Spoileres!

Vártuk. Nagyon vártuk. És tudtuk, hogy jó lesz. De hogy ennyire, arra álmunkban sem gondoltunk volna. Jó előre megbeszéltem Gáborral, hogy a hosszú hétvégét az Uncharted 4: A Thief's End végigjátszására fogjuk fordítani. Neki is álltunk, a leesett állainkat pedig azóta is Újpalotán keresgéljük. Srácok, ez a játék egyszerűen tökéletes. Minden egyes apró részletében annyira kidolgozott, hogy ezt 2016-ban már semmi sem tudja felülmúlni - de könnyen lehet, hogy az elkövetkezendő 2-3 évben sem.

A sztori szuper lett. Évekkel járunk az Uncharted 3 és Ubar felfedezésének eseményei után, Nathan egy ideje már szögre akasztotta pisztolyát, és felrakta bedobozolt emlékeit a padlásra, azaz maga mögött hagyta a kincsvadászok rengeteg izgalommal és még több veszéllyel teli életét, hogy Elenának szentelhesse idejét. Halottnak hitt bátyja váratlan felbukkanása azonban mindent fenekestül felforgat, igazolva a magyar nyelven többszörös erőszakot tevő tételt, mely szerint kiveheted a férfit a kalandból, de nem veheted ki a kalandot a férfiből. Sam Drake rosszul választott barátokat, élete egy hajszálon, pontosabban egy ígéreten függ. Ha nem találja meg záros határidőn belül Henry Avery elveszett kincsét, akkor a már említett barátok tesznek róla, hogy azt kívánja, bárcsak megölték volna. Sullyval kiegészülve kezdetét veszi az Olaszországot, Skóciát és Madagaszkárt is magába foglaló túra, amely méltó módon kerül fel az előző három kaland mellé. El Dorado, Shambala és Ubar után ezúttal nem egy misztikus, elveszett várost keresünk, hanem egy nagyon is létezőt. Libertalia, a kalózok utópiája, melyet a nemessé vált kalóz, Henry Avery hozott létre, hogy a külvilágtól elszigetelve egy külön társadalmat teremtsen kalóztársainak. Azonban a tetemes mennyiségű kincs miatt az ármány, és cselszövés ebbe az idilli közösségbe is beférkőzött. A The Last of Us rendező-író párosa, Bruce Straley és Neil Druckmann két éve kidobta az eredeti Uncharted 4 koncepciót minden addig elkészült anyaggal egyetemben, hogy saját szája íze szerint formálhassa Nathan búcsúját. És milyen jól tették! Az irányváltás okán érezhetően eltolódott a hangsúly az akcióról és a felfedezésről a korábbinál árnyaltabb karakterábrázolás, valamint a kényelmesebb tempójú történetmesélés felé. Ezzel pedig az Uncharted 4 felsorakozott a The Last of Us mellé a történet komolyságát tekintve - csak épp a horror és brutalitás nélkül.

Libertalia a leghangulatosabb hely amit eddig Unchartedben láthattunk

Miként Nate megnyílik a játékos előtt, és nagy dumás Indiana Jones-klónból emberi lénnyé válik, úgy feszegeti az első három részre jellemző pályatervezés korlátait a Naughty Dog. S habár a madagaszkári dzsiptúra több négyzetkilométeres helyszíne egyedülálló a maga nemében - azaz nem vált open world jellegűvé az Uncharted -, számottevően megnövekedett a felfedezhető terület (ezzel együtt a játékidő is), arra csábítva a játékost, hogy minden zegét-zugát bejárja, az utolsó rejtett nyúlüregbe is bekukkantson nem annyira a gyűjtögethető relikviák, mint inkább a vizuális élmény végett. A pályák nyújtotta szabadságérzetet kihasználva tervezték meg összetűzéseinket a kincs nyomába eredő zsoldoskompániával. Nem mindig muszáj fegyveres konfrontációba keveredni, sokszor a magas fű által nyújtott csendes lopakodás lehetősége sokkal célravezetőbb. Itt mondjuk befigyel egy pici Assassin's Creed utánérzés, de higgyétek el, akármilyen látványosak is lehetnek a tűzpárbajok, a lopakodva gyilkolás jóval hasznosabb - és számomra élvezetesebb is. Oké, mondjuk hozzátenném, hogy én nagy Assassin's Creed fan vagyok. És ha már utánérzésekről esett szó, akkor meg kell említenem a teljesen felesleges csákányozást, mely segítségével speciális falrészeket is megmászhatunk ha beléjük vágjuk az eszközt - pont mint az új Tomb Raiderben. Annyira érződik, hogy csak Lara rebootja miatt tették bele a játékba. Szerintem egész nyugodtan kihagyhatták volna. A Tarzan módjára kötélen lengedezés azonban hatalmas ötlet volt, és minden egyes ilyen alkalmat iszonyúan élveztem! Nem mellesleg a tériszony ezekben az esetekben jön ki leginkább. Mikor Skóciában alá kell ereszkedni egy meredek sziklaszirtről és odalenn a hatalmas mélységben vadul csapkodnak a jeges hullámok, fizikálisan is elkezdtem fázni a szobában, annyira élethű volt az egész összhatás.

