Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

A szomszéd lány

2017. augusztus 27. - -Britpopper-

Ha valamilyen film elé odabiggyesztik azt hogy ''igaz történet alapján'' akkor azért egy kicsit elfog a félsz, mert az ilyen típusú filmek mindig valami hatalmas nagy mondanivalóval próbálják becserkészni az átlag nézőt és masszív drámai vonallal meggyőzni az alkotás fontosságáról. Az esetek többségében azonban az ilyen filmek összeroskadnak a cipelt teher alatt. Túlcsordul a drámaiság, a pátosz, a giccs és a végeredmény abszolút csalódásként marad elkönyvelve. A Jack Ketchum regényéből, megtörtént események alapján készült 2007-es The Girl Next Door azonban nem esik ebbe az említett hibába. Horror helyett ez is dráma inkább. A sztori az '50-es években játszódik - azon belül is egy tipikus amerikai kertvárosban - amikor még teljesen más volt az élet, de a II. világháború utáni békeállapot nyújtotta megnyugvás, fényűzés és pompa mögött éppúgy megtalálható volt az leplezett erőszak, korrupció, és egyéb mocskos kis titkok is. Igen, még a kertvárosban is. Itt éldegél a kamasz David, aki jóban van a környék összes gyermekével, vígan eljátszogatnak naphosszat, élvezik az életet, a Coca-Cola-t és még fogalmuk sincs róla hogy pár éven belül a vietnami háború végett az USA az egyik legnagyobb vereségét szenvedi el történelmében. Ebbe a miliőbe csöppen bele Meg, a szomszéd lány, aki szülei végzetes balesete után Ruth nagynénihez költözik kishúgával. Eleinte minden szép és jó. A szerény David össze is barátkozik a lánnyal, azonban idővel egyre inkább felszínre törnek Ruth ''féltékenységi'' rohamai amelyek a két lányt teljes terrorban tartják odahaza. Olyasmi ez tulajdonképpen, hogy Ruth a saját maga bűnei/hibái/elcseszett kapcsolatai miatt bünteti a lányokat. Pontosabban csak Meg-et de ha ő ellenkezik, akkor annak - egyébként járásproblémákkal küszködő - kishúga esik áldozatul. Ruth fiai és úgy cakk-pakk a környék többi gyereke kvázi alá vannak rendelve a zsarnokoskodó Ruth elnyomásának, egyetlen rossz szót sem mernek neki mondani. Emígy pedig Ruth a lányokkal szemben folytatott lelki terrort hamar testi fenyítéssel folytatja, majd odáig fajul a helyzet hogy Meg-et kikötözi a pincében, ahol a rosszcsont gyerekekkel együtt különféle lelki és testi bántalmazásoknak teszi(k) ki. David próbálja megmenteni a lányt, de Ruth és a többi gyerek ellen egyedül ő is tehetetlen. Emígy pedig Meg kénytelen elszenvedni a legkülönfélébb kínzásokat amelyeknél ugyan a néző nem láthat mindent (ám néha épp eleget) de sokszor ugye sokkal durvább az, amit nem látunk, csak elképzelünk.

girl_1.jpg

Szörnyen kiakasztott, hogy David ugyan látta miket tesznek a lánnyal, látta mennyi szörnyűséget kell kiállnia (az olyan nyilvános megaláztatások mint a meztelenre vetkőztetés csak a lista legvégén állnak) ám mégsem volt képes szólni sem a rendőrségnek, sem a tulajdon szüleinek hogy ''basszátok meg, a szomszédban egy lányt éppen félholtra kínoznak''. Ez engem idegesített. De persze valós eseményeken nem lehetett változtatni, így kíváncsi voltam, mi lesz a történet vége. Nos, természetesen happy end itt sem volt. A film vége nekem egy kissé összecsapottnak hatott. Azt hiszem, ezt még jobban ki lehetett volna bontani. Eléggé zavart az indokolatlanul idióta rendőr is, aki szerintem azt sem vette volna észre ha a konyhában éppen élveboncolnak valakit. Ennek ellenére a The Girl Next Door mocskosul erős film. Húsba maró lélektani dráma amely nem múlik el nyomtalanul senkiben sem, az pedig, hogy valós eseményeken alapszik (a lányt a való életben Sylvia Likens-nek hívták) csak még súlyosabbá és lehangolóbbá teszi az összképet.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr1712658749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kittyki7 2017.08.28. 13:50:45

Nos, nekem örök kedvencem lesz a film, akárki akármit gondol. Erős, komoly, félelmetes. A könyvet is megéri elolvasni, arról is ódákat lehetne zengeni. Szépen leírtad a dolgokat.
süti beállítások módosítása