“A nyugtalan éjszakáimon, látom azt a várost. Silent Hill-t. Megígérted, hogy egy nap újra elviszel oda. De sosem tetted. Most egyedül vagyok… A “különleges helyünkön”… Várok Rád…”

Prológus

Tarol a mozikban a legújabb Silent Hill film, a Kinyilatkoztatás. Látványos 3D-ben érkezett, ez már eleve sokaknak elég is volt ahhoz, hogy jegyet váltsanak rá. Holott maga a film botrányosan rossz. Én már csak arra sem méltatom, hogy beüljek rá de szerintem még letölteni sem fogom mert egész egyszerűen megcsúfolja a Silent Hill alapjait és csak kihasználja a felépített világot és karaktereket ahhoz, hogy minél több pénzt kaszálhasson világszerte. Eddig csupa negatív kritikát olvastam a filmről és a baráti körömben is akadtak páran akik a sárga földig alázták. Nem elég, hogy a központi történet annyira kiszámítható és sablonos (Apuka levelet ír a lányának, hogy még véletlenül se jöjjön a Silent Hill-be ha vele történne valami, erre mit csinál a lánya? Persze, hogy utána megy...logikus, nem?), hogy akár egy óvodás is írhatta volna de ehhez még hozzá jönnek olyan hülyeségek is mint például hogy a játékokban megismert vak nővérkék fény helyett most már a hangokra reagálnak. Ha hűek maradtak volna a játékhoz akkor akár még egy teljesen korrekt, közepes film is lehetett volna a Kinyilatkoztatás. Így azonban nem éri meg a 3D-s mozijegy árát. A 2006-os első film még tűrhető volt. Ugyan semmi kiemelkedőt nem nyújtott de legalább egy bizonyos szinten át tudta adni Silent Hill városának halott hangulatát és a horror elemek is működtek. Emellett pedig kellően kegyetlen is volt a film (a második résszel ellentétben...). A "bőr-letépős" jelenet remélem sokaknak cseng ismerősen. De nem volt sosem méltó filmes adaptáció, szerintem olyat eddig még senki sem csinált. Ennyit a mozifilmekről. Nézzük a játékokat:

Silent Hill 1

Nagyon régi már. Még 1999-ben adták ki PSX-re. A Konami ezzel írta be magát a videojátékok történelmének nagykönyvébe. A kis szürke konzol egyik legjobb játéka volt amely nagyon hamar vált klasszikussá. Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a játék olyan volt mint egy remek film, vagy könyv. Nem legyőzhetetlen hősöket állított a középpontba hanem teljesen átlagos, hétköznapi embereket. A történetről röviden: Harry Mason a lányával, Cheryl-lel vakációra megy Silent Hill üdülővárosába. Egy épp arra járó rendőrtiszt előzi meg őket, ám hamarosan a motorjával az út szélén találkozunk. Harry már fáradt, és túl későn veszi észre a hirtelen kocsija elé lépő lányt. Az egyetlen amit tehet az, hogy félrerántja a kormányt. Mikor azonban felébred, a lánya már nincs mellette. Mivel hogy Cheryl számára mindennél fontosabb, azonnal kiszáll a kocsijából, hogy megtudja, mi van a lányával. Ám az üdülőváros helyett, egy ködös szellemvárosba érkezett, ahol a lánya után való kutatást nem csak a lakosok teljes hiánya, de furcsa és groteszk teremtmények is akadályozzák. Aki látta az első mozifilmet annak ismerős lehet a sztori, hiszen a film készítői eme első játék történetét adaptálták a vászonra (persze néhol jelentősen megváltoztatva). Ugyan a játék hivatalosan csak PSX-re jött ki, lelkes amatőrök azóta elkészítették a PC-s portot is így tulajdonképpen már bárki megismerkedhet a kezdetekkel akinek van otthon számítógépe, netán laptopja.

