A Brooklyn-ban született Darren Aronofsky sosem ment el populárisabb irányba. Mindig is megmaradt az elgondolkodtató, sokszor kegyetlen és brutális eszközökkel operáló alkotásoknál. A Rekviem egy álomért 2000-ben jött ki és nem volt kritika, amely ne magasztalta volna az egekig. Tény, hogy a film a maga műfaján belül remekmű és időtálló klasszikus. Aronofsky ezt a sikert azóta sem tudta még csak megközelíteni sem. A kilátástalanságot, az emberi élet gyötrelmeit, az öregedést és a drogokkal és egyéb tudatmódosító szerekkel való együttélést azelőtt még egyetlen film sem mutatta be ennyire naturális ábrázolásmódban. Aronofsky filmje a lélek legmélyére hatol és ott festi fel a néző előtt, hogy milyen esendők is vagyunk mi, emberek. Megkésve tekintettem meg ezt a filmet, de azt hiszem bármennyi évesen is látom, ugyanakkora hatást gyakorolna rám.

Még napokkal később is elmerengtem a cselekményén, és bizony el kell ismerni, hogy a 2000-es évek elején egy ilyen filmmel előrukkolni igen merész cselekedet volt. Benne fájdalmasan szomorú élettörténeteket, semmibe futó sorsokat és a függőség legelbaszottabb fajtáit ismerhetünk meg. És valamilyen szinten mindegyik mozgatórugója a "drog". Azért időzőjelbe téve, mert a drog kifejezés manapság már sok mindent átfed. Ugyanúgy lehet a pia, a tévéfüggőség, a videojátékok utáni imádat, avagy a szex-centrikusság is drog mint a klasszikus értelemben vett kábítószer. Az emberek életét átszövi, nap mint nap találkozhatunk valamilyen formájával. Érdemes többször is megnézni eme filmet hiszen a mondandója csak így kristályosodik ki igazán. A Rekviem egy álomért tökéletes lenyomata modern társadalmunknak, csak épp a túlzásba vitt szociális háló és az okostelefonok hiányoznak belőle, de bármikor rá lehet húzni a mai világ mocskára. Emlékezetes remekmű.

Legjobb jelenet: Mikor Sara végre bekerül a TV-műsorba