Michael Haneke osztrák rendező idehaza a fekete-fehér Fehér szalag című drámájával vált szélesebb körben ismertté még 2009-ben, később pedig a kifejezetten lehangoló Szerelem (Amour) kapcsán magasztalták az egekig, ha jól emlékszem, még az Oscar-jelölést is megkapta (megjegyzem: megérdemelten, ugyanis zseniális film lett). Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a rendezőnek van egy korai alkotása is, mégpedig a Funny Games aka Furcsa játékok. Ez egy eredetileg német film, azonban 2007-ben a rendező megcsinálta neki az US amerikai változatot is, amely ugyan szinte képkockáról-képkockára megegyezik, mégis egyfajta remake érzetet kelt. Haneke ezzel a lépéssel nemzetközileg is elismert rendező lett, a Funny Games mondanivalója pedig még nagyobb közönségekhez juthatott el. A film eleje egy teljesen szokványos amerikai család autókázásával kezdődik, akik leugranak pihenni egy kicsit a tóparti nyaralójukba. George (Tim Roth), Ann (Naomi Watts) és a kisfiuk remekül elszórakoznak: teniszeznek, napoznak, élvezik a pihenés nyújtotta örömöket. Ez így mind szép és jó, idilli meg minden, de egy napfényes délutánon átjön hozzájuk köszönni két helybéli srác, Paul (Michael Pitt) és Peter (Brady Corbet). A láthatóan jól szituált, minden bizonnyal vagyonos és sportos teniszcuccban feszítő két fiatal kedves beszélgetésbe elegyedik a házbéliekkel. Aztán egy pillanat alatt elszabadul a pokol. A családtagokat leütik, megkötözik és elindul azon vicces kis játékok (innen a cím) sora amelyek folytán a film egészen más hangvételt üt meg, mint a hasonszőrű alkotások. Itt nem a jófiúk győznek, hiszen a jófiúknak kinéző fiatalok itt velejéig romlott pszichopaták, akik konkrét családokat gyilkolnak le, pusztán szórakozásból.
Igen, szórakozásból. A filmben egyébként el is hangzik erre egy igen jelentőségteljes párbeszéd mikor megkérdezik az egyik srácot, hogy miért csinálják ezt. "Miért ne?" - válaszolja erre tökéletes nyugalommal. A Funny Games fő mondanivalója, hogy lehetsz te bármilyen gazdag is, hiheted hogy biztonságban élsz, a szar akkor is a nyakadba ömölhet. Az arisztokratikus, láthatóan jólnevelt és tanult két srác különösebb indíttatás, főbb motiváció nélkül gyilkol. Pusztán azért mert megtehetik. Még félelmetesebb, hogy a film bizonyos pontjain a monológot épp előadó egyik nagyokos fiatal elfordul a többiektől, belenéz a kamerába és személyesen a nézőhöz intézi szavait, ami baromi frászkiverős. Ez volt egyébként az első film amelyet annak idején teljes mértében angolul, magyar felirattal nélkül néztem meg, de szerencsére így is simán megértettem. Nemcsak a szövegeket, de Haneke mondanivalóját is. Erősen ajánlott alkotás, jól mutatja be hogy mire képes az ember ha a meglévő pszichopata hajlam mellé kellő ész is párosul.
Legjobb jelenet: Bármelyik monológ a srácoktól
