Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Hópehely

2013. január 19. - -Britpopper-

Végre itt az igazi Tél. Már napok óta folyamatosan havazik. Ha délelőttre fel is olvad egy kis mennyiség, délután biztos hogy elkezd megint szakadni a hó. Tegnap épp a barátnőm elé mentem és mivel szokásom kicsit előbb odaérni a vártnál, gondoltam sétálgatok pár utcányit mielőtt a találka helyére érnék. Mikor leszálltam a metróról, még csak eső -szerű akármi csepegett az égből. Ezt később jégdarabkák váltották és végül megérkezett az igazi hóesés is. Fekete szövetkabátomra aprócska fehér pettyek hullottak, miközben a vadul szlalomozó embereket kerülgettem. Azt egyébként is megfigyeltem már, hogy ha elkezd szakadni a hó akkor minden második ember előkapja az esernyőjét. Ez nagyon jó, csak épp ilyenkor alig látnak ki alóla. Az ernyősök az egyik kategória. A többieknek remek alternatíva a sapka, avagy a kapucni a fejre. Ilyenkor nem meglepő ha néhányan egymásnak ütköznek véletlenül, már csak a rossz látási viszonyok végett is. És persze a magyar ember az mindig siet. Hol a busz után, hol a melóba, hol pedig csak úgy, mert olyan a természete. Amíg én nyugodtan állok a mozgólépcsőn le, vagy felfelé addig minimum 5 ember biztosan elhúz mellettem. Ők extrém módon sietnek. Gondoltam már arra, hogy milyen poén lenne ha épp leérek a mozgólépcső aljára és látom hogy nincs ugyan benn a metró de mégis úgy csinálnék mintha benn lenne és nekiiramodnék. Kíváncsi lennék hányan kezdenének el rohanni utánam. Na, viszont ez most nem ide tartozik. Szóval igen, itt az igazi Tél. A múltkor még a BKV is ingyenes volt a lezúduló nagy mennyiségű hó apropóján, kár hogy ezzel szemben mégis panaszkodtak páran hogy megbüntették őket. Ennyit a BKV jóindulatúságáról.

10339673_f22fa40008b849b13f674a4c3546ec4b_m.jpgDe a lényeg most egyébként is a friss, ropogós hó. Nem szeretem a silány por havat amelyet nem lehet gombóccá gyúrni. Azt szeretem amelyik ropog, tapad és simán lehet vele hógolyózni. Hóembert pedig már gyerekkorom óta nem építettem, talán ezúttal bepótolom majd. Amúgy gyerekkoromban tesómmal mindig inkább hó-bunkereket építettünk, mintsem szimpla hóembereket. Már akkor is lázadtunk a rendszer ellen. Szóval most lehet menni szánkózni, hógolyózni, hóból építeni ezt-azt. Most ezeknek van itt a szezonja. Én magam ugyan nem vagyok valami könnyen lebetegedő típus de ilyen fagyban néha jobb szeretek a meleg szobában olvasgatni. Annál is inkább mert pont most fejeztem be a Trónok harcát és kezdtem neki a Királyok csatája című könyvnek. Igyekeznek kell vele mert március 31-én jön a 3. évad. Ajánlom mindenkinek nagyon hiszen a Trónok harca HBO sorozat szerintem a legjobb a világon, én legalábbis borzasztó nagy rajongója vagyok. Emellett pedig újabban lemezbolt felfedező túrákra is járok, mint olvashattátok korábban. Azóta is bejártam már pár remek üzletet, ezekről is mind-mind fogok írni a maguk idejében.

Most rohanok vissza a szobámba, olvasni.

Kellemes pihenést mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr315025600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása