Beléptünk a hűvös októberbe, ami nálam azt jelenti, hogy mostantól egészen Halloween végéig csak horrorjátékokkal fogok játszani, illetve főként ezekről is olvashattok majd ajánlókat itt. Temérdek cím sorakozik még mind konzolon, mind a Steam-könyvtáram mélyén, úgyhogy ha már úgyis jönnek az esős, borongós őszi napok, épp itt az ideje elővennem ezeket és borzongani egy jót!
A Remothered: Tormented Fathers legalább két éve ott figyelt a többi játék között, várva az alkalmat, hogy egy újabb esélyt adjak neki. Mert első ismerkedésünk bizony nem volt zökkenőmentes. Nem a történetet, nem a látványt, de még csak nem is a szinkront kifogásoltam esetében - hanem a játékmenetet. Alapvetően szeretem az olyan játékokat, ahol bármiféle fegyver nélkül kell menekülnünk a ránk leselkedő borzalmak elől, de a Remothered ezt a koncepciót sok olyan tulajdonsággal nehezítette, amik miatt a beleélés számomra jóval nehezebben ment. Aztán elkezdtem teszteket, véleményeket olvasgatni, és rá kellett jönnöm, hogy bármennyire is tetszetős az alaptéma, sajnos a játék nincs eléggé kidolgozva. Több helyen a béna mozgásanimációkat, és az arcmimikát kifogásolták (meg a játék hosszát, de azt majd kifejtem, miért nem állja meg a helyét), viszont a Remothered az erősen közepes értékelései ellenére is folyamatosan csábított, húzott magához, hogy csak ideje lenne a végére érnem. Rászántam magam, és az kell mondjam: egyáltalán nem bántam meg!
Az 1970-es években járunk. Főszereplőnk, egy bizonyos Rosemary Reed éppen megérkezik a nyugalmazott közjegyző, Dr. Richard Felton hatalmas házához. Az öreg egy különleges betegségben szenved, ami miatt a nap 24 órájában ápolásra szorul - legalábbis elsőre úgy tűnik. Hamarosan megismerhetjük ápolóját, Glóriát is, aki készségesen körbevezet bennünket a házban. A Feltonnal készült interjúnk nem teljesen úgy sül el, ahogy azt vártuk, ezért idejekorán távoznunk kell a birtokról. Csakhogy Rosemary nem adja fel ilyen könnyen! Az éjszaka leple alatt visszaoson a házba, és itt veszi kezdetét az igazi rettegés.
Hamar kiderül, hogy Dr. Felton egy pszichopata. Az egyik szobában megtaláljuk felesége oszlásnak indult holttestét, és ettől a pillanattól fogva osonnunk és rejtőzködnünk kell, hogy az öreg ránk ne találjon, mert feltett szándéka, hogy megsimogassa buksinkat egy kiélezett sarlóval. A történet a játék egyik legnagyobb erőssége: a házban mászkálva, szobáról-szobára találhatunk valamiféle érdekes dokumentumot (levelet, fotót, stb.), amik mind-mind a sztori teljesebb megismerésében lehetnek segítségünkre. Kinyomozzuk, hogy miféle rejtélyes összeesküvés zajlott Felton lányának, Celeste-nek az eltűnése mögött, illetve, hogy mi köze mindehhez a közeli kolostor vörösbe öltözött apácáinak fanatikus kultuszához.
