Az a helyzet, hogy ez a játék jó. Nem kiemelkedően kurvára jó, de jó. Mi több: tisztességesen jó. Nem akarja megváltani az open world sandbox játékokat de amit nyújt, az több mint kielégítő. Adott ugyebár a Mad Max véres, poros, benzingőzzel átitatott világa, melyet eddig nem igazán valósítottak még meg videojátékban. Oké, a 2009-es RAGE közel járt már ehhez, de az más tészta. Aztán 2015-ben felrobbantotta a mozikat az új Mad Max film, a Fury Road, amely nekem is hatalmas kedvencem lett.
Remek film, melyhez épp időben kezdtem el hallgatni a The Prodigy - The Day Is My Enemy albumát, melyen bizonyos daloknak igen erőteljes Mad Max feelingje van. A Destroy, a Beyond the Deathray vagy a Roadblox simán felférhettek volna az OST-re, érzésem szerint. Hallgassatok csak bele. Aztán a mozifilm sikerének hullámait meglovagolva kijött a Mad Max játék formájában is, méghozzá a Just Cause fejlesztőitől. Eszeveszett tempó, piszkos húzások, kilőtt üzemanyagtartályok, robbanások, szanaszét repkedő alkatrészek és brutális bunyók színesítik a palettát a játékban, mely igazán pozitív csalódást jelentett számomra.
- Gázváros, jövünk!
Szeretem az open world sandbox játékokat, legutóbb a Far Cry Primal és az Assassin's Creed: Syndicate ragadott teljesen magával. A Syndicate esetében a fanyalgókat már ott sem értettem, hiszen egy teljesen korrekt játék volt a maga nemében. Sok újat ugyan nem mutatott, de amit igen, azt legalább korrekt módon tette. És persze a viktoriánus korabeli London is azonnal megvett kilóra. A Mad Max játékkal úgy voltam, hogy eléggé lement már az ára annyira, hogy érdemes legyen beruházni rá. A filmet imádtam, a régieket csak kedveltem, a Just Cause játékokkal pedig sosem játszottam, így olyan 60-40% alapján vártam a játékra. Azaz szerettem volna játszani vele, de az se lett volna nagy tragédia, ha kihagyom. Aztán megvettem és leültem játszani vele.
- Gázváros, megjöttünk!
A Mad Max jó játék. Okosan vegyíti az autós akciózást a mászkálással, verekedésekkel és felfedezéssel. Max Rockatansky a megváltás reményében rója a pusztaságot, mígnem összekülönbözik a kegyetlen hadúrral, Scabrous Scrotusszal és bandájával. Ennek eredményeképp jól összeverik és még autóját - az Interceptort - is elveszik tőle és darabokra szedik. Max túléli az affért és ahelyett, hogy szomjan halna a forró sivatag kellős közepén, kutyájával elindul vizet keresni - közben pedig bosszút esküszik Scrotus ellen. Hamar összetalálkozik Chumbuckettel, a deformált púpos autószerelővel, aki szerint Max egy olyan vallás prófétája, melyben a V8-as benzinfalók igazi szentek. Kicsit zakkant a tag, de legalább segít építeni egy új kocsit. Jópofa, hogy ennek kinézetét is mi választhatjuk meg. Én az izomautó kasztnit választottam. Az egyik fontos cél természetes Gázváros - Skulófarm sajnos kimaradt - ahol vérre menő versenyekben vehetünk majd részt. Közben pedig fejlődnünk kell, gyűjtögetnünk, területeket foglalnunk, versenyeznünk, fő- és mellékküldetéseket megoldanunk - kb. 35-40 órán át bőven elszórakozhatunk ebben a kalandban.
Ez a templom kissé ijesztőnek tűnik
Az egykori civilizáció nyomai mindenütt megtalálhatóak: rozsdás hajóroncsok, porlepte autópályák és néma ipartelepek. Az emberek bádogviskókban húzzák meg magukat, gyűjtögetnek, rabolnak, a gyengébbek életére törnek. Az alkotók mindent kihoztak a témából, a terep már az elejétől kezdve bejárható, és jól elkülönülnek a különböző régiók. Néha pedig a föld alá is kerülünk, barlangokat, eltemetett létesítményeket járhatunk be. Példának okáért egy hatalmas repteret vagy egy templomot. Mindkettő egész félelmetesre sikeredet, ahol az engine pofás fény-árnyékeffekteket prezentál, a hangok pedig kísértetiesen rémisztőek. A felépített világ tehát működik, még úgy is, hogy a fejlesztők hozott anyagból dolgoztak. Az új filmből például visszaköszönnek a bombával felvértezett lándzsák, a hadfiúk (war boys), maga Gázváros, a hatalmas, gyilkos homokviharok és persze a konvojok is. De éppen így a régi filmekből is kapunk adalékokat, sőt, még a harmadik rész repülőgépét is megtalálhatjuk a Dűnék régióban. A külcsín lehengerlő, a fény szinte vakít, a távolban délibábokat látunk, az égbolt talán soha nem volt még ilyen látványos egyetlen videojátékban sem. A robbanások ereje szinte a csontunkig hatol, a tűz és szanaszét repkedő alkatrészek megkövetelik, hogy megörökítsük őket - erre lehetőségünk is van a beépített fotómód segítségével. Néha mondjuk PS4-en befigyelt egy kis fps drop és érdekes mód a konvojok maguk után húzott porfelhője is botrányosan pixelesre sikeredett, illetve néha belefutottam mulatságos bugokba, de ezek cseppet sem voltak zavaróak, nem mentek a játékélmény rovására.
