A rejtélyre aztán egész pontosan 2008. augusztus 14-én derült fény, mikor három unatkozó fiatal az erdő közepén lévő pályára indult focizni – a labda egy erősebb (és csavart) rúgás után jóval a kapu fölé szállt, majd pattogva landolt a sűrű növényzetben. Az egyik fiú, aki elindult megkeresni, aznap még csak feltételezni sem merte volna, hogy milyen szörnyűségekben lesz része. Aznap reggel korán kelt, mint ahogyan megszokta – hamar elment a nap, és csupán egy kósza ötletnek volt köszönhető, hogy harmadmagával az erdőbe ment játszani kicsit. A labdát már messziről észrevette, hiába gurult az be egy nagyobbacska bokor alá. Fehér labda volt, piros-fehér-zöld csíkokkal az oldalán – könnyen észre lehetett venni. Laci bácsi unokájának holttestét már annál nehezebb volt: félig betemetve feküdt egy öreg fa alatt, még közvetlen közelről is csak egy darabka rongyhalmaznak tűnt. Levetett, szétdobált, sáros ruhakupacnak. Csak akkor derült ki, hogy ki is fekszik ott valójában, mikor a labdáért indult fiú odahívta a két másik barátját is, és az egyik egy bottal megpiszkálta a kupacot. Egyik fiú sem sikított, vagy kiabált segítségért, mint ahogy az a filmekben szokás. Földbe gyökerezett lábakkal álltak, és a döbbenettől egyikőjük sem jutott szóhoz. A legfiatalabb közülük nem merte tovább nézni a halott kis testet, és tekintetét egy közelben álló cseresznyefára szegezte – az előbb látott képet próbálta kiűzni gondolataiból, de az már mélyen beléjük égett. Egy 7 hónapja bomló testet tanulmányozni még egy orvosszakértőnek is nehezére esik, nemhogy három fiatal fiúnak. Végül a labdáért induló adta meg magát: először csak zihált, egyre hangosabban, majd előtört belőle a hányás. Apró kis ételdarabkákat is felöklendezett, és a zöld füvet beterítette előtte a vajszínű hányadék. Még akkor is a hasát fogta, mikor néhány felnőtt is odaért, a legidősebb barát ugyanis telefonon értesítette az édesanyját, aki hallva, hogy mi folyik a háttérben, odaküldte a fiú bátyját. A döbbenet minden egyes arcon észrevehető volt. A kisfiú halálának okairól nyíltan ugyan sosem beszélt senki, holott a helyi újság még hetekkel a szörnyű felfedezés után is erről cikkezett. Bagó a barátaitól értesült az egészről, és – mint az ilyenkor szokás – nekiálltak elméleteket gyártani.

Robi nővére elmondta nekik, hogy mérget merne venni rá, hogy a kisfiút is meggyilkolták, hiszen nem ez lenne már az első ilyen eset ezen a környéken. Ő maga pontosan emlékszik még, hogy 2003-ban is előkerült egy oszlásnak indult holttest a közeli bányatónál, és neki a papája is sokat mesélt ijesztően hasonló eseményekről a múltban: 1997-ben, és azelőtt, egészen pontosan 1992-ben az elhagyott gyár területén találtak egy-egy testet (mindkettő fiatal lány volt), előtte 1985-ben a vasút mentén bukkant elő egy csontos kéz a föld alól, melyre kirándulók bukkantak rá. 1981-ben pedig az iskola szabadtéri focipályájának kiásása közben fordult ki egy fekete szemeteszsákba csomagolt maradvány a hideg földből. Ami összekötötte ezeket az eseteket, az rendre az volt, hogy minden egyes áldozatnak elvágták a torkát, majd a föld alá temették őket – több/kevesebb sikerrel. És persze az is, hogy mindannyian gyermekek voltak. Bagó ámulattal hallgatta végig ezt a történetet, és bizony a hideg futkosott a hátán közben. Később a három fiú, akik megtalálták a holttestet, megerősítették, hogy ők is úgy látták, mintha a kisfiúnak csúnya seb tátongott volna a nyakán. Bagó még legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy ez a hely, amit ő a nyugalmáról, a szépségéről, és a barátságos lakóiról ismert, ennyi sötét titkot hordoz magában. Az emberek az utcán mindig ráköszöntek az ismerősökre, és az utcában lakókra (például utcasöprés közben, avagy a kertekből) – mosolyogtak, és nagyon barátságosak voltak. Erre hirtelenjében kiderült, hogy a mézes-mázos külcsín alatt, rothad minden. Laci bácsi a hír hallatán biztosra vehető, hogy idegileg összeomlott – ezt nem látta senki, csupán sejteni lehetett, hogy mit érezhetett az öreg. Bagó látta őt, amint szótlanul, egykedvűen ballag a közértbe ennivalóért. Később a közértes néni elmondta, hogy szegény öregben valami végleg eltörhetett, hiszen még mindig veszi a csokis zabpelyhet, amely az unokájának a kedvence volt – a közértes néni azt is elmondta, hogy ő még azon sem lepődne meg, ha a Laci bácsi otthon minden egyes reggel elkészítené a zabpelyhet tejjel, és kitenné az asztalra, mintha az unokája még mindig ott lenne vele. Elengedni valakit akit nagyon szerettünk, borzasztó nehéz, hát még elfelejteni.