Rosemary egy oknyomozó riporter, nem egy ex-kommandós. Hirtelen patthelyzetben találja magát - naná, hogy a földszinti ajtó nem nyílik! - és ezért minden tudását latba kell vetnie, hogy túlélje az éjszakát. A játékmenet erősen a lopakodásra épít, de ha kedvünk úgy tartja, akár szaladgálhatunk is - ezt viszont hamarabb meghallják az ellenfelek. Igen, ellenfelek, merthogy a játék első negyedét leszámítva mások is az életünkre fognak törni a pucér seggel koslató, és magában beszélő vénség mellett. Fő feladatunk természetesen kijutni a kúriából, amihez több feladványt is meg kell oldanunk. Az összes abszolút logikus (pl. a kádban lévő víz leengedéséhez pumpa kell, a polc tetején lévő kulcshoz létra, stb.), viszont azt már nem árulja el a játék, hogy egyes fontos tárgyakat hol találhatunk meg. Ez egyrészt egy kicsit nehezebbé teszi a végigjátszást - hiszen lehet, hogy az alagsori résznél lévő megoldás kulcsát a legfelső emeleten kell keresnünk -, másrészt kitolja a játékidőt. Utóbbit sokan kifogásolták, hogy 2-3 óra alatt lazán letudható a Remothered, azonban mivel a játék eseményei egyetlen éjszakai alatt játszódnak, ez az időintervallum szerintem teljesen reális. Menteni csak tükröknél tudunk (enyhe Evil Within áthallás), ahogy gyógyulni is csak így lehet. Életerőnk nincs, a főszereplő ruháján lévő vérfoltokból, szakadozó légzéséből és egyre botladozóbbá váló járásából következtethetünk arra, hogy ideje lenne felkersni kezelőorvosunkat, gyógyszerészünket.
Tudunk osonni, futni, illetve guggolva közlekedni - utóbbi a legcsendesebb. Az egyetlen probléma, hogy a mozgásanimációk meglehetősen lassan triggerelődnek, és sokszor amiatt kaptam még extrába egy stricimaflást, mert szerencsétlen Rosemary nem volt hajlandó nekiiramodni a futásnak. Egyébként akkor sincs minden veszve, ha elkapnak bennünket, mert ha épp van nálunk egy önvédelmi fegyver (ami a legtöbb esetben kés), azzal egy jól irányzott mozdulattal kiszabadulhatunk a fogságból, és mivel az ellenfél néhány másodpercig stunnolva marad, van időnk elfutni és elrejtőzni mondjuk egy szekrényben, vagy kanapé alatt. Ha épp lapulunk valahol és az ellenfél odaér, akkor egy minijátékon belül kell visszatartanunk a lélegzetünket, hogy nehogy felfedezzenek. Az igazi feszültséget az garantálja, hogy sosem tudhatjuk biztosan, merre járnak a nyomunkban loholó őrültek. A fülhallgató sokat segít, hiszen így mind a lépéseiket, mind motyogásukat hallhatjuk, csak kb. 3x jobban meg fogunk ijedni, mikor az egyik sarkon óvatosan befordulva pont szembetalálkozunk velük.
Horrorból jelesre vizsgázik a Remothered. Egyetlen helyszínen, a Felton-házban járunk végig, de ezt sikerült annyira részletesen, már-már valósághűen berendezni, hogy bőven akad benne látnivaló. A nyomasztó légkör végig fenn van tartva, amit csak tetéz néhány jumpscare, és egy annyira beteg, brutális, fordulatos családi történet, hogy tényleg le a kalappal az író/rendező Chris Darril előtt! Ráadásul a Remothered egyértelműen filmes alapokból táplálkozik: a kamerabeállítások, a rendezés, a fényképezés mind-mind a legjobb pszicho-thrillereket idézik, Rosemary kiköpött Clarice A bárányok hallgatnakból, itt-ott pedig még a Clock Tower játéksorozatra is találunk utalásokat. Bugokkal én személy szerint nem találkoztam, bár olvastam, hogy volt olyan, akinél az öreg emeleteket teleportált lejjebb - ez nálam kimaradt. Egyedül a nehézkes mozgást, és az eldobható, zajkeltő tárgyak totál hasznavehetetlenségét tudnám kiemelni, mint negatívumok. Figyelembe kell venni, hogy egy egészen kicsi indie fejlesztőcsapat hozta tető alá a játékot, ami egyébként egy trilógia első darabja (fun fact: a következő fejezet, azaz a Broken Porcelain tesztjét ebben a hónapban a https://www.pcguru.hu/ oldalán keressétek tőlem!) és bár tény, hogy lett volna még rajta mit csiszolni (a végső bossfight speciel egészen frusztráló), én teljesen korrektnek és élvezhetőnek tartom a végeredményt - esős éjszakákra még ideálisabb!
PRO:
- fordulatos, kellően beteg történet
- meglehetősen szép, kidolgozott látványvilág
- valóban félelmetes, nyomasztó hangulat
KONTRA:
- akadozó mozgásanimációk
- erősen közepes arcmimika
