős alkotás. Shaun ugyanis egy esős (mily meglepő…) napon eltűnik. Sanszos, hogy az Origami-gyilkos rabolta el aki már számtalan gyermekkel végzett, nevét pedig onnan kapta, hogy az áldozatai mellett mindig hagyott egy origami-figurát. Eme gyilkos után nyomozva kapcsolódik be a történetbe Norman Jayden az FBI-tól. Vele egyébként főként nyomozni fogunk (eleve egy tetthellyel kezdünk…persze esőben) mégpedig egy speciális szemüveg + kesztyű (A.R.I.) segítségével amellyel a virtuális valóságban is kutakodhat. Jópofa, hogy az A.R.I. segítségével ''irodáját'' magunk alakíthatjuk ki (például hátteret választhatunk) és böngészhetünk a temérdek nyomozati akta, térkép, profil és jegyzőkönyv között miközben Norman gyakorlatilag csak egy üres asztalnál ül. Az A.R.I mellesleg egyfajta drogként is hat rá: ha túlzásba viszi, speciális gyógyszert kell rá szednie. A játék vége felé haladva Norman számára a valóság és a képzelet már egyre inkább kezd összemosódni - igazából mi dönthetjük el, hogy végleg elveszíti-e a lába alól a talajt, avagy sem.

A harmadik szereplőnk Madison Paige, egy oknyomozó újságíró csaj. Ő szintén az Origami-gyilkos után kutat, csak épp Ethan nyomában járva. Madison történeti szála engem annyira nem ragadott magával mint a többi, bár az ő + Ethan kapcsolatát tekintve mégis indokoltnak érzem, hogy beiktatták. Arról nem is beszélve, hogy a játékhoz kiadott egyetlen DLC (The Taxidermist) is őt állítja főszerepbe, miközben egy olyan preparátor házában kell bujkálnunk (amolyan The Collector -módra) aki állatok mellett előszeretettel töm ki legyilkolt nőket is. A negyedik – egyben utolsó – szereplőnk pedig Scott Shelby, egy visszavonult rendőr aki magándetektívként nyomoz az Origami-gyilkos után mivel az egyik áldozat édesanyja felbérelte. Scott tipikus film noir karakter. Megvénült zsaru, aki látott már egy s mást. Gyűrött ballonkabátjában bagózik a putri kocsmák előtt ahová információmorzsák reményében ment el. Persze a fő-fő szereplő akkor is Ethan marad. Szegény pasas a fia halála, és a feleségével való válása után még egyetlen megmaradt másik fiát is elveszíti. Aztán kap egy dobozt. Benne origami-figurák (és még pár egyéb dolgon kívül egy pisztoly is). Minden egyes figura egy-egy új ''próbát'' jelent Ethan számára. ''Milyen messzire mennél el a fiad életéért?'' A forgalommal szemben vezetés még nem is olyan nagy kunszt (végre egy kis adrenalin-löket!). Ám mikor egy lepukkant lakótelepi lakásba betérvén az a feladat várja hősünket, hogy vágja le az egyik ujját (amit természetesen nekünk kell kivitelezni) akkor a játékos már elgondolkodik azon, hogy mennyire tabudöntögető is lehet egy ilyen játék.

Én a leginkább mégis azon akadtam ki, mikor választanunk kellett, hogy lelövünk-e egy pasast (és ezzel közelebb kerülünk fiunk hollétéhez) avagy élni hagyjuk. Na, ez már egy kőkemény morális dilemma volt amelyhez foghatót sem előtte, sem utána nem tapasztalhattunk még videojátékban. Minden elismerésem a készítők felé, hogy mindezt be merték vállalni. Amúgy karaktereink a játék során bizonyos helyzetekben meg is halhatnak, úgyhogy jobb lesz vigyáznotok! Példának okáért: Madison ellátogat egy doktorhoz a kertvárosban aki eléggé gyanús több szempontból is. A doki itallal kínálja a nőt (nem, nem szabad beleinni!) majd úgyis akármit teszünk, hátulról leüt és a pincében kikötöz bennünket. Épp élve fel akar boncolni (kifejezetten sokkoló jelenet) amikor csöngetnek. Míg a doki fenn van és a postással (?) beszél, mi odalenn megpróbálhatunk kiszabadulni. Mindez csak félig-meddig sikerülhet ám már ez is elég ahhoz, hogy mire a doki visszatér, jól belerúghassunk egyet és kezdetét vehesse egy halálos macska-egér játék. A doki fúróval támad nekünk és bizony ha nem nyomkodjuk le időben és helyesen a megfelelő gombokat a QTE-részeknél akkor simán el is halálozhatunk (igencsak brutális módon). A Fahrenheit és a Beyond: Two Souls között kronológiailag elhelyezkedő Heavy Rain az egyetlen a többi között amiben igenis MEG LEHET HALNI.

A sztori nem áll meg, folytatódik tovább. Csak épp az adott szereplő nélkül. Így van összesen azt hiszem 17 -féle (!) különböző befejezése a játéknak. A grafika még mai szemmel nézve is igencsak szép, a zene gyönyörű (egyben meghatóan szomorú is), az irányítás ugyebár pofonegyszerű bár én elsőre ezt a játékot PS Move-irányító segítségével toltam ki és úgy még nagyobb élmény volt. A karakterek pedig motion capture technológiával lettek megalkotva tehát nemcsak az arcok, de még a legutolsó apró mozdulatok is teljesen hitelesen lettek lemodellezve. A Heavy Rain időtartama mindenképp hosszú, de ezt jócskán meg lehet növelni az újbóli újrajátszásokkal hiszen első végigjátszás alkalmával sok egyéb felett átsuhanhatunk, vagy csak érdemes megnézni, hogy egy adott helyzetben mi van ha épp nem azt a választ adjuk vagy azt cselekedjük amit előtte. Emígy a játék szavatossága is remek. Nekem is megvan, egy percet sem haboztam a megvételével mikor megláttam egy helyen a kínálatban. Egy PS3-tulaj számára a Heavy Rain olyan alapjáték mint az MGS4, az Uncharted avagy éppenséggel a God of War III.