Kilépek a sarkon túlra. Elhagyatott helyre érkeztünk. Egykoron nyugalmas kertváros lehetett. Mostanára benőtte a gaz az egészet: a házakon vastag vadnövényzet burjánzik, rozsdás autó roncsok állnak némán itt-ott. Belépünk az övezetbe. Az a legrosszabb, hogy sosem tudhatjuk mi vár ránk a következő percben. Talán fegyveres fosztogatók egy csoportja - ez a jobbik eset. A rosszabbik, mikor néhány arra kószáló "kattogó" jön velünk szembe. Előlük szinte csak a vakszerencsén múlik a menekülés. Nincs annyi lőszerem, hogy biztonságban érezhessem magam. Ugyan négyen vagyunk, de a túlerővel szemben ez mit sem ér. Közben Ellie egy házat tanulmányoz, melynek bejárati ajtaja tárva-nyitva áll. Bemegyünk, körülnézünk. Hátha akad valami használható: étel, vagy alapanyag. Dél körül járhat az idő, kifejezetten meleg van. A házban a nappali teljesen fel van dúlva, úgy néz ki nem mi vagyunk az első látogatók. Ellie körülnéz a konyhában, én az emeletet célzom meg. Felmegyek a lépcsőn, recsegnek a korhadt lépcsőfokok a lépteim alatt. Odafenn mindössze három szoba található. Átnézem mindet. Az egyikben - gyerekszoba lehetett - találok egy kézzel írott levelet, amelyben megint az utcai lövöldözésekről ír valaki. Az előző házban is olvastam egy hasonlót. Borzalmas lehetett nap mint nap rettegésben élni. nem tudni, vajon az önbíráskodó katonaság lövöldözik-e, avagy a fosztogatók.

A levél szerint pár nappal később el kellett menekülni a házból. Az utolsó bejegyzés szerint "Apa" hátramaradt egy távcsöves puskával. Leteszem a levelet, és tekintetem az ablakra emelem. Előtte kis műanyag székből kialakított lőállás, töltényhüvelyek szerteszét. Első blikkre azt mondnám, hogy Dragunov lehetett. Kilépek a szobából, és benyitok a fürdőbe. Orrfacsaró bűz csap meg, a kádban pedig egy letakart arcú, oszló hulla fekszik. Csontsovány keze ernyedten lóg a kád mellett, alatta pedig a koszos csempén egy 9 mm-es pisztoly hever. Fejbe lőtte magát. Gondolom elfogyott a lőszer a Dragunovból, és inkább ő maga vetett véget az életének, mintsem megvárta volna, hogy a fosztogatók jöjjenek el érte. Azok ugyanis - barbár módon - jobb szeretik az ilyen magányos farkasokat lőszerpazarlás nélkül, késsel megölni. Én is hallottam a szóbeszédet róluk, még annak idején, a Zónában. Azt mondogatták az ottaniak, hogy ezek a fosztogatók még a "kattogóknál" is rosszabbak, mert a "kattogók" legalább azonnal végeznek veled. Volt egy hírhedt fosztogató horda, az El Diablo. Állítólag nem csak válogatás nélkül ölték az embereket, de a legtöbbet előtte vagy utána meg is erőszakolták - nem számított, hogy férfi, nő, öreg, vagy gyerek az áldozat. Végül - ha hihetek a pletykáknak - a horda tagjai egymás ellen fordultak és páran az éjszaka közepén átvágták a többiek torkát. Mészárlás lehetett, de én azt gondolom, még kegyest halált is kaptak. Henry hangja ver fel mélázásomból. Azt mondja mozgolódást látott dél felől. Elkezd hevesebben verni a szívem, áramlik az adrenalin.

Ideje továbbállni. Gyorsan. Miközben sietve lépdelek le a lépcsőn, a nappali ablaka nagy robajjal robban be: egy lövedék viszi át, és csapódik be egy ébenfa nagyszekrénybe. Azonnal fedezékbe húzódom a dívány mögé, és megpróbálok óvatosan kikémlelni, ki adhatta le a lövést, illetve hogy hányan vannak. Hallom amint Henry fedezékbe parancsolja a gyerekeket. A betört ablakon át három alak sziluettjét pillantom meg. Valamit magyaráznak idegesen egymásnak, de nem tudom kivenni, mit. Bár nem is kell feltétlen tudnom. Azt biztosan tudom azonban, hogy azért vannak itt hogy végezzenek velünk. Leveszem a puskát a hátamról. Mindössze két töltényem van hozzá. Finoman kihajolok, és megtámasztom a puskát a dívány tetején. Mély lélegzet. Bemérem az első pasast. Kifújom a levegőt, és meghúzom a ravaszt. Telibekapom, összeesik egy bokor mögött - halálos találat. A társai pánikba esnek. "FEGYVERE VAN A GECINEK!" - kiabálja az egyik. Gyorsan betárazok, és újra célzok. Látom a célpontot, de a másik válaszul hirtelen belő az ablakon. A golyó egy régi, poros TV-be csapódik, aminek képcsöve hangos pukkanással robban szét. Kihasználom a pillanatot, és visszalövök. Pont fejen találom az egyiket. Abban a pillanatban Henry átlövi a másik fosztogató torkát. Az ürge tántorog még egy kicsit, majd összerogy. Csend borul ránk. "Jézusom..." - hebegi Ellie, valahonnét a közelemből. Várunk pár percet, hátha vannak még. Öt perc után úgy néz ki tiszta a terep. Átvizsgáljuk a holttesteket. Néhány töltényre, ragasztószalagra, egy kevés alkoholra, és némi csokoládéra teszünk szert ezzel. Mehetünk tovább az erdőn át eredeti úticélunk, a rádiótorony felé. Ott talán lesz ellátmány. Kötszer Sam számára. Élelem nekünk.

Ez a nap sem telt unalmasan.