Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Néha meg kéne állni, nem?

2012. május 10. - -Britpopper-

Szóval ez amolyan véleménykifejtős, rövidke poszt lesz, kis kitérő a zeneajánlók között. Más blog, más témák de az alapkoncepció lényegében ugyanaz. Hiszen erről regélek már 2009 óta. Hogy miről? Hát arról, hogy néha az embereknek meg kéne állniuk egy kicsit és szemlélődni. De minimum lelassítani. Szoktam így nézegetni pár arcot, a reggeli csúcsban és bizony néhány komolyan olybá fest már, mintha robotok lennének. Mennek a kijelölt útvonalon, végzik a szokásos dolgaikat. Napi rutin végtelen számú ismétlése. Ha pedig bármi bökkenő adódik (mondjuk a busz másik útvonalon megy, mert útépítés folyik) akkor eme gárda fele máris pánikol mert ki tudja mi történik majd ha 5 perc késéssel érnek be. Ha egyáltalán beérnek. És mi van ha mégsem? Itt a világvége, már felsejlett a végzet négy lovasa a Blaha Lujza téri aluljáró mocskában. Szóval rohanunk, de nagyon. Néha azért meg-meg állunk, de az életünk szinte végig egy hosszú maraton. Szokás mondani, hogy az élet rövid de ez szerintem csupán attól függ, hogy hogyan éljük azt. Lehet úgy is, hogy beállunk a sorba és szolgamódra követünk másokat de lehet úgy is, ahogyan mi szeretnénk, a saját álmaink szerint. Én szeretek elmerengeni egy naplementében, avagy megbámulni az esőcseppek táncát a kora őszi hidegben. Minden apróságra kellő figyelmet fordítok. Jó lenne azért, ha nemcsak egy szűk réteg cselekedne hasonlóan, hanem minden egyes ember. Jó lenne ha a többség nem rendelné alá magát a multik és az agymosó média egyeduralmának és elkezdene végre teljes életet élni. Mondjuk ehhez legelőször talán az kellene, hogy kapcsoljuk ki a tévét és keressünk valami más elfoglaltságot, netán hobbit. Persze ez is csak egy gondolat a több milliárd közül. Lehet, hogy nincs is igazam. A választás joga igazából a tiéd, hiszen szabad vagy.

Csak arról ne feledkezz meg soha, hogy abból lesz a legjobb rabszolga akivel teljes mértékben el tudják hitetni, hogy szabad.

daaf39dd9f47f8b5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr214501039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.06.03. 16:59:28

Érdekes gondolat. De tény, érdek az, hogy sok buta és hiszékeny ember legyen, különben nincs kin uralkodni és meggazdagodni. Nincs hatalom hű szolgák nélkül és ehhez buta szolgák kellenek. Néha elmerengek én is akár egy Tescos váráslásnál (amit utálok megtenni de néha elkisérek egy két embert), hogy milyen birka módon rohangálnak az emberek és vesznek, csak vesznek mindent, közben lebecsmérlően nézik a másikat és mennek tovább. Néha hagyom hogy lássák, nézem őket, olyankor találkozik a tekintetünk és két ember tipust ismertem meg: Aki megijed és feladja azzal, hogy elöbb félre néz, másodpercek alatt elfelejti hogy egyáltalán vagyok és megy tovább. A másik aki felháborodik és szemmel képes lenne megölni minden indok nélkül. Persze elöbb néz el mint én, de érdekes mit ki nem lehet hozni emberekből csak azzal, ha nézed.
A bevásárló áruházakban olybá tűnik, mintha bárányokat terelgető mezőn járnék. De hatalmas különbség az, hogy utobbit még élvezném is.
Sajnos nem lehet mit tenni, mindenkinek ahogy irtad, van szabad akarata és ha az kell ami van, legyen. Az biztos, ha igy marad, akár gonosz dolog, akár nem, élni fogok a lehetőséggel hogy buta bárányokból éljek.....

-Britpopper- · http://focker.blog.hu 2015.06.08. 17:14:38

@Cathreen M.:

Az a durva hogy a legtöbben tényleg csak a saját ügyes-bajos kis dolgaikkal és beszűkült magánéletükkel vannak elfoglalva, a többi emberrel egyáltalán nem foglalkoznak (kivéve ha ismerős, rokon, barát az illető). Csak mennek-mennek mint a robotok. Vicc például hogy ebben a hőségben ha lefullad a villamos akkor mindjárt elkezdik kurvaanyázni a sofőrt, holott az is ugyanúgy ott szenved a hőségben és neki sem jobb, sőt! De erre már nem gondolnak. Hát igen... De én inkább azt mondanám hogy nem is bárányokkal, sokkal inkább (hülye-) birkákkal vagyok körülvéve.
süti beállítások módosítása