Skóciában érezni fogjuk a hűvöset - és nem csak a sírkamrákban

Nem lehet szó nélkül elmenni az egyes területek hatalmas szabadságérzete mellett. Ez a szabadság először leginkább Madagaszkáron mutatja ki foga fehérjét, a már korábbi videókban megcsillogtatott dzsiptúra valóban hatalmas területen zajlik, érdemes minél több helyet felfedezni, ugyanis rengeteg elrejtett kincsre és látnivalóra bukkanhatunk. A Naughty Dognak a házon belül fejlesztett motornak köszönhetően részről részre sikerült ámulatba ejtenie közönségét, e szokásától pedig láthatóan képtelen megszabadulni. Buja dzsungel, túlvilági szépségű tengerfenék, nyüzsgő város kel életre a tévéképernyőn olyan tömegjeleneteket produkálva, amelyek láttán még az új Hitman is zavarba jön. A fejlesztők olyan nüansznyi apróságokra is figyeltek, mint hogy miként kell tisztességesen leanimálni egy alma elfogyasztását - nem átvezető videóban, hanem valós időben. Az igényes textúrákat, a telt, vibráló színeket, a fények és árnyékok játékát még le lehet utánozni - sokan meg is próbálják -, ám karakteranimáció tekintetében az Uncharted 4 nem másik ligában, hanem egyenesen másik dimenzióban játszik. Teljes mértékben filmszerű az élmény, mikor Gábor haverommal már a felénél jártunk a játéknak és átjött egy ismerőse megnézni, rá is kérdezett, hogy csak nem filmet nézünk? Én azt hittem a The Last of Us után képtelenség még egy ennyire remekül megírt történetet letenni az asztalra, azonban Bruce Straley és Neil Druckmann durván rám cáfolt. Henry Avery kincsének hajszolása baromi izgalmas kaland, melybe tökéletesen illeszkednek a hollywoodi kasszasikereket megszégyenítő, adrenalinpumpáló akcióorgiák.

Madagaszkár hatalmas bejárható területével kápráztat el

A rejtélyes kincses-szigetre megérkezvén indult be számomra igazán a játék. Onnantól fogva szippantott be igazán. Már az Assassin's Creed 4 esetében is imádtam a kalózos témát, a kincsgyűjtögetést és ősi templomok felfedezését, azonban az Uncharted 4 egy egész más megközelítésből kínálja ugyanezt. A buja dzsungelben tett kalandozás kenterbe veri az összes eddigi rész dzsungeles részeit, és végre nem úgy érezzük, hogy csak előjátékként szolgál egy bizonyos pályarészhez. Emlékeztek a 3. részben látott francia lepusztult kastélyra, mely az enyészet martalékává lett? Itt is megkapjuk, csak egyetlen kastély helyett egy komplett kis falu képében. Libertalia és New Devon lenyűgözően lett megalkotva, mikor először bemászunk Avery egykor fényűző, ám mára az enyészet által felemésztett hatalmas birtokára, percekig szinte megszólalni sem tudtam a látványtól. 2013-ban lelkesen írtam nektek a The Last of Us kiüresedett épületeiről, melyeket visszavett a természet. Ott is hatalmas élmény volt mászkálni ilyen helyeken, közben pedig elképzelni, hogy miféle események történhetek ott. Itt ez az érzés hatványozottan érvényesül. Az egykori fényűző pompa és gazdagság már csak nyomokban fedezhető fel, a szépséges kastélyok méltóságukat megőrizvén állnak az őket egyre inkább körülölelő dús növényzetben. Engem itt megvett kilóra az Uncharted 4, bár az egész kalózos kincskeresést nagyon élveztem az elejétől a végéig. Apró easter egg, hogy a készítők elrejtettek egy jó kis Monkey Island utalást, ugyanis a 12 valóban létező kalóz közül az egyik maga Guybrush Threepwood, bár a neve nem vehető ki tisztán a festményén - ellenben a jelképe egy majom, ami több mint beszédes. De tessék, lessétek meg magatok:

Guybrush, te vagy az?