Harry kalandjai nekem annak idején teljesen kimaradtak, ez többek között annak is volt köszönhető, hogy PSX-en inkább a Resident Evil szériát nyúztuk és zombikat lőttünk halomra, mintsem elveszett gyerekeket keresgéltünk volna szellemvárosokban. Már itt megjegyezném, hogy a Silent Hill cselekménye és története mindig is elsősorban a lelket célozza meg. Hirtelen ijesztgetései csupán adalékok amelyek a horror hangulathoz kellenek. Az összkép azonban mindig sokkal komplexebb. Személyes tragédiák, ősi átkok és rituálék, vallás, és maga a Pokol eltorzított jelenléte adják azt az egyveleget amely miatt egy Silent Hill játék képes elgondolkodtatni és érzelmeket kiváltani a játékosból. Sokan egy Resident Evil-klónt vártak a játéktól, ezért csak bizonyos rétegeknél talált be ám ez már önmagában elegendő volt a Konami számára, hogy nekilássanak a folytatásnak. Az első részt már bárki szabadon letöltheti, Google a barátod. Megéri. Abszolút klasszikus.

Silent Hill 2

2001-ben jelent meg PS2-re és Xbox-ra, egy évvel később pedig PC-re. Én is utóbbin játszottam végig, bár több éves késéssel. Annak idején éppen csak belekóstoltam a játékba, de még mindig a Resident Evil-láz uralkodott rajtunk, úgyhogy inkább a Gamecube-ra megjelent remake pályáit nyüstöltük mint ezt. A történetről: James Sunderland, a főszereplő, levelet kap az elhunyt feleségétől, Mary-től, akit elvitt egy betegség 3 évvel a történet kezdete előtt. Azt írja benne, hogy vár rá a „különleges helyükön”, a békés, csendes üdülővárosban, Silent Hill-ben. Jól tudja azt, hogy a felesége már halott, de mindennél jobban hiányzik neki, és bármit megtenne azért, hogy ismét vele lehessen. Emiatt nem is gondol bele abba, hogy esetleg a levél hamis (A kézírás amúgy is teljesen egyezik Mary-ével), azonnal a városba megy, reménykedve abban, hogy Mary nem halt meg. Mikor azonban megérkezik a városba, az már egészen más helyre emlékeztet, mint ahová ő és a felesége szerettek jönni. A városra sűrű köd telepedett, és konganak az utcák az ürességtől. Később embertelen alakú, groteszk és különös lények tűnnek elő a ködben, amiért is elkezdi megkérdőjelezni a saját elméje tisztaságát. Ahogy halad egyre előrébb, úgy találkozik néhány hasonló sorstársával, akik szintén Silent Hill-be jöttek, ránézésre ismeretlen okokból. Lassan rájön, hogy valamilyen módon a város kapcsolatban áll önmagával, és az ide érkező néhány emberrel. A történet végén pedig rádöbben a nagy igazságra, hogy mi is volt a valódi oka arra, hogy Silent Hill-be látogasson.

A sztori remek (ez alap). Sötét, nyomasztó és tele van elfeledett tragédiákkal amelyeket mind a város hoz újra felszínre. Ez egyébként teljesen megszokott irányvonal a Silent Hill játékok esetében. Mármint hogy a város szembesíti az oda látogatót régi bűneivel. A játék hangulata nagyon komor. Világos rész szinte nincs is benne, nagyon sokat kell sötét helyeken mászkálni és a város utcáit is áthatolhatatlan köd-takaró borítja. Mocskos, véres, rozsdás és halott minden egyes ház, minden egyes épület. Nem csak kívül, belül is. Torz kreatúrák vánszorognak mindenfelé (ezek jelenlétére az adóvevő sistergése hívja fel a figyelmet) és egy idő után már ember legyen a talpán aki különbséget tud tenni álom és valóság között. Emlékezetes jelenetekben sincs hiány. Ott van példának okáért az a képsor amikor egy Piramisfej "megerőszakol" egy groteszk teremtményt. Avagy amikor James egy végeláthatatlanul hosszúnak tűnő lépcsősoron ereszkedik alá Silent Hill (jelképesen inkább a Pokol) világának mélyére. Kuriózum, hogy a játékhoz magyar szinkron is készült és az is, hogy szintén lelkes amatőrök már optimalizáló javítást is összedobtak, így akár Win7-en is gond nélkül élvezhetjük a 2. rész eléggé borongósra és ijesztőre sikerült történetét. A bejegyzés elején olvasható idézet is innen származik, azóta már szállóigévé vált. Kötelező alkotás.

