Ma van talán a héten a legmelegebb nap. Iszonyú a hőség. Félelmetes 40 fok feletti értékek szállingóznak úgy mint télen a hópelyhek. Még nagyjából 1 hónapig itthon leszek. Nyári szünet van a suliban is, mondjuk ha be kéne járnom az sem lenne olyan nagy para hiszen itt a kerületben a legtöbb busz fel van szerelve klímával és mindössze 2-3 megállót kellene csak utaznom nade akkor is brutális amint kilép az ember a szabadba és megcsapja az a súlyos, fullasztó hőség amely egész nap jelen van és még éjfélre is csak részben enyhül. Szóval itthon próbálok túlélni magam is. Talán sokan nem is tudjátok még de én egy 4. emeleti lakásban lakom egy társasban. Ez itt még nem annyira gyilkos, tulajdonképpen csak délelőtt akad néhány olyan óra amikor durván idesüt a Nap de ez sem annyira vészes. Gondoltam arra hogy majd jól kifekszem napozni de ebben a hőségben, ilyen magas UV-sugárzás mellett ez halálos vállalkozás lenne. Amúgy is könnyen leégek. Ergo egy átlagos hetem az nagyjából abból áll így nyáron hogy itthon pihenek, alszom, írok, edzek pár órát aztán megnézek valami filmet/sorozatot, olvasok pár oldalt és lefekszem. Ez néha kiegészül azzal hogy átjön egy-egy haverom és kicsit kockulunk avagy csak szimplán beszélgetünk és nagy ritkán én is kimozdulok egy sörre a többiekkel de ez is inkább a délutáni órákban szokott megesni. Megfordult a fejemben hogy majd kimegyünk hetente strandra és ott remekül elcsajozgatunk, meg lazulgatunk nade egyrészt strandon a legtöbb csaj már vagy foglalt (bár valaki egyszer azt mondta hogy ha úgy vesszük, csak az a csaj foglalt akin fekszenek) vagy túlságosan is idős hozzám, másrészt általában mindig elmegy azzal az idő hogy elhülyéskedünk random feldobott témákon és mire észbe kapunk, már este van. Szóval úgy döntöttem egyelőre jegelem ezt a csajozás témát, majd minden jön úgyis magától. Nameg semmit sem szeretnék elkapkodni mert most már lassan abban a korba lépek (24 vagyok) hogy ideje lenne megállapodnom valaki mellett. Úgyhogy megfontolom, alaposan megfontolom minden lépésemet ezen téren. Nem mellékes az sem hogy eléggé ''különc'' vagyok. Igaz ez a zenei ízlésemre (láthatjátok az ajánlókból hogy miket hallgatok szívesen), a filmekre amiket nézek és kb. minden másra is. Még az öltözködésem is rohadtul elüt az átlagostól mert még 40 fokban sem vagyok hajlandó rövidnadrágot felvenni. Fekete/barna csőnadrág, valami klassz hipszter-mintás póló (imádom a retró vintage képes dizájnokat), fél tucat karkötő, napszemüveg és remekül érzem magam. Napszemüveget azért is részesítem előnyben mert egyrészt nem égeti ki a szemem a Nap, másrészt alatta senki nem láthatja hogy éppen merre nézek. Mert engem speciel frusztrál ha bámulnak. Múltkor is jöttem haza tömött buszon és befurakodtam oda ahová a babakocsikat szokták betolni de csak jöttek és jöttek az újabb utasok, dugig telt a busz és a savanykás izzadság-szagban csak az járt a fejemben hogy az előttem alig 30 centire álló fiatal csaj (aki az apjával diskurált közben végig) miért bámul folyton annyira hogy az szinte már másnak is zavaró. Oké, persze jól esett meg minden nade akkor is zavar az ilyesmi. Titeket talán nem? Na mindegy, a lényeg az hogy néha szeretem megfigyelni az emberi kapcsolatokat.

