Befutott az Oxigén, a Netflix legújabb, Alexandre Aja rendezte sci-fi üdvöskéje, mely ugyan nem váltja meg a műfajt, de stílusgyakorlatnak abszolút megteszi.
Liz (Mélanie Laurent) egy hibernációs célzattal készült, krio-kapszulában tér magához. Nem tudja hol van, mi történt vele, egyáltalán még a nevére sem emlékszik. Mikor zavarodottan realizálja a helyzetét, rájön, hogy az oxigén-szintje vészesen fogyatkozik, külső segítséget pedig a közvetlen közeléből hiába is vár. Tulajdonképpen egy koporsóba lett zárva, csak az éppenséggel egyszerű fadeszkák helyett csúcskategóriás high-tech kütyükből áll. Még egy mesterséges intelligencia (MILO - Mathieu Amalric hangján) is jelen van, aki ugyan segíthet hősnőnknek ebben-abban, de a kapszula fedelét a megfelelő jelszó nélkül nem nyithatja ki. Versenyfutás kezdődik az idővel, amint Liz megpróbál kiszabadulni fogságából és közben rájönni arra, hogy mi végett is került ebbe a szorult helyzetbe?
Az alapkoncepció egyáltalán nem rossz, csak épp a kellő hangulatot nem sikerül megragadni. A 2010-es Buried (Élve eltemetve) éppen azért ütött akkorát, mert benne Ryan Reynolds végig egy szűk koporsóban küzdött az életéért a föld alatt, egyetlen kapcsolata a külvilággal (de legalábbis az elrablójával) pedig csak egy folyamatosan merülő mobiltelefon volt. Itt a kapszulát kezelő MILO már az ötödik percben megjelenik, és végig segíti Liz-t, ami csak részben rontana a klausztrofób élményen…de aztán jön a vágás. És itt csúszik félre teljesen az Oxigén, hiszen a kis túlzással másfél percenként bedobott flashbackek totálisan megölik a nyomasztó, fojtogató érzést, hogy szegény nő csapdában van. Értem én, hogy fokozatosan nyeri vissza az emlékezetét és emiatt volt szükséges ennyi visszaemlékezést beletenni, de sokkal nagyobbat ütne a film, ha ezekből csupán 2-3 kapott volna helyet.
Ettől függetlenül a sci-fi szerelmeseinek egy kellően szórakoztató darab lehet az Oxigén. Az alapvetése és amire kifut a sztori, az tényleg jópofa, és egészen csavaros. Alexandre Aja (Magasfeszültség, Sziklák szeme, Préda) nem igazán tud mellényúlni, és ezt most is bizonyította. A film korrekt, de messze nem kiemelkedő, a már említett Buried esetében tapasztalt, végig nyomasztó, klausztrofób érzés pedig csak morzsáiban köszön vissza az indokolatlanul pörgősre vett vágás közepette. Üthetett volna nagyobbat, de amúgy a Love, Death & Robots második évada előtt kifejezetten kellemes alapozásnak bizonyulhat.