Silent Hill 3

2003 novemberében jelent meg. Én PC-n játszottam vele. A Kinyilatkoztatás mozifilm eme résznek a történetét vette alapul (bár ne tette volna...). 17 év telt el a Silent Hill első részének eseményei óta. Heather egy hétköznapi, ám komoly tinédzser lány, aki szeret vásárolgatni. Egészen addig, ameddig a saját múltja el nem éri. Egy detektív közelíti meg Heather-t a bevásárlóközpontban. Heather nem figyel rá, és azt mondja neki, hogy hagyja békén, miközben az folyamatosan olyan kérdéseket tesz fel, amik Heather-ben elfeledett emlékeket idéznek elő. Sikerül elkerülnie, de miután ismét visszamerészkedik a bevásárlóközpontba, észreveszi azt, hogy mindenki eltűnt, ezzel magára maradt. Ahogy aztán egyedül vándorol a bevásárlóközpontban, rádöbben arra, hogy nem oda tért vissza, ahová kellett volna. Átlépte a képzelet és a valóság határát, és minden olyanná válik, mintha valaki rémálmában kószálna, amiből azonban nem tud kijutni. Groteszk lények tűnnek fel az árnyak közül, és időnként minden átalakul. A falakat rozsda és vér kezdi borítani, és olyan dolgok jelennek meg olyan helyeken, amiknek semmi keresnivalója se lenne ott. Az egyetlen reménye az otthona, ám amikor hazaér rádöbben arra, hogy neki is erős köze van a vele történtekhez. Rájön, hogy tulajdonképpen ő testesíti meg az első rész Alessájának a lelkét, a történet előrehaladtával kezd visszaemlékezni "régi énjére", és azokra a dolgokra, amiket Alessa élt át. A végén épp hogy sikerül elkerülnie azt a sorsot, amit még az első részben szántak Alessának.

Már csak a sztori miatt is érdemes végigjátszani a 3. részt hiszen nagyon sok mindent meg lehet tudni Silent Hill múltjáról és a múltban történt eseményekről. Fontos megemlíteni, hogy a 2. résszel ellentétben eme epizód szorosan kapcsolódik az 1999-es előzményhez. A horror is nagyobb szerephez jutott, sokkal többször ijedhet meg a játékos a végigjátszás során mint az előző részek alatt. A "kifordított" pályák kellően betegek és szürreálisak (de legalábbis nagyon elvontak). Ennél a résznél én már teljesen ráfüggtem a szériára, magával ragadott a történet és az atmoszféra. A játék még a régi hagyományokat követi, tehát nem kevés logikai feladvány is helyett kapott benne. Ezek szerepeltetése mindenképpen pozitívum, hiszen legalább az agyat is megmozgatják néha-néha. És persze itt is több befejezés is lehetséges, csak úgy mint az előző rész esetében. Kapcsolódási pont még nekünk magyaroknak, hogy ehhez is készült magyar szinkron amely ingyenesen letölthető. Csupán a gyatra PC-s irányítás és a főszereplő csajszi (Heather) karaktere rontják az összképet ám ezeken túl lehet jutni nagyon hamar. Ízig-vérig Silent Hill alkotás. Tessék szépen pótolni ha eddig kimaradt volna.

Silent Hill 4: The Room

Eme epizód 2004-ben látott napvilágot és eléggé megosztotta mind a rajongókat, mind a kritikusokat. Véleményem szerint egy erősen közepes rész lett amely már nem tudott sok újat mutatni, a meglévőket pedig nem variálta túl előnyösen. Emellett rengeteg gyermekhibája is van amelyekre azért egy olyan nagy cég mint a Konami, igazán figyelhetett volna. Magyar szinkron ugyan nem, de korrekt kis honosítás készült a játékhoz. Ezt mindenképpen érdemes letöltenie azoknak akik tesznek vele egy próbát. A történet: Henry Townshend Dél-Ashfield-ben él, egy kisvárosban, ami kb. egy napra van Silent Hill-től. Egy napon bezárva találja magát a saját apartman szobájában. Nem képes elmenekülni sem az ablakokon át, melyek teljesen leragadtak, sem pedig a kivezető ajtón, amit valaki belülről leláncolt. Hiába kiabál vagy ordít, senki sem hallja meg a hangját, még akkor se, amikor közvetlenül az ajtója előtt állnak, és ő csapdossa azt. A telefon pedig nem működik. Arról nem is beszélve, hogy Henry-t folyamatos, ismétlődő rémálmok gyötrik. Így kezdődik a játék is. 5 nap után a csapdába esett Henry észreveszi azt, hogy a fürdőszobájában valami kiütötte a fal egy részét, és egy méretes, mély lyukat alkotott benne, ami inkább egy járatnak tűnik. Miután a falból kitépi az útjában álló vascsövet, magával visz a hűtőjéből egy borosüveget és egy kakaós tejet is. Ezek után bemászik a lyukba, ami azonban a Silent Hill -féle őrületekbe vezet, és mindazt megtapasztalja, amit a rémálmában látott. Nem a wannabe ezermester szomszéd ütötte azt a lyukat, ezt jobb ha már az elején tisztázzuk. Ahogyan azt is, hogy maga a játék alig kapcsolódik Silent Hill városához (kevésbé mint a 3. rész...). Inkább csak annak környékét lehet bejárni.