Nincs olyan sokféle kapcsolat a világon. Halmazokra lehet bontani. Vannak a legszebb, szerelem apropóján kialakult kapcsolatok amelyeknél mindkét fél úgy érzi hogy megtalálta élete párját és boldogan élnek együtt addig, amíg boldogan élnek együtt. Nem örökké, mert örökké tartó boldogság nem létezik. Nonszensz. Egy misztikus legenda csupán. Aztán ott vannak még az érdek-kapcsolatok is. Ezek közé tartozik az ''együtt vagyok valakivel mert egyedül lenni szar'' és a ''jó vele a szex, jól mutat mellettem az utcán is, még szép hogy együtt vagyunk'' -féle korcs kapcsolatok is. Ezektől konkrétan a hideg kiráz. Sosem tudnék olyan lánnyal együtt lenni aki iránt nem érzek semmit sem és zéró közös tulajdonságunk/témánk van. Meddig életképes egy ilyen kapcsolat vajon? Persze tudom én hogy miként megy ez manapság. Nagyon trendi a buliban ismerkedés, 3-4 drágább pia és máris szabad az út. Nem igazán értem az ilyen könnyűvérű lányokat sem hiszen nagyon durván alacsonyan kell lennie az elvárásaiknak ha ily könnyedén adják magukat kvázi vadidegen pasiknak akiken látják hogy van pénzük (vagy csak az eltitkolt segéllyel nagyzolnak...). Az egyik kedvenc szavam: ''Szeretlek!''. Ezt lehet úgy is kimondani hogy az akinek mondjuk, érezze hogy benne van a világ összes szeretete és őszinte érzelme. És lehet úgy is kimondani hogy csak egy sablon-szövegnek tűnjön. Maga a szó már önmagában pozitív jelentéssel bír de vajon aki kimondja, az tényleg komolyan gondolja-e? Szívből jön, vagy csak megszokásból? Ez a nagyon nem mindegy és sajnos ezzel bele is futunk egy újabb kapcsolat-fajtába, az elhidegült, kihűlt, elidegenedett kapcsolatok miliőjébe amelyeknél már csak a megszokás dominál és egyik fél sem mer kilépni/változtatni mert egész egyszerűen túl gyáva hozzá. Fél a magánytól és fél attól hogy többé már senkinek sem kell. Marad hát a jól megszokott állapotban de legbelül keservesen szenved. Sajnos a legtöbb ember nem mer nagyot álmodni. Nincsenek ambícióik, céljaik az életben. Úgy élnek hogy köpködve szidják azt a társadalmat amelyet pedig maguk is kiszolgálnak nap mint nap. Gépek módjára güriznek napi 12 órában mert azt hiszik ezáltal válnak jó emberré. Feladják azon régóta dédelgetett álmaikat amelyeket elérhetetlennek találnak a monoton hétköznapok súlya alatt. Viszlát saját rockzenekar, világ-körüli utazás, modellkedés, színészet, művészeti suli, stb. Ezek mind elúsznak és idővel a múlt homályába vesznek hogy aztán majd az egyén öregkorában visszatérjenek mint elszalasztott, elmulasztott lehetőségek amelyekkel naphosszat lehet traktálni az unokákat.

Ha egy ember beáll a sorba, végleg elveszíti egyéniségét. Ha mások mondják meg neki hogy mi a helyes és mi a helytelen, nameg hogy mit vegyen fel, mit egyen/igyon, mit nézzen a tévében és hogy egyáltalán hogy nézzen ki (úgy mint a hazai és külföldi celebek) akkor az identitását kb. tarkón lövik. Elmegyek egy plázába (általában mindig ott találkozunk a többiekkel) és szembejön velem egy tucat Justin Bieber. Plasztik-csajok bambulnak kirakatokra és falatnyi mini-ruhákban illegetik bájaikat hiszen ők megtehetik, ugyebár. Mert ők tökéletesek. Legalábbis ezt hiszik magukról. Csakhogy az ilyen mű-egyének legbelül teljesen üresek. Lelküket már régen eladták, a pénz motiválja őket és nem restek a közösségi oldalakon (főként Facebook-on) szörnyű helyesírási hibák közepette megosztani hogy éppen mit ettek aznap a KFC-ben. De ez nem élet szerintem. Ez csak vegetálás. Előre beprogramozott ''életmód'' amely eléri hogy az egyén aki éli, ne is vágyjon többre. Minap épp mentem be a belvárosba és a buszon feltűnt 2 tipikus elkényeztetett tinipicsa akik artikulálatlanul röhögtek folyton miközben az egyik Iphone-on mutogatott képeket a másiknak. Már engem zavart az a leépült, idióta szellemi-szint amelyet képviseltek. Ha a butaság fájna, azok ketten már üvöltöttek volna. Szissz, energiaital szisszent (basszátok csak szét magatokat a túlzásba vitt koffeinnel, ezaz...) mert már közel jártunk a végállomáshoz. Leszálltak, a kuka ott volt karnyújtásnyira, mégis a földre dobták a kiürült dobozt aztán nagy vígan megindultak a metró irányába. Én pedig csak mosolyogtam hogy valószínűleg ebből a kettőből is diplomás logisztikai menedzser avagy informatikus válik (álmukban...). Sok az egoista paraszt manapság. És ezt most nemcsak a random szemetelésre utalván írom. Temérdek videóblog fut a neten amelyekben identitászavaros tinik próbálnak okosságokat megosztani, még náluk is hülyébb tinikkel. Ezzel szemben itt van ez a blog, meg a Korkép ahol ugyan sosem érünk el akkora látogatottságot mint egy balfasz 16 éves aki YouTube-csatornáján arról mesél 10 percben hogy beszakadt a bal nagylábujján a köröm (ezt csak kitaláltam de nem kizárt hogy tényleg van ilyen videó) nade legalább értelmes emberekhez szólunk és nem agymosott zombikhoz. Engem speciel már ez is elégedettséggel tölt el és megnyugtat hogy nem vagyunk egyedül.

Nem véletlen hogy ennyire sokat foglalkozom a buddhizmussal. Segít elfogadni az embereket, segít abban hogy ne zavarjon ennyire ez a sok emberi hülyeség, alpáriság, megalománia, hímsovinizmus, egoizmus és mérhetetlen idiotizmus amikbe nap mint nap belefutok és belefuttok Ti is hiszen egyikünk sem egy dobozban (vagy ha filozofálni akarok akkor hordóban) él. Én tisztelem és becsülöm a természetet de olyannyira hogy legtöbbször manapság már inkább a szabadban meditálok. Szerencsére ki tudom zárni annyira a környezeti zajokat hogy mondjuk ne zavarjon egy elsuhanó szirénázó rendőrautó amikor mantrázok. Foghatjátok rám hogy különc vagyok de legalább nem állok be a sorba. Magam hozom a döntéseim és vannak álmaim. Álmok, amelyek egyáltalán nem megvalósíthatatlanok (hiszen nincsen lehetetlen, csak akaratgyenge ember...) és ha minden nap csak egy egészen kicsit is teszek értük akkor már jó úton haladok. Sajnálom azokat akik robot módjára élnek és egyéniségüket teljesen hátrahagyván, monoton élik világukat amíg valami betegség vagy baleset gátat nem szab szürke életüknek. Az emberi kapcsolatok sem működhetnek igaz szerelem, mély szeretet de minimum legalább közös témák nélkül. Kompromisszumokat persze minden kapcsolatban kötni kell nade már az is egy kisebb kihívás hogy megtaláljuk magunknak a megfelelő társat. Én amondó vagyok hogy nem szabad rágörcsölni. Sokszor az illető ott van az orrunk előtt, csak épp nem vettük még észre. Túl sok házasság megy tönkre manapság (ritka az olyan ismerősöm akinek a szülei nem váltak el), a befásult, balhékkal, veszekedésekkel és sokszor tettlegességig fajuló vitákkal telezsúfolt kapcsolatokkal pedig tele van az ország (és úgy cakk-pakk a világ). Sok a negatív példa de én úgy tartom hogy mint sok minden mást, úgy ezt is lehet okosan csinálni. Nem kell megszállottan kutatni életünk párját mert a sors úgyis összehoz majd vele. De akkor kell ám igazán okosnak lenni és nem elengedni mert ami elmúlik, azt már nem lehet visszahozni. Az idő mindent elpusztít. Folytatom még ezt a témát valamikor mert bizony akad még mondandóm róla bőven. De egyelőre érjétek be ennyivel mert elkezdtem írni egy toplistát a kedvenc zenei albumaimról és szeretném ha hétvégére kész lenne.