A középiskolás Kaede egy nap arra ébred otthon, hogy az apja köddé vált. Előző éjszaka az öreg zavaros dolgokat beszélt össze-vissza, azt említette, hogy látta a vonaton a sorozatgyilkost, akit fél Japán keres. Vélhetően a nyomába eredt, de már nem tért vissza. Kaede a hatóságoknál süket fülekre talál, ezért egyedül áll neki nyomozni és borzalmas dolgokra bukkan. Ez a sorozatgyilkos Terumi Yamauchi, aki már több ember haláláért felelős és könnyen lehet, hogy Kaede apja is az áldozatok között van. A nyomok egy szigetre vezetnek, egy házba, amely szörnyű titkokat őriz. És nagyjából eddig tudok spoilermentesen mesélni a filmről, ami egyébként rettenetesen jól csavarja a sztorit a végéig. A rendező, Shinzo Katayama egy interjúban elmondta, hogy valós események ihlették, ugyanis egyrészt egy apjához kötődő gyerekkori emlékét írta bele a történetbe, másrészt egy valódi japán sorozatgyilkos, Takahiro Shiraishi esetét, akit 2017-ben kaptak el a hatóságok.

A Missing húz egy váratlant azzal, hogy a felénél egy másik karakter szemszögébe helyezi a cselekményt, sőt, még erre is rátesz egy lapáttal később. Olyan témát boncolgat, amit elárulni büdös nagy spoiler lenne, de mégis a film egyik mozgatórugója és egészen borzalmas belegondolni, hogy az egész a valóságból táplálkozik. Bár a Missing (Sagasu) japán produkció, engem a keményebb dél-koreai thrillerekre (I Saw the Devil, The Chaser, Bedevilled, The Yellow Sea és a többi) emlékeztetett. Rettentő jók a színészek, érdekes maga a történet és bár néhol tényleg egészen brutális, megéri végignézni. A befejezés például zseniális. Kevésbé felkapott, igazi rejtett gyöngyszem lett számomra.