Valamiért túl erőltetett volt nekem az összhatás, hiányzott a komor történet és a paráztatós hangulat is. Ezek mellett az irányítás sem lett valami kézre álló. Henry szobájában például csak FPS módban lehet közlekedni ami nem csak elsőre volt furcsa, nekem később sem sikerült megbarátkoznom vele. Elvileg a klausztrofóbiás érzést akarták megteremteni vele. Hülyeség. Ezt igazán kihagyhatták volna. A zenét pedig mindenképp meg kell említenem külön is hiszen például a Room of Angel a mai napig az egyik legszebb, legjobb, legmegérintőbb játékhoz készült betétdal amit valaha hallottam. Összességében a The Room kissé már rétestészta szerű. Olyasmi mint amilyenné a Tomb Raider széria vált a 2. rész után. Rókabőr lehúzás. Akit nagyon érdekel az azért tegyen vele egy próbát. Aki viszont inkább nem töltené le az nézze meg a végigjátszást magyarul Youtube-on. A rajongók is hőbörögtek, az online és offline szaklapok sem bántak kesztyűs kézzel eme epizóddal. Előbbiek a jól megszokott és bejáratott Silent Hill -féle hangulatot, míg utóbbiak a játékban hagyott programhibákat kifogásolták. Ezek után a Konami egy kicsit magába szállt és külsős fejlesztőkre bízták az új részt.

Silent Hill: Homecoming

Már 2008-ban jelent meg, 4 évvel Henry szobában ragadt kalandjai után. Persze addig még volt néhány kézi konzolos, mobilos, meg ki tudja még milyen mellék-epizód is de azokról én most nem írnék mert nem próbáltam őket. Ezt a részt egyébként PS3 konzolon, Oni haveromnál toltuk végig. Jópár helyen savazták a játékot holott szerintem igenis jóra sikeredett. Mindjárt kifejtem, miért is. A Homecoming "in medias res" módon nyit: a főszereplő, Alex Shephard, egy kórházban találja magát, ahol a megannyi sokkoló műtét látványa mellett egyéb problémák is foglalkoztatják. Ébredése után többször is találkozik öccsével, aki nem igazán hajlandó arra, hogy békésen, kézenfogva hazavezessék... és a helyszínen megjelenő furcsa lények sem arra utalnak, hogy minden rendben lenne. Stílszerűen kiderül persze, hogy mindez csupán egy rémálom volt, Alex pedig éppen leszerelt katonaként útban van hazafelé, kicsiny városába: a Silent Hill-hez közeli Sephard's Glen-be. Világos és békés váltás helyett az otthoni hangulat marad továbbra is nyomasztó: a városkában nem mennek jól a dolgok. Az utcák kihaltak, a különös köd csak nem akar eloszlani, és az összes ember, akivel találkozunk, egy komolyabb depresszió tüneteit mutatja. Alexre természetesen nem pihenés vár, öccse eltűnt, édesanyja letargiában van, apánkról semmi hír egy ideje: eljött az idő, hogy megoldjuk a családi problémákat, és nem mellékesen fényt derítsünk arra is, hogy mi történt a néhány éve még teljesen rendben lévő várossal. Tehát a központi szerepet itt sem Silent Hill városa kapja majd de megnyugtatok mindenkit: Sephard's Glen sem az a turistacsalogató kisváros. Az elmúlás erősen érezteti hatását az épületeken (kívül és belül egyaránt), az pedig már csak külön hozzátesz a hangulathoz, hogy olyan helyeken is meg lehet fordulni benne mint a temető, a börtön, vagy a kórház (de még Shephard saját családi háza sem valami bizalomgerjesztő...). Szóval a hangulat adott. Nyomasztó és félelmetes, ahogyan az elvárható volt.

