Ha ebben a játékban nem haltam meg százszor, akkor egyszer sem. Az Another World mindig is egy olyan játék volt számomra, amiről már régen is tudtam, hogy klasszikus, meg hogy kvázi megreformálta a 2D-s platformerek világát, de valamiért sosem vitt rá a lélek, hogy kipróbáljam. Pedig nagyon-nagyon régen, még mikor az általános iskola padjait koptattam és az akkori PC-m merevlemeze megadta magát, kaptam kölcsönbe akkori volt osztálytársamtól egy polc tetejéről leemelt, évek óta ott porosodó merevlemezt, amin volt rengeteg DOS-os játék - többek közt az Another World is. De ott is maradt, nem érdekelt annyira. Aztán most nemrég le volt árazva PS4-re (kemény 890 Ft-ért vesztegették), gondoltam trófea-farmolásra megteszi, hiszen a leírások alapján egyáltalán nem nehéz a 100%-os teljesítés (platina sajnos nincs benne, de szórja a trófeákat bő kézzel), szóval mit árthat?
Naív voltam, mert pár hajszálamat instant téptem ki a helyükről, mire a végére értem a kalandnak. A történet főszereplője Lester Knight Chaykin, aki egy fiatal, atletikus tudós, aki titkos laboratóriumában egy részecskegyorsítón dolgozik - ezt a Wikipediából lestem ki. Egy átlagosnak induló napon villámcsapás éri a laboratóriumot, miközben éppen zajlik a kísérlet és a balszerencsés véletlen folytán Lester átteleportál egy másik, idegen dimenzióba. Az alapötlet egyébként nem rossz, egy távoli, érdekes világ egészen jó alapanyagot biztosíthatott volna a játékhoz, viszont az a baj, hogy szinte semmit nem tudunk meg az egészről. Adott egy sivár, idegen vidék, de sem a történelméről, sem az ott élő civilizációkról nem tudhatunk meg semmit. Legalább valami felvehető / elolvasható jegyzetet tehettek volna bele a készítők, mert így mindössze annyi a cselekmény, hogy Lester megérkezik, és utána szinte csak menekül.
De elég egyetlen rossz mozdulat és halott vagy. Elég, ha rossz irányba indulsz, vagy pár másodpercnél többet tökölsz egyhelyben, már valami / valaki rögtön elkap, szétmarcangol vagy agyonlő. Borzalmasan frusztráló tud lenni a játék még EASY fokozaton is, ez pedig a temérdek scriptelt jelenetnek köszönhető, illetve a kiforratlan irányításnak. Hálát adtam az égnek, hogy legalább valamiféle checkpoint-rendszer került bele, és nem kellett komplett szakaszokat újrakezdenem, ugyanakkor ha nem sorrendben haladunk bizonyos dolgok megoldásával (lásd: barlangos rész), akkor egyrészt képtelenség ép bőrrel továbbjutni egy pontnál, másrészt halál esetén jóval előbbre dob vissza a stuff, ami mondanom sem kell, mennyire idegtépő tud lenni. Egyetlen találat instant halál, ha túl magasról esünk le valahonnan, vagy elvétünk egy ugrást, akkor szintén. Már a játék legelején majd' a tévébe baszkodtam a kontrollert, mikor kis pióca lények potyogtak fentről és át kellett ugrani őket, de elég volt csak egyetlen centivel elvéteni, és igen, kitalálhattátok, mi következett: halál.
Komolyan srácok, többször haltam meg itt, mint a Bloodborne alatt összesen. Sajnos a játékmenet úgy lett felépítve, hogy nem mindig egyértelmű, mit is kell pontosan csinálni. Fegyvernek mondjuk kapunk egy lézerpisztolyt, de a tűzpárbajok is inkább lettek frusztrálóak, mintsem élvezetesek. A fegyver ugyanis képes lőni egy sima lézernyalábot, kicsit hosszabban nyomva a lövés gombot azonban ideiglenes védőpajzsot emel Lester elé, még tovább nyomva a lövés gombot, pedig mega-lövésre lehetünk képesek vele, ami nagyon jól jön, ha az ellenfelek védőpajzsait szeretnénk semlegesíteni. Nem is rossz ez, egészen addig a pontig, amikor már ketten jönnek rád. Akad egy szakasz, mikor le kell ugranunk a magasból és egy pavilon tetejéről megpattanva egy alacsonyabb szakaszra érünk, ahol rögtön életünkre tör két marcona idegen lény - persze fegyverekkel. Nos...van egy trófea a játékban, hogy halj meg legalább ötvenszer. Nekem itt sikerült triggerelnem, de duplán. Állandóan szarrá lőttek, hiába guggoltam és toltam magam elé a védőpajzsokat. Aztán egy walkthrough-videónak köszönhetően jöttem rá, hogy kb. fél méterrel visszább kell lépnem és onnan folytatni a műveletet, mert ahová a cucc alapból dob, ott egyszerűen nincs annyi helyem, hogy időben ki tudjam írtani mindkét tagot. Erre azért magamtól estig sem jöttem volna rá.
Szóval az Another World nekem nem igazán nyerte el a tetszésemet. Értem én, hogy annak idején miért lehetett olyan nagy szám, illetve látom benne az előremutató játékmenetet és a fantáziát, de valahol a felszín alatt ez egy borzalmasan lineáris és sajnos túl sokszor idegesítően nehézkes platformer. Később készült egy folytatása is, Heart of the Alien címmel, de ezt még maga az eredeti Another World készítője is inkább letagadná, annyira borzalmasan rosszra sikeredett. Az évfordulós kiadás korrekt, a remastered grafika és hangzás mellett tartalmazza az eredetieket is, úgyhogy aki nosztalgiázni vágyik, az bármikor váltogathat a felújított és az eredeti verziók között. Nekem viszont személy szerint egyszer bőven elég volt ez a kaland, a 100% meglett, úgyhogy köszönöm szépen, részemről ennyi volt az Another World és inkább visszatérek az enyveskezű Garretthez a THIEF-be.
Teszt hamarosan, addig is az Another World az én szememben:
