Én azt hiszem, David Lynch akkor képes igazán maradandó dolgokat filmre vinni, ha picit sem akar megfelelni semmilyen elvárásnak sem. Az Oscar-díjas Elefántember után például ki várta volna tőle hogy sorozatkészítésbe fog? Mondjuk más kérdés hogy a Twin Peaks lazán ott van minden idők leges-legjobb sorozatai között. Jöhettek nekem az újabb filmjeivel, de szerintem a Radírfej (Eraserhead) mindmáig a legérdekesebb, egyben legelvontabb munkája. Az 1977-ben megjelent film előzőleg 4 évig készült (pénzhiány miatt), Lynch pedig amatőr színészekkel forgatta le, de magára vállalta a zenekészítés egy részét (ugyanis a zene egyáltalán nem áll messze tőle, jópár albuma megjelent azóta) és "mellesleg" ő volt az író-rendező-producer-vágó-effektes is. A Radírfej fekete-fehér lett, ezzel is megidézve az '50-es évek B-filmjeit, főként a szörny- és rémfilmeket. Lynch első nagyjátékfilmje igen rövid idő alatt nőtte ki magát igazi kultfilmmé, a rendezőt pedig hamar kikiáltották amolyan "modernkori szürrealistának". Sajnos soha többé nem tudott annyira egyedi és meghökkentő filmet letenni az asztalra mint a Radírfej. Már csak ezért is érdemes megtekinteni ezt a sötét utazást.

Spoileres kritika következik.

Sokan mondják hogy a film megfejthetetlen, zavaros, és teljességgel elvont. Holott a megfelelő háttérinformációk birtokában igenis megfejthető az egész. Néhány jelenetre még így sem találunk racionális magyarázatokat, nade egy ilyen film esetében adott a lehetőség hogy mindenki felállítsa a saját verzióját, teóriáját a látottakkal kapcsolatosan. Ahogy egy festményt elnézegetve is érzelmeket, fantáziákat váltanak ki bennünk a látottak, ugyanúgy a Radírfej is megadja erre a lehetőséget.

Henry Spencer (Jack Nance) egy nyomdában dolgozik, de szabadságra küldik. Hazafelé sötét, sivár, nyomasztó utcákon vág át. Az egésznek borzasztóan nyomasztó hangulata van. Olyan mintha egy kihalt, gyárépületekkel és szürke lakótelepekkel szegélyezett helyen élne. Hazaérvén a szomszédja közli vele hogy estére vacsorára várják. Henry nekiáll készülődni (de miért tart egy vízzel teli edényt a fiókjában?). Aztán ami ezután következik, az maximálisan kimeríti az abszurd fogalmát. A vacsorára érkező Henry-t az édesanya, és szerelme (ha a szerelme, akkor miért tépi össze a fényképét korábban?), Mary fogadják. A nagymama mozdulatlanul ücsörög a konyhában, amint cigarettát tesznek a szájába, elkezd pöfékelni. Mary apja pedig elkezd a sérüléseiről mesélni, amíg le nem állítják. Igen ám, de hamarosan kész a vacsora és mindenki az asztal köré gyűlik (kivéve a mama, őt valószínűleg otthagyták füstölni a konyhában). Az apa felkéri Henry-t hogy szelje fel ő a csirkét. Amint Henry belevág, a csirke elkezd fekete lét ereszteni és lábai le-fel mozognak. Ekkor az anya rohamot kap és kisiet a szobából, Mary-vel egyetemben. Ezek után konkrétan a hideg kirázott. Az apa megkérdezi főhősünket hogy "Henry, maga mit tud?" amire Henry annyit felel hogy "Hát tulajdonképpen semmit". Öt perc után az apa elkezd valami iszonyú groteszk módon vigyorogni és az arca úgy is marad. Azt hiszem az egész vacsorajelenet itt tetőzik, és ehhez képest a Texasi láncfűrészesben látott vacsorajelent szimpla délutáni uzsonnának minősül. Később előjön Mary anyja és négyszemközt közli Henry-vel hogy össze KELL házasodnia a lányával mert a kórházban már várja őket a gyerekük akit el kell hozni. Mary ekkor közli hogy "Dehát azt sem tudjuk hogy gyerek-e egyáltalán". Nos...rohadtul nem az!

