Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Little Nightmares értelmezés

A felnőtté válás sötétebb oldala

2017. június 07. - -Britpopper-

little-nightmares_1.jpg

A The Maw (A Bendő / Gyomor) nevű helyen ébredünk egy sárga esőkabátot viselő kislánnyal (Six) és igazából fogalmunk sincs mit keresünk ott, ki zárt be, illetve hogy miként kerültünk egyáltalán oda. Minimális instrukciókkal azért ellát bennünket a játék, például megtudhatjuk hogy van nálunk egy öngyújtó, amivel bármikor fényt hozhatunk a sötét helyekre érvén. És innentől nekiindulhatunk felfedezni ezt az igencsak groteszk világot, melybe belecsöppentünk. Már az első néhány perc prezentálja azt a fajta beteges agyszüleményt, rémálomszerű környezetet mely azonnal beránt bennünket és képtelenek vagyunk elszakadni tőle. Az egyik szobából például úgy tudunk kijutni, hogy a felakasztott férfi (direkt nem látjuk az arcát) alól eltoljuk a széket az ajtóhoz - neki már úgysincs rá szüksége. Feladatunk a különféle helyekről való továbbjutás. A kiutat magunknak kell megtalálni, ehhez pedig hol platformfeladatokat, hol csavaros fejtörőket, hol pedig akciórészeket kell teljesítenünk.

agonizingpreciousamericancrocodile-size_restricted.gif

Na, ezt a részt soha többé nem akarom átvinni (36x haltam meg)

ÉRTELMEZÉS (SPOILEREK!):

Nekem úgy jött le - és ebben Ádám barátom is megerősített - hogy a The Maw lényegében egy olyan hely ahol a gyerekeket előbb-utóbb feldolgozzák és ízletes vacsora képében kerülnek az asztalra, hogy a másik hajón érkező, dagadt vendégek mind feneketlen étvágyukat csillapíthassák. Groteszk, mi több, megrázó, de a játék hangulatához tagadhatatlanul illik. Aztán ott van még a gésaszerű Hölgy (The Lady) is akivel ugye meg kell küzdenünk a játék végén és erejét elszívva szépen végiggyilkoljuk az összes vendéget kifelé menet. Nos, a legvalószínűbb, hogy a Hölgy tulajdonképpen az általunk irányított Six édesanyja, aki beleőrült az öregedésbe, ezért módszeresen összetörte majd' az összes tükröt a lakásban, ami pedig épen maradt, azt is bezárt ajtó mögött tartja. Hogy Six a lánya, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a sárga esőkabátos kislányt (vélhetően Sixet) ábrázoló festmények mind le vannak takarva a lakásban. Igen ám, de ha mi vagyunk Six (Hatos) akkor mi történt az előttünk lévő öt másikkal? Az egyik, neten fellelhető általános teória az, hogy ők elbuktak a kaland során. A másik pedig, hogy a Hölgy maga az Ötös azaz Five, ami megmagyarázná a többi letakart festményt a rezidenciában de én ennek a feltételezésnek túl sok értelmét nem látom. Hogy Six végül - igen brutális módon - végez a Hölggyel, az lehet a gyerekbántalmazásra is metafora - a kislány így áll bosszút az őt ért sérelmekért. Lehetséges, hogy a játék elején látott felakasztott férfi maga Six apja, de ez csak feltételezés. Akad még pár teória. De mindenki fedezze fel magának a játékot, és utána vonja le a saját konklúzióját. Mert itt is hasonló a helyzet mint az Inside esetében: azaz mindenki azt lát belé, amit akar.

Értékelés: 9/10

http://store.steampowered.com/app/424840/Little_Nightmares/

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr6312567485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása