Carl és June házassága tökéletes, mondhatni mesébe illő. Fülig szerelmesek egymásba, napjaikat békében és boldogságban élik. June nem mellesleg éppen várandós is, szóval hamarosan kis jövevény érkezhet a házhoz, a környékbeliek és persze Carl és June legnagyobb örömére. Eljön Carl születésnapja, és June úgy dönt, hogy az ajándékot valami speciális helyen szeretné átadni hőn szeretett férjének. De hol is lenne a legjobb helye az ajándéknak? A konyhaasztalon? Netán a hálószobában? Nem, a legideálisabb hely az a tópart, amely annyi szép közös emléket idéz fel mindkettejükben, hogy a helyről készült fotót még be is kereteztették. June meggyőzi férjét, hogy autózzanak le a tópartra, ám amikor ott átnyújtja az ajándékot, hatalmas vihar kerekedik. A szerelmesek úgy döntenek, inkább gyorsan hazamennek, útközben azonban borzalmas tragédia történik: az autó megcsúszik és balesetet szenvednek. June meghal, Carl pedig egy életre tolószékbe kényszerül.

Figyelem! Innentől spoileres tartalom!

Ezzel a felütéssel indít a Last Day of June, ami már előrevetíti, hogy ez sem lesz egy vidám pár órás kaland. Pedig a körítés nyújthatná akár pont az ellentettjét is, hiszen mind a karakterek, mind a környezet a Laika filmstúdió animációs alkotásait idézik, és a humort, illetve a helyzetkomikumot sem mellőzi a játék. Furcsa kettősség ez, de nagyon sokat ad hozzá az összképhez, már csak azért is, mert itt nem minden szól a tragédiáról. De ne rohanjunk ennyire előre, mi is tulajdonképpen a Last Day of June lényege? Hát, csupán annyi, hogy a magára maradt, egyedül szomorkodó Carl egy napon a hátsó szobában lévő festményeket megérintve azt tapasztalja, hogy emlékeiben vissza tud utazni az időben és megváltoztatni bizonyos eseményeket, amelyekkel talán mégis elkerülhető lenne a baleset. Mert az egész kiváltó oka kezdetben egy úttestre gurult focilabda. Azonban ha a múltat megváltoztatjuk olyan aspektusából, hogy a labdázó kisgyerek mondjuk ne a kutyával játsszon, hanem papírsárkánnyal, akkor máris belenyúltunk a jövő alakulásába. Ez egy nagyon klassz ötlet, a Life is Strange óta remekül működő játékmechanika, azonban túl könnyű dolgunk is lenne, ha egyetlen múltbéli változtatással visszahozhatnánk halott kedvesünket. Carl az első változtatásnál meglepődve tapasztalja, hogy hiába nyúlt bele a történelem alakulásába, June mégsincs mellette. Egy újabb képet megérintve visszaemlékezhetünk, hogy igen, a focilabda kigurulását valóban megakadályoztuk, azonban így a kisvárosból éppen távozó, Carl-ba reménytelenül szerelmes kisasszony autójáról lepottyanó doboz okozta a balesetet. Hogyan lehetett volna ezt megelőzni? Mondjuk ha előtte rögzítjük a felpakolt dobozokat a papírsárkány kötelével. És itt máris belefutunk az első dilemmába: ha elvesszük a kötelet, akkor ugyan a dobozok rögzítve lesznek és a kisasszony nyugodtan tud távozni a városból, azonban pont emiatt a kisfiú ismét a labdát fogja választani, ami így megint kigurul az útra. Ha ez nem az igazi 22-es csapdája, akkor nem tudom mi az.

A történet további szereplője még egy helyi vadász és egy öregúr, aki amúgy Carl ajándékát készítette. Nekünk kell rájönnünk, hogy kivel, hol, milyen módon változtatjuk meg a múltat, a játék viszont folyamatosan emlékeztet rá, hogy hiába minden próbálkozás, June akkor is halott marad, ha az egész várost felforgatjuk a tragédia pillanata előtt. Ezt nagyon szépen jelképezi a végjáték is, ahol Carl már kezdi feladni az egészet, miközben odakinn a város darabjaira hullik. A halált sajnos nem lehet kijátszani, nem lehet becsapni. Mire Carl erre rájön, már szinte eszét vesztve őrjöng a hátsó szobában, darabokra törve a festményeket. Végül egyetlen ponton szól már csak bele az események alakulásába: a múltban hazafelé jövet ő ül az anyósülésre, ezáltal a baleset során ő hal meg, és June élhet tovább, szíve alatt a közös gyermekükkel. Szívbemarkoló befejezés, de tökéletesen illik az addig átéltekhez. A Last Day of June meseszerű látványvilága, szerethető karakterei és könnyed játékmenete (még gyűjtögetnivalókat is találhatunk!) bárki számára elfogadható csomagolásba helyez egy személyes tragédiát, és úgy mesél a halálról és az elengedés fájdalmáról, hogy közben folyamatosan játszatja magát. Én imádtam minden percét és bevallom, a végén még egy kicsit meg is könnyeztem a látottakat (érdemes kivárni a stáblistát!), szóval aki nyitott a művészibb, mondanivalóval is rendelkező játékokra a sok hentelés és az ezredik FIFA meccs helyett, az mindenképp szerezze be ezt a remekművet, mert ilyesmi nem terem minden bokorban!

Értékelés: 10/10

Kiegészítés: Közben eszembe jutott még egy teória, mégpedig a már említett ajándékkal kapcsolatban, melyet az öregúr készített. Könnyen lehet, hogy az ajándék nem is Carl születésnapjára készült, hanem a kisbaba érkezésére, Carl pedig talán nem is tudta, hogy June várandós. A játék semmit nem rág a szánkba, nincs benne kommentár, sőt, még csak értelmes beszéd sem, a szereplők csupán gagyognak. Ebből a megközelítésből, illetve a játékvégi, szobában rácsodálkozós jelenetben leszűrhető az is, hogy Carl valóban nem tudott a gyermek érkezéséről, az ajándék pedig valami olyasmit tartalmazott, ami ezt árulta volna el neki, ha időben fel tudja bontani (itt közbeszólt a vihar, ugye) Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit lát bele az eseményekbe, pont emiatt is remek ez a játék, hogy teret enged a fantáziának és mint egy jó könyv vagy film, bőven meghagy nekünk mozaik darabkákat, amikből mi magunk állíthatjuk össze a teljes történetet.