Kifejezetten vártam már ezt a filmet, mert szerintem (oké, nem csak szerintem) James McAvoy generációjának egyik legtehetségesebb férfi színésze. A My Son különlegessége, hogy McAvoy semmiféle forgatókönyvet, vagy rendezői utasítást nem kapott, az egész film alatt végig improvizál és ez önmagában is nagyon különleges élmény. A történet egyébként egy apáról (McAvoy) szól, akinek eltűnik a kisfia, ezért volt feleségével (Claire Foy) együtt nekiállnak a keresésnek, ám hamar kiderül, hogy itt kicsit többről van szó, mint egy szimpla eltűnésről. Spoilermentesen akkor a sztoriról ennyit, nézzük magát a filmet. Igen, James McAvoy zseniális benne, de badarság is lett volna mást várni tőle. Minden egyes rezdülésében érezni a profizmust, ez az ember még álmából felkeltve is képes bármilyen szerepet azonnal eljátszani úgy, hogy ki sem mászik az ágyából. Lényegében az összes többi szereplő csak asszisztál hozzá. Viszont maga a film nem túl jó. Legalábbis nekem egy szó jutott eszembe a stáblista alatt: gyáva. Igen, ez a film egyszerűen gyáva. Nem mer komolyabb témákba belemenni, hiszen egy kisfiú az, aki eltűnt. Nem mászik el "You Were Never Really Here" irányba, nem hatol az ember lelkéig, nem tépi azt darabokra. És pontosan ezen bukik el. Ez a film konkrétan Oscar-díjat hozhatott volna James McAvoy-nak, ha bevállalósabb, keményebb, egyúttal drámaibb hangvételt kap. Így csak egy baromi erős alakítást láthatunk tőle, és a felismerést, hogy egymaga elvitte a hátán az egész, kora esti Dr. Csont és Helyszínelők alomból előmászott történettel megáldott filmet. De legalább felhívta a figyelmem az eredeti, 2017-es francia alkotásra, melynek Mon garçon a címe.