Bagó kiment a konyhába, és kinyitotta a hűtőszekrényt – érezni lehetett, hogy valami megromlott, mert savanyú bűz csapott ki a belsejéből. Ez a tény azonban őt teljesen hidegen hagyta, inkább kivette az előző nap felbontott, olcsó rozét, és kitöltött egy fél pohárral a kedvenc mesefigurás poharába. Lassan elszopogatta az egészet, miközben megállapította, hogy szar ugyan, de neki most pont ez kellett. Olyan útra készülődött, ami amellett, hogy felettébb veszélyesnek bizonyult, még pontos időzítést is igényelt. Bagó elmúlt három éve ugyanis nyomozással telt – bejárta a környéket, kérdezősködött, még a helyi könyvtárba is beiratkozott, hogy – a legújabb dvd-k mellett – hozzáférhessen régi újságokhoz, melyektől remélte, hogy segítenek neki tisztábban látni ezt az egész homályos ügyet. Igazán büszke lett volna magára, hogyha egymaga leplezi le a gyilkost, mert hogy a gyilkos létezik, és nem csupán fikció, abban egészen biztos volt. Rengeteg bűnügyi filmet látott már, és rengeteg bűnügyi regényt olvasott ki, hogy eléggé szakértőnek érezze magát ebben a témában. Mire jutottál, Sherlock? – kérdezgették viccelődve az osztálytársai, azonban ő vér-komolyan vette ezt az egészet. Sokat jegyzetelt, majdnem négy teljes füzetet telefirkált/írogatott az elméleteivel, és az i-re a pontot azon nap tette fel, amelynek éppen a közepén járt már. Betette a mosogatóba a poharát, majd gyorsan felöltözött. Halkan átlopakodott az édesapja szobájába, és bekukucskált: a fater éppen nagyokat horkantva szunyókált a kanapén, szellőztetés híján az egész szobában érezni lehetett a sör szagát. Még órákig nem fog magához térni. Bagó felvette a sportcipőjét, és kiment a házból. Gyönyörű idő volt, igazi nyári nap: minden csodálatosan zöld volt, és édes illatok szálltak a levegőben. Színes virágok üdvözölték a madárkákat, akik vígan csicseregve beszélgettek egymással a lombok takarásában. Az ég tiszta volt, felhőmentes. A nap ereje pedig olyan erős volt, hogy ha az ember fél óránál többet maradt volna árnyék nélkül, biztosan leégett volna. Az egyik szomszéd sietve rohant el Bagóék háza előtt: homloka nedves volt az izzadságtól, kezében ásványvizes palack, lábán pedig szandál virított – észrevette ugyan Bagót, és intett is felé, de mire a fiú reagálni tudott volna, már eltűnt a rózsabokrok takarásában. Az öreg Laci bácsi háza pedig készen állt arra, hogy kielégítse Bagó kíváncsiságát.

