Mikor 2010 környékén beszereztem életem első PS3 konzolját, még nem igazán tudtam eldönteni, hogy miféle játékokat is kéne mindenképp végigjátszanom rajta. Emlékszem, kölcsönbe megkaptam a Dead Space-t, de mivel még épkézláb HD tévém sem volt otthon, egy kis LCD tévén próbáltam játszogatni vele - az eredmény siralmas lett. Az LCD a kép szélét levágta, a feliratokat már el sem tudtam olvasni, és úgy cakk-pakk kvázi élvezhetetlen volt az egész. Szokás mondani manapság, hogy egy 4k tévé mennyire szebb képet ad például egy PS4 Pro konzolon, nos, nekem már a HD Ready-re való átállás is pont ilyesmi élményt jelentett. Szóval vígan rettegtem a USG Ishimura fedélzetén, mikor is egy napon az egyik Tesco kínálatában szembe jött velem a The Saboteur. Elsőként a borítója fogott meg, mert ennyire stílusos, fekete-piros dizájnt korábban még nem igazán láttam. Levettem a polcról, és elolvastam a hátlapján a bemutatót. II. világháború, Franciaország, GTA -szerű játékmenet, lövöldözés és szabotázs...na, több nem is kellett nekem, azonnal raktam a kosárba!
A történet 1940 és 1944 között játszódik a nácik által megszállt Párizsban és annak környékén. Főszereplőnk, az ír Sean, korábban autóversenyzőként kereste meg a kenyérre valót - ez a szakasz is végigjátszható szerencsére - , azonban élete legfontosabb versenyén egy német (Dierker) csalással nyerte meg a futamot, amit Sean egyszerűen nem tudott lenyelni. Bosszúból tönkretette az ellenfél kocsiját, amit az nemes egyszerűséggel úgy kezelt le, hogy elrabolta hősünket és annak testvérét, majd mindkettejüket meg akarta ölni. Sean szerencsés módon meg tudott szökni (át a határon, épp Franciaországba), viszont testvére sajnos meghalt. A megtört, italba és nőkbe menekülő Sean emiatt véres revansot fontolgatott füstös kocsmák mélyén, mikor is pont kapóra jött neki, hogy felkereste őt a francia ellenállás. Azonnal beállt közéjük, és itt kezdődik igazán a The Saboteur lényegi része.
Bejárható nagyvárosnak megkapjuk Párizst és annak környékét, vidéki részekkel, kis francia falvakkal, megannyi látnivalóval. Jópofa, hogy a fel nem szabadított területek eleinte fekete-fehérben látszódnak csak, és ahhoz, hogy "kiszínesedjenek", meg kell szabadítanunk őket a nácik uralmától. A vizualitás ezért igen erősen emlékeztet a Sin City-re, hiszen a film-noir fekete-fehér helyszíneket is csak vörös, és sárga színek (náci lobogók, jelzőfények, tűz, stb.) törik meg. Egyébként a városkép lemodellezésével nagyon jó munkát végeztek a fejlesztők: az ismertebb épületek és negyedek azonnal felismerhetőek, sőt, az összes építmény meg is mászható! Itt jön a képbe, hogy a The Saboteur nem csupán a GTA-sorozatból merít, de akad benne egy jókora adag Assassin's Creed utánérzés is, hiszen néhány küldetés el is várja tőlünk, hogy a háztetőkön ugrándozva abszolváljunk bizonyos feladatokat. Ezek a feladatok pedig legtöbbször szabotázs-akciókban merülnek ki, azaz komplett bázisokat, lövegállásokat, ellenséges harckocsikat, vagy épp mesterlövész-tornyokat kell kivonnunk a forgalomból. Mi dönthetjük el, hogy lopakodva, hangtompítós pisztollyal érjük-e el mindezt, avagy inkább halomra lövünk minden nácit a környéken, mint Brad Pitt a Becstelen Brigantykban.
Bár a játékban a nevéhez hűen tényleg minden fontosabb fő-, és mellékküldetésben szabotálni fogunk ezt-azt, ezek a missziók mégsem válnak unalmassá. Sikerült őket ugyanis úgy kidolgozni, hogy kellően változatosak legyenek, és mellettük még a három nagy fejezetre bontott sztori is van annyira élvezetes (Dierker-t kell üldöznünk a mindent eldöntő végső összecsapásig), hogy végig kitartson a lelkesedésünk Sean kalandja során. Ha pedig egy kis szünetet szeretnénk beiktatni két bázisfelrobbantás között, akkor nekiállhatunk autókat és gyűjtögethető tárgyakat (pl. képeslapokat) keresgélni, szerte a vidéken. Jómagam bő 7 évvel az első végigjátszásom után tértem vissza a játékhoz ezen gyűjtögetnivalók apropójából és bizony meg kell mondanom, nem kis vállalkozás mindent összeszedni! Hasonlóan temérdek dolgot kell bezsákolnunk, mint az Assassin's Creed Unity-ben, szóval ha már ott is idegzsábát kaptál, mikor először ránéztél a térképre, hát, jobb ha itt is felkészülsz!
