Sosem játszottam a régi Spec Ops játékokkal. Azaz…pontosabban emlékszem én egy réges-régi PSX-es epizódra amivel játszogattam pár percet, de az valami taktikai lövölde volt inkább és nehézsége miatt hamar odébb is dobtam. Szóval nem ismertem a Spec Ops címet. Ami mondjuk nem is feltétlenül baj, mert a The Line alcímmel ellátott epizód már teljesen megreformálta a szériát. A TPS-nézet és a taktikázás maradt (bár ez utóbbi szerencsére lényegesen leegyszerűsítésre került) ám a fő hangsúlyt sokkal inkább a sztori és a körítés kapta. A Spec Ops: The Line inkább egyfajta középső ujjal merészen történő bemutatás Amerikának. Lerántja a leplet a háború borzalmairól, az emberi gyarlóságról és az átélt szörnyűségek miatt lassan, fokozatosan széthulló emberi elméről amely a teljes őrületbe torkollik. Ugyan a játék alapjait egyszerre szolgáltatta egy könyv ("Heart of Darkness") és Francis Ford Coppola híres filmje (naná, hogy az "Apokalipszis most!") de a Spec Ops: The Line önmagában is teljes mértékben megállja a helyét. Felsorakozik a háborúellenes alkotások közé (mint például a többszörösen díjnyertes Bombák földjén) és hiába a központi karakter – Martin Walker parancsnok – belső lelki vívódásai állnak a középpontban, nem is annyira burkoltan akkor is árnyalt képet fest arról, hogy bizony egy háború cseppet sem kellemes és hazafias. Ott bizony embereket gyilkolnak le (sokszor ártatlan civileket) és mindezt miért? Mert pár öltönyös barom nagy unalmában épp nem tudott mást kitalálni. A háború borzalmai a Spec Ops: The Line esetében megállíthatatlanul és visszavonhatatlanul a felszínre törnek.
A sztorit már ismertettem egy átfogó kritika keretében ITT. Még egyszer leírni ugyanazt pedig nem akarom. Most inkább arra koncentrálnék, hogy miért is lett ez a videojáték ekkora kedvenc nálam. Alapvetően én is háborúellenes vagyok. Megértem, hogy nagyon-nagyon régen egy-egy háború még egyáltalán nem volt oly nagy kunszt mint a ''modern'' időkben. A középkorban például háborúkat indítottak néhány hektár termőföld, vagy egy hegytetőn álló vár apropójából. Később már a kapzsiság odáig vezetett, hogy konkrét országok megszerzéséért vonultak hadba emberek. Megint később a fanatizmus és szélsőséges eszmék miatt indultak meg a harcok. Aztán többek között később azért is mert a fene nagy ''hazafias'' Amerika mindenbe beleütötte az orrát és mindenhol ott akart lenni, vagy rendet teremteni (lásd: Vietnami-háború), vagy az értékes nyersanyagot megkaparintani (lásd: Iraki-háború).
Afganisztán megszállása biztosan elégedett kurjongatásokat váltott ki nem egy redneck, lőfegyverrel alvó suttyó-paraszt amcsiból, de manapság már pontosan tudjuk, hogy az is csupán a ''fekete arany'' (olaj) miatt történt (miért, azt hittétek tényleg tömegpusztító fegyvereket kerestek ott?). Néha érdemes belegondolnotok abba, hogy még ha nem is közvetve, de hány háborút éltetek már át. A leghíresebb talán a 2003-ban kezdődött és 2011-ben véget ért Iraki-háború (valamiért a Délszláv-háborúról sokan rendre megfeledkeznek) amelyre még én is emlékszem, hiszen nem telt el úgy nap, hogy valamelyik híradó ne emlegette volna az amerikaiak ''hazafias'' tetteit a térségben (arról persze nem tettek említést, hogy ugyanezek a ''dicső'' amerikaiak civileket – sokszor gyerekeket – erőszakoltak meg és/vagy lőttek agyon). Durva témakör, de megtörtént. Azóta persze sok mindenről lehullt már a lepel. Véleményem szerint hiba volt idejekorán véget vetni a harcoknak. Írmagjában kellett volna kiirtani a terrorizmustól minden egyes bokorból Iraktól Szíriáig. Akit jobban érdekel a véleményem, ITT olvashat az iraki-háborúról. A különféle készítők azóta pedig egyre merészebben nyúlnak hozzá a háború témájához.
Sok hasonló alkotást kaptunk már, videojátékban, azonban a Spec Ops: The Line előtt nem igazán voltak ennyire tabudöntögető címek. Eleve a néhol már-már gyomorforgató naturalizmussal ábrázolt jelenetek is elgondolkodtatják a játékost, hogy mégis hogy a jó fenébe merték mindezt meglépni a készítők? Mindemellett a Spec Ops: The Line rendelkezik egy rendkívül erős sztori-szállal is amely – mint említettem – a főszereplő karakter mentális vívódásain át prezentál számunkra egy rétegelt, eléggé nagy csavarokkal operáló történetet. Ehhez a háborúellenesség már csak plusz adalékként jön hozzá, hogy legyen miről elmélkednünk a stáblista lefutása után is. Talán furcsálljátok, hogy egy ilyen elbeszélésben nem térek ki olyan aspektusaira a játéknak mint például a grafika avagy a játékmenet. Nos, egyrészt ezekről már beszéltem a kritikában, másrészt a Spec Ops: The Line erőssége mindenképp a mondanivalójában rejlik. Átkozott merészen feszeget olyan témákat amelyekbe más játékoknak simán beletörne a bicskájuk, és az a legszebb az egészben, hogy mindezt hihetetlenül profi módon teszi. Példaként hozhatnám mellé mondjuk a Rockstar Games kevésbé ismert, ám annál nagyobb megbecsülést kiváltó alkotását: az L.A. Noire-t. Ez volt az a játék ahol az olyan témák feszegetése mint például korrupció, rasszizmus és prostitúció nemhogy nem lógtak ki a játék világából, de szerves részét képezték annak. A Spec Ops: The Line esetében ez a háború és annak minden brutális borzalma. Mégpedig egyenest a játékos képébe tolva.
"If you were a better person, you wouldn't be here."