Tudniillik kis nyomozónk észrevette ám tavaly télen, hogy ez a Laci bácsi meglehetősen gyanúsan viselkedik, és hogy bizony több embernek is feltűnt már, hogy valami nagyon nincsen rendben az öreggel. Nemcsak hogy állandóan csokis zabpelyhet vásárol, hanem úgy nagy általánosságban jóval több élelmiszert, mint amennyire ránézésre szüksége lenne. Emellett a szomszédjában lakó Ágika is elmondta, hogy esténként elég furcsa hangokat lehet kihallani a házból: férfitől, nőtől, és gyermektől (!) egyaránt. Az egész felettébb furcsa volt, és bőven megért annyit, hogy valaki utána járjon – a lusta rendőrséget kivéve pedig az egyetlen erre érdemes személy az utca középső házában élő, a gúnynevét egy félresikerült cigarettázás után kapó Bagó volt. Négy házon is át kellett vágnia, de ügyesen mászott, és langaléta termete miatt jól vette az elébe tornyosuló akadályokat, melyek rendre a kerítések voltak. Átjutott mindegyiken, és Laci bácsi kertjébe érve épphogy csak a szíve nem ugrott ki a helyéről, annyira izgult addigra. Visszafordulni már nem lehetett, hiszen akkor a saját szemében lett volna gyáva (hiszen más úgysem látta, hogy hová érkezett), és amúgy is túl sokáig várt már arra a pillanatra. Most már nem hátrálhatott meg. Például tavaly előtt Karácsonykor is egy márkás Parker tollat kapott a nagymamájától, és ahogy kibontotta, nem is az jutott először eszébe, hogy milyen drága egy toll az, hanem hogy milyen jó, pont kapóra jött, hiszen az előző tolla épp akkor fogyott ki, annyit firkált vele a jegyzetfüzeteibe. Bement hát a garázsba, amely a nagy melegre való tekintettel természetesen nyitva volt – Laci bácsi messze járt, talán valahol a belvárosban, talán valahol vidéken, talán épp a Tesco-ban húsért. Kit érdekel? A garázs szerencsére nyitva állt, és Bagó kifigyelte már, hogy onnan be lehet jutni a házba – persze csak ha akkor mázlija van, hogy a házba vezető ajtó nincsen bezárva. Mázlija volt, az ajtó nem volt bezárva. Nyikorogva tárult ki előtte, és ő beléphetett Laci bácsi házába, ahol talán az idő is megállt, és ahol talán még mindig az átvágott torkú kisfiú szelleme kísértett. Ki tudja? Mindenesetre büdös volt.

Nem is lehet különbséget tenni, melyik volt a szörnyűbb: a nappaliban az ágyhoz láncolt, kifeszített, betömött szájú meztelen idős nő, avagy a pincében csokis zabpelyhen nevelt, beszélni képtelen, soványka kislány. Mindenesetre Bagó úgy megijedt mindkettőtől, hogy percekig csak levegő után kapkodott. A nő ájultan feküdt, arcáról kövér cseppekben folyt az izzadság. Mellette, az ágy jobb oldalán kis fiókos szekrény helyezkedett el, rajta parányi üvegcsék, és injekciós tűk. A kezein, és lábai súlyos fémlánc díszelgett, bőre pedig a csuklóján, és a bokáján is legalább annyira kipirosodott, mint a nemi szerve körül – Bagónak minden átfutott az agyán, mikor meglátta, többek közt az is, hogy még sosem látott női puncit élőben. A szülésekhez szükséges kellékek mind-mind megtalálhatóak voltak a fürdőszobában, és a nappaliban lévő, nagy ruhásszekrényben. A kislány a pincében láthatóan még sosem találkozott más emberrel a külvilágból, tulajdon apját kivéve, ezért egy sötét zugba húzódott Bagó elől ijedtében. Húzódott volna távolabb is, tulajdonképpen a legmesszebbi sarokba menekült volna, csakhogy a lábán lévő lánc nem engedte ez bizonyos távolságnál tovább. Szegény Bagó majdnem szívrohamot kapott, mikor hirtelen megcsörrent a mobilja, a farmerja jobb zsebében. Robi volt az, aki arról érdeklődött, hogy barátja benn van-e már a házban/mit talált, és hogy miért volt akkor hülye, hogy nem némította le a telefont. A csengőhangra – ami egyébként az Eredet filmzenéjének remixe volt – rögvest magához tért az ájultan fekvő meztelen nő is, és lassan körbetekintett a jól ismert szobában, ahova már hosszú-hosszú évek óta volt bezárva. A nyugtató hatása ugyan nem múlt egyik percről a másikra, de az azért mindjárt feltűnt neki, hogy egy idegen is van a házban – megpróbálta hát szólongatni, de ez a betömött szájával igen nehézkesre sikeredett. Eközben Bagó hebegett-habogott a telefonba, és végül annyira összezavarodott a félelemtől, hogy azonnal magához rendelte Robit a házba. Letette a telefont, átállította rezgőre, és visszament a meztelen nőhöz a nappaliba, hogy levegye róla a szájtömést, meg a láncokat. Mire felért a pincéből, már a nappaliban állt Laci bácsi is – egyik kezében egy zacskó olcsó mosópor, a másikban pedig a kulcs-csomója. Mérgesen nézett Bagóra, de nem szólt, csak elejtette a mosóport, megragadta őt, kikapta a zsebéből a nokiát, és visszalökte szegény nyüzüge fiút a pincébe, majd gyorsan rázárta az ajtót.