Nagyon sok helyen újított a játék. Lecserélték a harcrendszert is ami mondjuk nem is volt rossz döntés hiszen a játékban eléggé sok (és változatos) ellenség fog majd a főszereplőre támadni. Sajnos a kalandjáték-vonal így teljesen háttérbe szorult, alig lehet találkozni logikai feladványokkal (mondjuk volt egy puzzle amin fél napig agyaltunk...). A grafika hozza az újgenerációs (PS3/X360) szintet, bár helyenként eléggé kopottas. Ez mondjuk már csak kukacoskodás, én vagyok az utolsó akinek fontosabb a grafika mint maga a játékmenet de azért egy kicsit csiszolgathatták volna még kiadás előtt. Inkább csak a már említett túl sok harcba tudnék belekötni. Nekem ez nem igazán nyerte el a tetszésem. Ha egy játék túlélő-horror akkor ott tessék az ijesztgetésekre, a hirtelen nyakunkba ugró szörnyekre meg a libabőröztető helyszínekre rámenni. Nem az akcióra. Mondjuk ezt rajtam kívül még elég sok rajongó kifogásolta, szóval nem alaptalan. De ennyit a negatívumokról. Kellemeset csalódtam a játékban hiszen tényleg csak úgy álltunk hozzá, hogy játsszuk már végig mert épp nincs más a repertoárban. Aztán hirtelen azok kaptuk magunkat, hogy pályánként adogatjuk egymásnak a kontrollert és hosszasan agyalunk egy-egy továbbjutást jelentő feladat teljesítésén. Teljesen korrekt epizód a Homecoming. Még a QTE (Quick Time Event) részek sem lógnak ki belőle. Az atmoszféra is kellően eltalált: nyomasztó, szürke, sötét, ködös és hideg kívül. Halott, poros, pókhálós és ódon belül. Rozsdás, véres és perzselő a "túloldalon". Egyszer mindenképp érdemes végigjátszani.

Silent Hill: Downpour

Ez a legutóbbi "nagygépes" epizód. Sajnos csak kölcsönbe tudtam elkérni de mindenképp beruházok majd rá, ha kicsit lejjebb megy az ára. Teljesen méltó a Silent Hill névhez. Végre visszahoztak benne olyan dolgokat is mint például a különféle fejtörők és logikai feladványok nehézségi szintjének beállítása. Emellett újdonságokkal is telepakolták. Például vannak benne mellékküldetések. Igen, mellékküldetések. Ugyanis Silent Hill városa teljesen szabadon bejárható. Arra megyünk amerre csak kedvünk tartja (persze néhány fontosabb rész le van zárva egy ideig), de készüljünk fel mert a ködös utcák újfent rejtenek pár kellemetlen meglepetést, ránk törő ellenfelek személyében. A történet főhőse ezúttal Murphy Pendleton elítélt, akinek életébe a fegyházban töltött évei alatt kapcsolódunk be. A helyszínen börtönlázadás tör ki, ezt követően másik intézetbe szállítják karakterünket, de a transzport kellős közepén egy szerencsétlen baleset folytán a busz kisodródik az útról és az árokban landol. Tetteink, múltjának részleteit egyelőre homály fedi, de a jövőnkért (és a szabadságért) folytatott harc innentől a mi kezünkben van. Kifejezetten tetszett nekem, hogy a játék első pár órájában még el sem jutunk Silent Hill városába. Csak a környező erdőkben, bányákban mászkálgatunk fel-alá. Nagyon hangulatos. De magára a városra sem lehet panasz. Még véletlenül sem borult virágba az egész, továbbra is ugyanolyan nyomasztó mint amilyen az előző részekben volt. Talán még rá is tettek egy lapáttal hiszen a Downpour olyan alkotás lett amely idegtépően félelmetes és ránehezedik az ember lelkére. Emiatt pedig képtelenség vele hosszabb ideig egyfolytában játszani, érdemes beiktatni pár szünetet.