A puzzle feladványok kifejezetten ötletesek lettek. Végre nincsenek a kelleténél jobban túlbonyolítva, de nem is pofonegyszerűek. Kis agyalással mindet kitaláltuk, csak egyetlen egynél használtunk telefonos segítséget, de azt se úgy értsétek, hogy meglestük a neten a megoldást, hanem hogy lefotóztuk a TV-n a szimbólumokat és később így ezt visszaellenőrizvén nem léptünk halálos csapdákra. Fontos kiemelnem, hogy a 4. részben teljes mértékben száműzve lett a természetfeletti. Nem fogunk zombikba, jetikbe, megelevenedett ősi harcosokba futni - ellenfeleink csupán zsoldosok és halálos csapdák lesznek. A grafika tényleg szemkápráztatóan gyönyörű, a next-gen látványvilág pedig az összes korábbi PlayStation 4 játék mellett itt valóban kitűnik. A zene pedig szintén kiváló. Mondjuk Henry Jackmantől nem is vártam kevesebbet, hisz ő felelős például az új Amerika kapitány zenéjéért is. Ügyesen dolgozta tovább az Uncharted fő zenei témáját, az Elenával New Devonba történő megérkezés alatt hallható, egyetlen zongorával előadott tétel pedig megkapóan érzelmes, nálam a Red Dead Redemption Mexikóba átlovagolós részét juttatta eszembe. Ám elég nehéz kiragadni bármit is, mert az egész játék úgy tökéletes ahogy van. Egy percig nem érzi azt az ember, hogy átverték, és nem azt kapta a pénzéért amit várt. Sőt, tulajdonképpen épp ellenkezőleg. Többet is kapott. Sokkal többet.

Természetesen ezúttal sem maradunk titkos ősi romok és sírok nélkül

Az Uncharted 4: A Thief's End kezdettől fogva a Sony presztízsprojektjének számított, és annak kijáró gondoskodásban részesült. Ha el kellett halasztani a megjelenést, hát váratták még néhány hónapot a rajongókat abban a biztos tudatban, hogy úgyis felülmúlják az elvárásokat, legyenek azok bármilyen képtelenek. Csupán egyetlen kompromisszumot (a bejelentéskor megcélzott 1080p/60 fps helyett csak 30-at tud a kampány és alacsonyabb felbontást a multi) kellett előnyként csomagolt hátrányként eladnia a PR-csapatnak, mert minden más tekintetben oly magasra helyezte azt a bizonyos lécet a Naughty Dog, hogy azt rajta kívül belátható ideig senki sem tudja átugorni. A végeredmény csodaszép, izgalmas, magával ragadó, reflexeinket és szürkeállományunkat egyaránt megdolgoztatja. Elismerést érdemel a csapat, amiért egy kötéltáncos ügyességével egyensúlyozik a karcsú tornyokon és meredek sziklafalakon előadott akrobatamutatványok, a parázs tűz- és ökölharcok, a parádésan kivitelezett fejtörők és az észvesztő tempójú járműves üldözések között. De leginkább azért, mert tudták, hogy mikor kell megállni egy visszaemlékezés erejéig, elsütni egy poént vagy komoly dolgokról beszélni. Nathan Drake utolsó nagy kalandja mérföldkő a videojátékok történetében, követendő példa és kötelező tananyag mindenki számára, aki külső nézetes akció-kaland- vagy úgy általában játékfejlesztésre adja a fejét az AAA kategóriában. Méltó lezárása az Uncharted szériának, mely méltó helyen szerepel a világtörténelem legkiválóbb videojátékainak panteonjában. Egyetlen pillanatra sem volt hiányérzetünk a végigjátszása alatt, és a stáblista lefutása után szinte azonnal indítottuk is volna újra az egész kalandot, hogy begyűjthessünk minden rejtett kincset és elbarangoljunk minden eddig ismeretlen területre. A 22 fejezet (+ a prológus és az epilógus) minden egyes pillanata a TV elé szögezett bennünket, a végén pedig elismerően bólogattunk. Igen, a Naughty Dog megcsinálta! Simán az év játékát tették le az asztalra nekünk, melynek zsenialitását csak az epilógusban megszellőztetett The Last of Us 2 lesz képes majd megugrani.

Történet: 10/10

Grafika: 10/10

Hang/Zene: 9/10

Összességében: 10/10