Szóval ez amolyan véleménykifejtős, rövidke poszt lesz, kis kitérő a zeneajánlók között. Más blog, más témák de az alapkoncepció lényegében ugyanaz. Hiszen erről regélek már 2009 óta. Hogy miről? Hát arról, hogy néha az embereknek meg kéne állniuk egy kicsit és szemlélődni. De minimum lelassítani. Szoktam így nézegetni pár arcot, a reggeli csúcsban és bizony néhány komolyan olybá fest már, mintha robotok lennének. Mennek a kijelölt útvonalon, végzik a szokásos dolgaikat. Napi rutin végtelen számú ismétlése. Ha pedig bármi bökkenő adódik (mondjuk a busz másik útvonalon megy, mert útépítés folyik) akkor eme gárda fele máris pánikol mert ki tudja mi történik majd ha 5 perc késéssel érnek be. Ha egyáltalán beérnek. És mi van ha mégsem? Itt a világvége, már felsejlett a végzet négy lovasa a Blaha Lujza téri aluljáró mocskában. Szóval rohanunk, de nagyon. Néha azért meg-meg állunk, de az életünk szinte végig egy hosszú maraton. Szokás mondani, hogy az élet rövid de ez szerintem csupán attól függ, hogy hogyan éljük azt. Lehet úgy is, hogy beállunk a sorba és szolgamódra követünk másokat de lehet úgy is, ahogyan mi szeretnénk, a saját álmaink szerint. Én szeretek elmerengeni egy naplementében, avagy megbámulni az esőcseppek táncát a kora őszi hidegben. Minden apróságra kellő figyelmet fordítok. Jó lenne azért, ha nemcsak egy szűk réteg cselekedne hasonlóan, hanem minden egyes ember. Jó lenne ha a többség nem rendelné alá magát a multik és az agymosó média egyeduralmának és elkezdene végre teljes életet élni. Mondjuk ehhez legelőször talán az kellene, hogy kapcsoljuk ki a tévét és keressünk valami más elfoglaltságot, netán hobbit. Persze ez is csak egy gondolat a több milliárd közül. Lehet, hogy nincs is igazam. A választás joga igazából a tiéd, hiszen szabad vagy.

Csak arról ne feledkezz meg soha, hogy abból lesz a legjobb rabszolga akivel teljes mértékben el tudják hitetni, hogy szabad.