Téli, fagyos táj. Mindent vakítóan fehér hótakaró lep, a kopasz fák ágai a szürke égboltot karcolják. Lassan egy autó gördül be a szebb napokat is látott, ódon ház elé. Nem, ez nem a decemberi útinaplóm, hanem a We Are Still Here című horrorfilm, melyet volt szerencsém (khmm...) a hétvégén megtekinteni. Már erősen abban az állapotban voltam, hogy kiéhezetten csaptam le az első horrorfilmre ami szembejött, és ezúttal ez a We Are Still Here lett. Párszor már belefutottam ebbe a filmbe bizonyos listákon, még a Netflixen is promózták, hogy milyen jó kis horrorfilm ez az unalmas téli estékre, gondoltam magamban akkor csak nem lehet túl vészes.
Nem, a faszt nem...
A helyszín New England, ami egyébként egy teljesen korrekt választás volt. A múltba erősen kapaszkodó történelmével, zárkózott lakosságával és hatalmas erdőivel eléggé megadja az alaphangulatot. Ide érkezik meg a Sacchetti-házaspár kamaszkorú fiuk elvesztése után és itt próbálnak meg új életet kezdeni egy, a városka határában álló öreg házban. Sajnos külön-külön már nem emlékszem a nevekre mert annyira jelentéktelenre írták meg a karaktereket, de maradjunk annyiban hogy ők a Sacchetti-házaspár. A feleségnek már az első különös éjszaka után az a meggyőződése támad, hogy fiuk szelleme ott van velük a házban és kommunikálni akar. Kellett nekünk elköltözni, bassza meg! - gondolhatná ilyenkor a felpaprikázott férj, de nem. Ő egy nagyon nyugodt ember és letudja az egészet annyival, hogy kedves felesége még nem tette túl magát a borzalmakon. De hoppá, hoppá, már kopogtatnak is! Betoppannak a már első blikkre simlis szomszédok akik a közös iszogatás közben hát mi másról is kezdenének el diskurálni, ha nem a ház sötét múltjáról? Tök jó téma, én is ezzel szoktam kezdeni a társalgást ha új embereket akarok megismerni.
Kívülről egész nyugis
Mert bizony a háznak sötét múltja van. Élt ott egykoron egy család - asszem valami Dagmar - akiket a városiak elüldöztek és akikkel nem bántak kesztyűs kézzel. 30 évenként pedig a háznak "táplálkoznia kell", azaz ilyenkor elszabadulnak a gonosz erők és garázdálkodnak egy sort, de hoppá, hoppá, hát mit ad Isten, épp 1979-ben játszódik a történet, amikor is épp kezd újra "felébredni" a ház - a szerencsétlen Sacchetti-házaspár meg benne éli mindennapjait. Nem lesz ennek jó vége! - gondolhatná a gyanútlan, horrorfilmeket sosem látott néző. És nem is lesz jó vége, de már eleve az egész film nem jó. A színészek valami kritikán aluliak, én nem tudom honnan szedték össze ezeket, de valami borzalmasan amatőr szinten játszik mindenki. Hab a tortán, hogy a Sacchetti-házaspárhoz később beugrik két barátjuk is - szintén egy házaspár - akik valami hippi-félék de esküszöm nektek mikor megláttam azt a másik férjet, hát én azt hittem hogy a kibaszott Dadan a Macskajaj-ból. És ezt az embert még egy démon is megszállja később (mert miért ne?), amit olyan színészi játékkal ad elő, hogy Linda Blair emeli a kalapját. Na jó, nem. Borzalmasan játssza a megszálltat szerencsétlen ember. Amúgy a filmben az ijesztgetések teljesen kiszámíthatóak, klisések és feleslegesek. Ha pusztító, velejükig romlott démonok lakják a házat akik amúgy is gyilkolászni akarnak, akkor nem tudom minek állnak be csendben az ajtóba hogy a frászt hozzák a lakókra ahelyett hogy kitépnék a gerincüket?
- Helló, én csak itt álldogálok. Amúgy minden oké?
Ugyanígy a filmvégi nagy mészárlást sem értem. De mivel ez már erősen spoiler, inkább kihagynám a boncolgatását, majd megnézi aki akarja. Botrányosan rossz film lett a We Are Still Here, de nem csak mint horror, hanem mint film is megbukik. Könyörgöm, attól nem lesz valami művészibb, hogy félóránként statikus, havas tájképeket mutogatunk! A gyászt, ami elvileg a házaspárnál a fiuk elvesztése után kellene hogy jelentkezzen szinte teljesen hanyagolták, pedig baromi fontos lett volna kiemelni. Helyette olyan baromságokat tolnak a néző arcába, mint magától felboruló kép, hirtelen becsapódó ajtók, a semmiből előbukkanó sejtelmes alakok, frászt kapó villanyszerelő és egyéb klisés marhaságok amik szerintem az igenis létező "Hogyan készítsünk gagyi horrorfilmet? - ALAPOK" könyvből lettek kivéve. Én nem tudom ajánlani senkinek sem ezt a filmet. Azt nem mondom, hogy egyszer sem lehet megnézni, mert egyetlen megtekintést azért megér ha egy kicsit is felkeltette valaki érdeklődését, de az is teljesen biztos, hogy az illető soha többé nem fogja elővenni a Sacchetti-házaspár démonok által előidézett tortúráját.