Hosszú-hosszú percek következtek, azonban Laci bácsit láthatóan nem zavarta, hogy egy kíváncsiskodó fiút ejtett foglyul a pincéjében. Odafönn káromkodott mint egy kocsis, majd elindított egy mosást. Unalmában még arra is jutott ideje, hogy rámásszon az ájulásból épphogy magához tért asszonyra, és jól meghágja. Így ment ez már évek (mit évek, évtizedek) óta: valamikor a 70-es évek végén az a nő foglyul lett ejtve a házban, és amíg az egész generáció felfedezte magának a diszkót, a giccset, meg az ízléstelen ruhákat, addig őt csak arra használta a Laci bácsi, hogy kiélje rajta a vágyait. A berlini fal ledöntése, a kommunizmus vége, az öböl-háború, Diana hercegnő tragikus halála, szeptember 11., az iraki háború kezdete, és vége, a 3D betörése a mozikba, eközben pedig a divat, az öltözködés, a zene, és a trendek folyamatos váltakozása…ezek mind-mind kimaradtak a fogolyként tartott nő életéből. Ha teherbe esett, akkor Laci bácsi készséggel állt rendelkezésére, és rendre véghezvitte az otthonszülést: a csecsemőt felnevelte a pincében, majd ha évekkel később már ráunt, akkor egyszerűen végzett vele valahol a környéken. A legutolsó áldozata egy fiú volt, akiről mindenki azt hitte, hogy az unokája – holott a tulajdon fia volt. Holtteste 2008. augusztus 14-én került elő a közeli erdőben, mikor három cimbora a labdájukat kutatta. Bagó érezte, hogy nem lesz ennek jó vége, és koránt sem akarta egy hideg penge szúrását érezni a bordái között, ezért felmászott a pinceablakhoz, és onnan kémlelt kifelé. Mikor a hűséges barát, Norbi feltűnt a kerítésnél, Bagó elkezdett vadul integetni neki, és az ablakot kocogtatni – szerencséjére Norbi egyből kiszúrta őt, és odasietett hozzá. Megbeszélték, hogy külön-külön nem akcióznak, mert annak csúnya vége lehet, ezért Bagó – Norbi hathatós segítségével odakintről – ügyesen kifeszítette a pinceablakot, és Norbi bemászott rajta, egyenesen a dohos, húgyszagú helyiségbe. Látta a félénk kislányt is, aki borzasztóan meg volt szeppenve, és a lánca végé szorongatva gubbasztott a sarokban, Bagó pedig elmesélt mindent az elejétől a végéig. Jó az ha az embernek vannak barátai, akikre mindig számíthat, hiszen ha Norbi nem érkezett volna, akkor nyomozónk már nem éli meg a Helyszínelők új epizódjának premierjét este.

A terv tehát készen állt, már csak végre kellett hajtani. A megfelelő alkalom egészen pontosan 17 perccel később, 16 óra 21 perckor érkezett el: Laci bácsi egy kalapáccsal elindult le a pincébe, nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a felismerhetetlenségig pépesre roncsolja vele Bagó hosszúkás, beesett arcát. A pince aljában még egy kis ördögi mosoly is végigfutott Laci bácsi ráncos arcán, mikor a fiúval szemben állt, azonban öröme csak addig tartott, amíg meg nem érezte a tompa puffanás sokkalta nagyobb erejét a halántékán. Norbi egy jókora vascsővel úgy fejbe vágta az öreget, hogy az menten összerogyott, és mint egy zsák krumpli, úgy terült el a betonon. A fiúk gratuláltak egymásnak, majd kiszabadították a meztelen idős nőt, és a rémült kislányt is – míg utóbbi alig mert kilépni a pincén túlra, addig előbbi szinte lábra sem tudott állni. Mikor mégis sikerült neki, mind az izzadság a homlokáról, mind a szervezetéből kiürülő sperma a padlóra csöpögött. Bagó, és Norbi végtelenül büszkék voltak egymásra, és az emeleti szobában kutakodva megtaláltak minden bizonyítékot, amelyek azt bizonyították, hogy Laci bácsi egy elmezavarodott sorozatgyilkos, aki már 1979 óta gyilkolta a saját gyermekeit – találtak fotóalbumokat, újságkivágásokat, rajzokat, és fényképeket is. Már épp azon voltak, hogy akkor kihívják végre a yardot is, mikor a pincéből hangos sikítás hallatszott. Lesiettek hát, és azt látták nagy megdöbbenésükre, hogy a magához tért Laci bácsit a meztelen idős nő egy tavalyi telefonkönyvvel próbálta agyonverni, miközben a sarokban a kislány reszketett a félelemtől. Laci bácsi a Bocsáss meg! és a Nagyon sajnálom, drágám! mondatokat próbálta kinyögni, de a nő megragadott mindent, ami a keze ügyébe került, hogy elhallgattassa. Fogott egy csavarhúzót, és agyonszurkálta vele az öreget, majd a vénség torkába döfte a tárgyat, és végül a kopasz fejét is sikerült betörnie a kemény betonon, de úgy, hogy az öregnek darabokra tört az állkapcsa is – eközben odahaza Bagó édesapja éppen a másik oldalára fordult.

