Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Játssz velem: The Boy kritika

2016. február 08. - -Britpopper-

Minden tiszteletem azoké a rendezőké akik mikor horrorfilm készítésére adják a fejüket, mernek visszanyúlni a klasszikus, gótikus horrorhoz. Hiszen régen még egy jó horror alapjai az olyan kis adalékok voltak, mint például az ódon, kísérteties kastély, a sötétből előkúszó árnyak és a nyikorgó ajtók. Manapság - mikor egy jumpscare parádé már képes tömegeket bevonzani hulladék filmekre is - alig nyúlnak vissza ennyire a gyökerekhez. Nekem éppen ezért a mai napig a kedvenc "újhullámos" horrorfilmem a Fekete ruhás nő (The Woman in Black) mely könyv változatban is nagyon tetszett, de a belőle készült filmadaptáció láttán még az én ereimben is meghűlt a vér néha. Mikor először láttam a The Boy előzetesét, rögtön lett egy kis Annabelle utánérzésem. Ez rögvest egy kis aggodalomra adott okot, hisz az Annabelle egy gyenge közepes film volt. Ám mégis úgy voltam vele hogy ha már ijesztgetős horror, akkor azt nekem kötelező megnéznem hogy aztán mindenre kiterjedő véleményt formálhassak róla.

80a045291b.jpg

Az egy dolog hogy a moziban (Aréna Pláza) megint főként tinikből állt a nézőközönség és végigcsámcsogták illetve végigröhögték az egészet, számomra ez mégsem volt annyira zavaró mint a The Conjuring esetében ahol egy kis balfasz konkrétan jó hangosan végigkommentálta a filmet. Szóval ezen most egész hamar túl tudtam tenni magam (csodálkoztam is rajta később) és ezen külső zajokat kizárva, végre elindult a The Boy. A sztori dióhéjban annyi hogy adott egy amerikai bébiszitter csaj (Greta) aki elszegődik egy idős angol házaspárhoz hogy a fiúkra vigyázzon. Egész meglepődik mikor kiderül hogy a fiú (Brahms) valójában egy játékbaba. Az idős és minden bizonnyal már nem túl ép elméjű házaspár azonban élő gyermekként kezelik őt, etetik, ruházzák, tanítják és este szép komótosan lefektetik. Greta eleinte nagyon furcsállja az egész helyzetet ám kisvártatva a házaspár bejelenti hogy sürgősen el kell utazniuk. Greta pedig egyedül marad a fura játékbabával egy olyan kihalt, ódon, kísérteties házban amelybe az Addams Family rögvest beleszerelmesedne és vennék is meg azon nyomban.

follow-his-rules-to-stay-alive-lauren-cohan-stars-in-the-boy-potentially-one-of-2016-754041.jpg

Természetesen nem telik bele sok időbe hogy elkezdjenek különféle különös események történni a dohos falak között. Modern horrorhoz méltón a The Boy is előszeretettel él hatásos, ámde könnyen kiszámítható jumpscare jelenetekkel. Greta hamar az idegösszeomlás szélére sodródik mikor egyre inkább megbizonyosodik róla hogy Brahms él és a házban fel-alá járkál amikor ő épp nem figyel rá. Paranoiájában szerencsére társa lel, hiszen a család régi barátja, Malcolm hetente jön a házhoz ételt és Greta fizetését meghozva. Utóbbiról pedig később kiderül hogy sötét múltja van és menekül valaki elől - aki persze idővel rátalál majd. De ennyit a sztoriról. Szeretném kiemelni hogy a The Boy vége felé beköszön a kötelező csavar a történetben, ez az ilyen filmeknél már szinte alapkellék. Gondoltam arra hogy majd úgy is kitalálom a nagy fordulatot de furcsa mód mégis teljesen más irányba vitt el a film. Paranormális / démonos jelenlétet sejtettem a háttérben, ám a The Boy remekül megvezetett (a The Visit után ez a második film az utóbbi időben) és ezért mindenképp kijár neki a dicséret. Tetszett a film végi csavar, okosan építették fel. Ugyanakkor láthattuk ezt már, méghozzá nem is olyan régen. Csak annyit mondok: Housebound. Aki látta azt is meg ezt is, érteni fogja mire gondoltam.

gruesome-banner-theboy-820x410.jpg

Vizuális szempontból egészen megnyerő a The Boy. Az esős angliai háttér adott, amihez hozzá lehet még venni a tényleg félelmetes, hatalmas házat. A pontot az i-re pedig a családi festmény teszi fel az egyik folyosón. Ehhez éppenséggel kapcsolódik is egy jó kis jumpscare, de nem akarom lelőni a poént. A hangok is rettentő jók lettek, tehát technikai szempontból a The Boy rendben van. Sajnos a szereplőknél már koránt sem ennyire jó a helyzet. A szereplők súlytalanok, a főszereplő csaj például annyira semmilyen hogy ha egy játékbaba játszotta volna őt is, nekem az sem tűnt volna fel. Erre még rátesz egy jókora lapáttal a pocsék magyar szinkron. Ó, és szerintem Rupert Evans is csak azért került bele a filmbe mert ő most éppen kifejezetten felkapott a The Man in the High Castle apropóján. De mivel több a The Boy mint az Annabelle volt? Nem sokkal, de azt legalább jól oldották meg. A játékbaba Brahms már önmagában is elég creepy, a készítők pedig néha direkt rajta felejtik a kamerát, csak hogy húzzák a nézők idegeit. "Jöhetne már egy vágás!" - gondoltam magamban egy-két alkalommal mikor a baba rezzenéstelen porcelánarcát mutatták ijesztően sokáig. Tisztességes iparosmunka tehát a film amivel bőven kihúzzuk a The Conjuring 2 érkezéséig, bár én a már most februárban befutó The Witch c. horrort sokkal de sokkal jobban várom - már lassan 1 éve. Addig viszont amíg ilyen pocsék, esős, hideg idő jár odakinn, talán érdemes elmenni a The Boyra. Sokat ne várjatok tőle, de egyszer bőven megéri az árát és ki tudja, lehet pozitívan csalódtok majd. Év végére nyilván rég elfeledjük majd, jönnek százszor jobb filmek, de én mondom: aki vevő egy kis borzongásra, az nyugodtan üljön be rá.

Értékelésem: 6/10

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr758369712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása