Angela (Zoë Kravitz) Seattle-ben él, amit éppen a COVID világjárvány súlyt, ezért otthonról kénytelen dolgozni. Láthatóan agorafóbiával küzd, és az ember azt hinné, hogy a vírus miatt, de később kiderül, hogy más is áll a háttérben. Angela egy nagyvállalatnak dolgozik adatelemzőként, akik az Amazon Alexához hasonló virtuális asszisztens immár 6.0-ás verziójával vannak jelen a piacon, Angela melója pedig, hogy a beérkezett hibákat elemezze és kijavítsa a felhő alapú szoftverben. Ezek között lehetnek ismeretlen szavak, vagy egyéb parancsok, amiket mind be kell vinni a rendszerbe. Egy alkalommal azonban Angela fültanúja lesz egy erőszakos bűncselekménynek az egyik átküldött felvételen, ami után felmerül a kérdés, hogy kihez forduljon? A rendőrséghez, vagy a munkaadóihoz? Ahogy egyre többet derít ki, úgy kerül az élete is egyre nagyobb veszélybe. Steven Soderbergh megint elhozott egy nagyon aktuális thrillert. Míg mások csak most állnak elő saját karantén-filmjeikkel, addig Soderbergh már a korlátozások feloldása utáni életet mutatja be, ezért a Kimi akár ebben a pillanatban is játszódhatna, persze a világ másik végén. Kifejezetten szeretem látni és átélni, ahogy Soderbergh a modern technológiát alkalmazza, hiszen ha úgy tartja kedve, akkor egy iPhone-al forgat le egy komplett filmet (Unsane, High Flying Bird), a Kimi-ben pedig még az olyan apróságokra is odafigyeltek, mint például mikor Angela a fejére teszi a fülhallgatót, akkor azonnal megszűnik a külvilág zaja. Egy fordulatos, izgalmas thriller lett a Kimi, amit bátran tudok ajánlani bárkinek egy kellemes délutáni, vagy esti programként. A kékre festett hajú Zoë Kravitz tökéletes a szerepben, a forgatókönyv hordoz némi klasszikus, hitchcock-i vonalat (nem véletlen, hogy David Koepp írta), a zenéért pedig ismét Cliff Martinez felel. Soderbergh valahogy nem tud csalódást okozni mostanában, szóval kifejezetten kíváncsian várom, hogy a Magic Mike's Last Dance-ben mit alkot majd.
