A harag sokszor szörnyű tettekre sarkall minket. Egy-egy meggondolatlanul kimondott szó talán még a jobbik eset, de amikor egy ordas nagy családi veszekedés után életre hívunk egy gyilkos démont, az már más tészta. Leah (Nicole Munoz) a saját bőrén tapasztalja meg mindezt, mikor olyasmit tesz, amit utána legszívesebben visszafordítana – de már késő. Leah egyébként a tipikus, okkult-dolgok iránt megszállottan érdeklődő tini, aki feketére festett körmökkel és a hátizsákján HIM-felvarróval mászkál. Barátai is olyanok, mintha épp egy dark wave/goth partiból jöttek volna a Dürerből, az igazán kemény dió azonban Leah anyja (Laurie Holden), aki egyszerűen nem képes feldolgozni férje halálát. Emiatt piál, depizik és végül arra a következtetésre jut, hogy el kell költözniük a házból, mert ott minden csak a volt férjére emlékezteti. Szegény Leah pedig akaratlanul is, de rááll a dologra, viszont egyre jobban forr benne a düh az anyja iránt, aki sorra fosztja meg életének legfontosabb részeitől (barátok, suli, szerelem, stb.) a saját önös, gyászba fordult érdekei miatt.
Leah az új házuktól nem messze, az erdő közepén végrehajt egy rituálét, életre hívja a Pyewacket nevű démont, hogy az végezzen anyjával. A harag vezérli, ezért meggondolatlanul cselekszik, de mire felfogja tettének súlyát, már túl késő. Az első néhány napban még nem történik semmi, aztán egyszer csak dobogás és léptek zaja hallatszódik a padlásról. Szegény Leah nem tudja mihez kezdjen, ezért goth barátaitól próbál segítséget kérni, akik közül persze akad aki szkeptikusan fogadja a lány vallomását – el is viccelik –, de legjobb barátnője például hisz neki, és vállalja, hogy náluk alszik, történjen bármi is (spoiler: történik is!). A sztori egyébként szépen formálódik, a kezdeti bizonytalanságot egyre inkább felváltja a rettegés, a végjátékban pedig végre tiszteletét teszi maga Pyewacket is, akit igazán hátborzongató módon alkottak meg. Amikor előmászik a házból, az valami zseniális jelenet! Egyedül csak azt sajnáltam, hogy a filmvégi csavart már korábban lelövik, pedig ügyes húzás lett volna végig bizonytalanságban tartani a nézőt, hogy akkor ki kicsoda valójában.
Sebaj, ettől függetlenül is remek horror a Pyewacket, ami nem annyira a jumpscare-jelenetekre, sokkal inkább a feszültség folyamatos növelésére épít, miközben a démonos körítés mellett a háttérben egy felnövéstörténet és egy komoly anya-lánya kapcsolat is munkálkodik. Oké, azért ijesztgetéseket kapunk így is, és a film vége például tényleg parádésan jól teljesít ebből a szempontból, de összességében ez egy jóval komolyabb hangvételű alkotás, mint a megszokott horrorfilmek manapság.
Értékelés: 7/10