A két fiú végignézte a nő tébolyult kirohanását (a kislány nem, ő eltakarta a szemét), majd – tudván, hogy ezért a nő még börtönbe is juthat – úgy határoztak, hogy eltüntetik Laci bácsit. Nagy szerencséjük volt, hogy az öreg a remek idő miatt éppen a pince kibővítésén dolgozott, és már nagyjából kiépített egy másik helyiséget. Azért csak nagyjából, mert az a helyiség abban az állapotban még túl kicsi volt külön szobának, azonban egy ember már bőven elfért benne. Ebbe a félkész helyiségbe vonszolták be a fiúk Laci bácsit, majd egyenként a helyükre kerültek a téglák is, megfelelő kötőanyaggal egymás között/alatt/felett. Laci bácsit egyre jobban ellepte a sötétség, azonban karja még meg-meg rándult néha, és a szemei is nyitva voltak. Beszélni nem tudott, még ha akart volna, akkor sem. Végignézte tehát, amint a két jó barát befalazza őt, és hát tulajdonképpen – mit szépítsük, na – élve eltemetik. Förtelmes halál várt tehát az öregre, de legbelül azért pontosan tudta, hogy azt kapta, amit megérdemelt. Senki sem fog tudomást szerezni a haláláról, majd csak sok-sok évvel később kerül elő összeaszalódott holtteste, mikor valaki lebontja a házat, vagy – kíváncsiságból – kiüti a falat a pincében. De addig még nagyon-nagyon sok víz le fog folyni a Dunán. Ezekre gondolt Laci bácsi, majd megpróbált felkelni, de a fájdalom olyan élesen hasított bele a testének több pontjába is, hogy szinte megmerevedett tőle – nincs apelláta, ő már abban a kis félkész helyiségben fog elrohadni. Közben Bagó és Norbi elbeszélgettek az idős nővel (akire sikerült ruhát is keríteni), és aki szorosan magához ölelte a kislányt, aki addigra már láthatóan megnyugodott. Órák hosszat beszélgettek, majd abban maradtak, hogy a nő másnap reggel szépen kihívja a rendőrséget, és elmondja nekik, hogy a Laci bácsi miket tett abban a házban hosszú éveken keresztül, és hogy valószínűleg kerekedett oldott, mert már két napja nem tért haza (mi tudjuk, hogy valójában a pincében haldoklott). Elbúcsúztak egymástól, és Bagó Norbival karöltve elsétált az erdőbe, azon belül is arra a helyre, ahol 2008. augusztus 14-én megtalálták a kisfiú holttestét. Beszélgettek, és imádkoztak is (pedig Bagó sosem imádkozott azelőtt), majd átmentek Norbihoz, és sötétedésig fociztak a kertben. A nyári levegő édes illatát szippantották magukba, és Bagó széles mosollyal az arcán konstatálta, hogy minden a helyére került, minden megoldódott. Szinte érezte azt is, hogy a halottak szellemei végig őt nézik, és végtelenül örülnek, hogy végre felszabadította őket. Eszébe jutott, hogy haza kell sietnie, mert hamarosan kezdődik a Helyszínelők, ezért gyorsan elköszönt Norbitól, és kisietett a kapun. Zsebre tett kézzel bandukolt haza, és azon a bő 10 perces úton, amíg meg nem érkezett a házukhoz, engedett a csábításnak, és elszívott egy szál cigit – akkor már büszkén viselte ráaggatott nevét. 2011. június 2-a volt. Csütörtök. Nyár.