Ha azt hittétek kedves olvasók, hogy ennél szürreálisabb már nem lehet ez a film akkor tekintsétek csak meg a folytatást. Mary és Henry már együtt élnek a lakásban (valószínűleg eltelt már egy kis idő) és Mary épp eteti (?) a "kisbabájukat" amely egy nyálkás, mutáns, szörnyszülött és folyton sír (emberi hangon). Mary nem is bírja sokáig (egyértelmű utalás a szülés utáni depresszióra) és lelép, visszamegy a szüleihez. Henry pedig egyedül marad a "kisbabával". Innentől fogva a férfi fokozatosan egyre mélyebbre zuhan a saját álmaiban. Hatásos jelenet mikor a szomszéd nő bekopogtat hozzá hogy kizárta magát a lakásából és aludhatna-e ott (haha, jó duma...), Henry pedig betapasztja a mutáns gyermeke száját a kezével, hogy az ne bőghessen. Ezután minden bizonnyal félrelép a nővel (bár az ágyon smárolásnál nem látunk többet) azonban másnap megdöbbenve látja amint a nő egy idegen férfival enyeleg az ajtaja előtt. Ekkor Henry már végképp álomvilágba menekül. A radiátor mögött felfedezni vél egy ijesztő módon groteszk arcú lányt aki egyre csak énekel neki és bársonyos hangján nyugtatja a férfit (ezen visszatérő jelenetek egyébként már előrevetítik a Twin Peaks elhíresült, szürrealisztikus törpés-táncos jelenetét). Ezután következik egy rémálom-szekció (bár itt már igen nehéz eldönteni hogy mi álom és mi valóság) ahol is Henry fejét levágja tulajdon gyermeke, amaz kipottyan az utcára ahol egy kissrác felkapja és eladja egy üzemben ahol radírokat gyártanak belőle (innen a cím). Mindez viszont csak (rém)álom volt. Henry felébredvén már azt haluzza hogy gyermeke rajta nevet, minek következtében felvágja a fáslit melybe a mutáns lény be lett pólyálva. Ám a fáslival együtt a lény hasát is felvágja, annak belsőségei pedig kibuggyannak. Míg a groteszk "izé" hörögve épp haláltusáját vívja, Henry elszörnyed tettétől. Végül a lény belsőségei szerteszét folynak, hasa teljesen szétnyílik és vért köp. Henry ekkor belevágja lüktető szívébe az ollót és a lény kimúlik. Mindezek után a férfi egy álomszerű helyen találja magát, a fura arcú lánnyal aki átöleli őt és körbekeríti őket a fehér, ködszerű, vakító fény. Itt ér véget a film. Kezdhetjük emészteni a látottakat.

Amint fentebb említettem, az első teljesen keszekusza filmből a megfelelő háttérinformációk tudatában könnyű kihámozni a mondanivalót. A forgatás megkezdése előtti évben született meg Lynchnek és feleségének donga lábú kislánya, a rendező pedig később elmondta hogy a Radírfejben visszaköszönnek a házassággal és a szülővé válással járó terhek, a félelmek megtestesülése és groteszk formában történő prezentálása. Nehéz elhinni hogy 1977-ben megjelent egy ilyesféle film, amely annyira borzalmasan szürrealista hogy az emberre rátelepszik egyfajta nyomasztó, félelmetes érzés miközben Henry kálváriáját szemléli. Én elismerem hogy a Twin Peaks remek sorozat és Lynch többi filmjébe sem tudok belekötni, ám nagy hiba lenne a rendezőt pusztán azon mozgóképes alkotások alapján beskatulyázni hiszen a Radírfej mind a mai napig a legjobb műve, szerény véleményem szerint. Egy iszonyatosan sötét és beteg utazás a fantázia birodalmába, egy olyan világba, mely elménk legeldugottabb szegletében foglal helyet. A fekete-fehér képi világ és a zene (mely javarészt inkább csak zaj, egyedül a radiátor mögött lakó nő éneke nevezhető zenének) mind csak hozzáadnak a nyomasztó, félelmetes hangulathoz. Én azt hiszem, ez a film legalább annyira kötelező Lynch alkotásait tekintve mint a Twin Peaks, avagy a Kék Bársony. Nehezen emészthető agyszülemény, annyi biztos. Egyáltalán nem kizárt hogy egyeseknél komoly rémálmokat vált majd ki. De pont ez volt a célja.

Értékelés: 10/10