A sandbox stílus amúgy remekül érvényesül. Párizsban a lakosok épp a dolgukra sietnek, megfontoltan autókáznak (amit Te nyilvánvalóan nem fogsz!), parkokban ücsörögnek, beszélgetnek, és persze rettegnek Hitlertől és a németektől. Sean-t TPS-nézetből irányíthatjuk, és szerencsére az irányítással sincs különösebb probléma. Örvendetes, hogy a kocsik kezelhetőségét is sikerült pont jól belőni, és nem érezzük úgy, mintha szappantartókat vezetnénk a macskaköves utcákon. Normális módon gyorsulnak és lassulnak, a nagyobbaknál pedig eléggé megérezzük majd a súlyukat, mikor nagy sebességgel repesztve próbálunk bevenni egy hajtűkanyart. Akad néhány verseny is a játékban, de ezek nehézségi szintben fényévekre állnak mondjuk a Mafia autóversenyétől - nekem elsőre meglett az összes. Ha gyalogosan próbáljuk felszabadítani az elnyomott francia népet, akkor sem kell feltétlenül minden misszió előtt hosszasan elemezgetnünk, hogy mi lenne a megfelelő taktika. Ugyan a The Saboteur fejlesztése eleinte egy kizárólagos lopakodós játéknak indult, nyugodtan előkaphatjuk a gépfegyvert is a legtöbb küldetés során. Ilyenkor viszont érdemes felkészülni arra, hogy az ellenség riadót fújhat, amivel újabb és újabb erősítés érkezik a helyszínre. 4-es fokozatú riadónál pedig már szabotőr legyen a talpán, aki ép bőrrel megússza!
Érdemes tehát inkább csendben osonva végrehajtanunk feladatainkat. Dinamittal körbetenni bizonyos helységeket, majd tisztes távolságból nézni a tűzijátékot. A játékidő így 10 és 20 óra közé lőhető be, de ha rámennél Te is arra a rengeteg gyűjthető cuccra, amivel teleszórták a játékot, nos, akkor érdemes felkészülni a 30+ játékidőre. Ez utóbbi már nyilván picit unalmas lehet, de próbáld meg úgy csinálni, mint én: egy alkalommal csak egy kerületet pucolsz ki. A The Saboteur azért nem lett klasszikus, mert annak idején elég sok gamer magazin lehúzta, vagy legalábbis erősen közepesre értékelte az innen-onnan nyúlt ötletei és bugjai miatt. Pláne úgy nem tudott igazán emlékezetes maradni, hogy 2009 novemberi megjelenését követően alig több, mint fél év telt el, és már kopogtatott az ajtóinkon Vito Scaletta és a Mafia 2. Ennek ellenére egy mai napig élvezetes GTA-klónról beszélhetünk, amiben egészen szórakoztató folyamatosan felszabadítani az elnyomott francia népet és igazságot szolgáltatni egy, az Ellenállás berkeiben tevékenykedő írrel. Manapság már potom pénzekért dobálják utánad a játékot, szóval ha anno kimaradt, érdemes ránézni, hátha Te is rákapsz az ízére!
U.i.: Igazán nem tudom, hogy ki hogy van vele, de nekem egy sandbox-játékban rendkívül fontos a zene. Nem csupán azért, mert megalapozza a hangulatot, de ha például autórádiók által is hallgathatunk különféle remek zenéket, azt rengeteget tesz hozzá az élményhez. Bár valószínű, hogy a GTA Vice City és GTA San Andreas OST-jét már soha, semmi nem fogja felülmúlni a videojátékok között (oké, számomra a Sleeping Dogs majdnem megtette!), de örvendetes mindenesetre, hogy a The Saboteur is kapott emlékezetes dalokat. A kocsikba beszállva, vagy bizonyos helyekre betérve hallgathatjuk az adott kor bizonyos francia slágereit (a Koop kilóg, ők modernek), név szerint ezeket:
- Koop - Koop Island Blues (Featuring Ane Brun)
- Ella Fitzgerald - Somebody Nobody Loves
- Ella Fitzgerald - Caravan
- Madeleine Peyroux - Dance Me To The End Of Love
- Nina Simone - Feeling Good
- Nina Simone - Feeling Good (Troublemaker Remix)
- Issac Sprintis - Feeling Good (Sprintis Remix)
- Steve Sidwell - Walk The Walk
- Howard Shaw - Red, White & Blues
- Peter Cork - Depression Blues
- Steve Sidwell - Smoochie Coochie
- Ruben Ayala & Mile Deering - Relaxing Risk
- Frank Macchia - On The Rocks
- Jan Stevens - Martini Lounge
- Jan Stevens - Terrapin On A Tightrope
- Maxayn - The Finger Points To You
- Kacee Clanton - Don’t Do Me Wrong [instrumental]
- Charles Chemery - S’Embrasser A La Plage
- Allison Adams Tucker - Quand J’tai Perdu
- Robert Farnon - Blue Theme
- Steve Martin - Expose
- Deb Lyons - Over The Moon
- Allison Adams Tucker - L’Homme Que J’Adore
- Maxayn - The Finger Points To You [instrumental]
- Kacee Clanton - Don’t Do Me Wrong
- Charles Chemery - S’Embrasser A La Plage [instrumental]
- Allison Adams Tucker - Quand J’tai Perdu [instrumental]
- Deb Lyons - Over The Moon [instrumental]
- Allison Adams Tucker - L’Homme Que J’Adore [instrumental]
- Steve Martin - Expose (Extended)
- Christopher Young - The Saboteur Theme
- Christopher Young - The Saboteur Theme [action mix]
- Christopher Young - The Saboteur Theme [piano version]
- The Saboteur Intro
- Christopher Young - The Saboteur Theme [jazz mix]
Végezetül pedig mit is mondhatnék mást, mint...Vive la révolution!