Azért ez a földalatti reptér se túl bizalomgerjesztő
A zene néha kísértetiesen emlékeztet Hans Zimmer taktusaira, a szinkronhangok pedig kifejezetten jók. Chumbucket karattyolása kiapadhatatlan humorforrás, Max szinkronját viszont néha nem tudtam hová tenni. Erős ausztrál-angol akcentussal kommunikál de olykor megmosolyogtatóan túltolja a szerepét. Az irányítás pofonegyszerű, inkább a kocsikázásnál kell figyelni hogy éppen miféle kilőheti alkalmatosság van betárazva mert sok lesz az autós harc. Saját kocsink, a Magnum Opus hátuljáról Chumbucket szigonnyal kikaphatja a sofőrt a volán mögül, mi pedig sörétes puskánkkal adhatunk nekik. Ilyenkor az idő lelassul, eldönthetjük, hogy a vezetőt likvidáljuk, netán a kerekeket lőjük ki, vagy az üzemanyagtartályt. A dolgot nehezíti, ha egy olyan platós alkalmatossággal nézünk farkasszemet, amiről egy fél tucat, lándzsával felszerelkezett, fehérre mázolt bőrű kurafi ugrál a verdánkra, hogy kirugdossanak a vezetőülésből. Izgalmasak és adrenalindúsak ezek az összetűzések, viszont érdemes fejleszteni a verdát. A megszerzett alkatrészekből módosíthatjuk a lökhárítót, a kerekeket, a motort (a kezdeti hathengeres erőforrást később V8-ra cseréjük), a festést és minden másban is szabad kezet kapunk. A módosítások jól érezhetően kihatnak a menetteljesítményre: a több centi vastag páncél lassúbb monstrumot, a könnyebb kasztni viszont gyorsabb, de sebezhetőbb négykerekűt jelent. Erre tehát érdemes ügyelni, ahogy Max feltápolására is.
Miket nem találni eldugott barlangok mélyén..!
Azonban ha Max egyszer kiszáll az autójából, akkor sincs oka szégyenkeznie. A közelharcot elég nyilvánvaló módon a Batman-játékok kétgombos megoldása ihlette, melyben csak arra kell figyelni, hogy a megfelelő időben térjünk ki a csapások elől. Akadnak erősebb, táposabb ellenfelek és fürgék, gyorsak is. Ha ügyesen védekezünk, akkor egy kis idő után életbe lép a Fury Mode amellyel sokkal erősebbek lehetünk néhány másodpercig és két-három ütésből a földre küldhetjük az ellent. Ugyanakkor felszedhetünk buzogányokat, dárdákat, késeket és egyéb hasznos holmikat, amelyekkel még keményebben ütlegelhetjük a szerencsétleneket. Magunkhoz vételezhetünk még benzines kannákat is, melyek nem csupán arra jók hogy kocsink üzemanyagszintjét feltölthessük velük, hanem időben begyújtva és az ellenfelek közé hajítva szép kis pusztítást okozhatunk soraikban. Szerencsére bőven akad tartalom a játék vége után is. Ha végképp elgurult a gyógyszerünk és kitartóak vagyunk, a régi világból származó személyes fotókat (relikviákat), vagy épp motorháztető-elemeket is gyűjthetünk, netán felkutathatjuk az arkangyalnak hívott, igazán brutális négykerekűeket, vagy szórakozhatunk azzal, hogy ellopjuk az ellenfelek autóit és a bázisunkra szállítjuk, így azok végérvényesen a miénk maradnak.
Photo Mode - random képek
Nekem bejött a Mad Max játék formájában is. Leginkább a Just Cause 2-vel rokonítható játékmenetben: könnyed arcade akciózás hangulatos környezetben, hozzá adrenalindús autós ütközetekkel és csontrepesztő bunyókkal színesítve. Aki kedveli az open world sandbox játékokat és mellé még a Mad Max univerzuma is tetszetős számára, netán szerette a filmeket, az bátran tegyen vele egy próbát.