Kifejteném egy példán keresztül, hogy mire is gondoltam, egyben belefűzném az újdonságként szereplő mellékküldetések ismertetését is: adott egy lepukkant hotel amelybe elvezetett utunk. Mondjuk megcsináltuk a fő küldetést (megszereztünk egy kulcsot) ám több nyitott szoba is van még az épületben. Ezekbe be-belépve megismerhetjük az egykor ott lakók történetét. Van ahol sírást hallunk, van ahol gyereknevetést. Persze élő személyekkel nem fogunk találkozni, már csak a kísértetek tanyáznak az említett szobákban. Mindegyikük egy-egy személyes holmiját szeretné visszakapni amelyeket egy tolvaj tulajdonított el. Tovább haladva megtalálhatjuk a tolvaj szobáját is, benne magával a tolvajjal (aki felakasztva lóg a plafonról...). Összeszedhetjük az elcsent tárgyakat amelyeket aztán visszavihetünk a szobákba. Ezzel az ott bolyongó lelkek végre nyugalomra lelhetnek. Viszont mire ezzel megvagyunk, már ember legyen a talpán aki nem parázta össze-vissza magát a kísérteties szobáktól, a hangoktól, az ijesztő zenétől avagy a felakasztott hullától. Megint máshol egy szobába belépve a távoli ágyon fekvő alakot láthatunk. Közelebb érve észrevehetjük, hogy egy kutyatetem amely messziről egészen emberinek fest. Átkutatjuk a szobát. Már nem is félünk annyira. Ám mikor kimennénk, a nyakunkba ugrik egy ellenfél. Adrenalin szint pedig a plafonon. Nos, ezekben jeleskedik igazán a Downpour. Nagyon ért a hangulatkeltéshez és fokozáshoz. A grafika szép, az irányítás kézre áll, a zene is baljós (már ha van egyáltalán) és fegyverként szinte bármit bevethetünk az ellenfelek ellen. Akár még egy darab téglát is. Persze ezek elhasználódnak egy idő után és le kell cserélni őket de ez így reális. A játék kellően nehéz, ám a legkönnyebb fokozatot senkinek sem ajánlom. Kell a kihívás. Remek rész lett a Downpour. Sikerült visszahoznia a régebbi Silent Hill játékok paráztatós, feszültséggel teli hangulatát emellett pedig még újított is pár dologban (például mellékküldetések). Temérdek utalást, kikacsintást lehet benne felfedezni az eddigi részekre és természetesen itt is megtalálható a több befejezés lehetősége. Ajánlom tehát azoknak akik igazi borzongásra és egy méltó Silent Hill epizódra vágynak.

Epilógus

A Silent Hill játékok egyediek. Senki ne várjon tőlük agyatlan lövöldözést, meg látványos robbanásokat. Sokkal inkább a horror, a pszicho-thriller és a dráma dominál bennük. Vicces, hogy az egykor ugyanezekkel a stílusjegyekkel operáló Resident Evil mára egy teljesen hitelét vesztett, Call of Duty -féle henteléssé degradálódott. Silent Hill. A várost többféleképpen is lehet értelmezni. Jó, vagy rossz...mindenki döntse el maga. Hiszen a város csak szembesíti az oda látogatót a múltban elkövetett bűneivel. Felszínre emel titkokat, tragédiákat és elhallgatott részleteket. Teremtményei az árnyékban élő lelkek akik sosem szolgálnak már rá a megbocsátásra. Minden egyes epizód egy szívbemarkoló történetet mesél el, a horror eszköztárával. Főszereplői teljesen átlagos, hétköznapi emberek akiket a végzet a városba vonz. Hiszen a múltja elől senki sem rejtőzhet el. Az atmoszféra minden esetben elvont, misztikus és szürreális egyben. Torz lények, kifordított helyszínek és ütemes zajok szolgáltatják a hátteret az átváltozott város képéhez amely olyan mint egy rémálom. A Silent Hill játékok olyan erős történettel és képi világgal rendelkeznek, hogy a játékosnak örök érvényű kalandokban (és emlékekben) lehet része ha belekezd egy-egy részbe. Többek ezek mint egyszerű videojátékok. Sokkal többek. Érzelmeket váltanak ki és elgondolkodtatnak. Ajánlom a szériát mindenkinek!