A dán származású Lars von Trier nagy kedvencem. Filmjei olyan művészfilmek amelyek nem épp könnyen befogadhatóak, ám legalább egy életre örök emléket nyújtanak. És bár az abszolút favoritom tőle a világvégét bemutató Melankólia és a két részre bontott Nimfomániás - amit utólag is köszönök szépen Juditnak! -, az Antikrisztus is abszolút megér néhány megtekintést. Eleddig én csupán háromszor láttam. Nem azért mert gyenge film lenne, sokkal inkább azért mert annyira megviselő, hogy ember legyen a talpán aki egymás után többször is megnézi. Már a nyitány is eléggé lehangoló: egy középkorú házaspárral (Willem Dafoe és a rendező örökös kedvence, Charlotte Gainsbourg) ismerkedhetünk meg akik épp a zuhany alatt szeretkeznek miközben kisfiuk a másik szobában odasétál a nyitott ablakhoz és véletlenül kizuhan rajta. Eme tragédia teljesen megrázza a házaspár életét és elhatározzák, hogy terápiás célzattal elmennek abba az erdő közepén álló kis házikójukba amelyben annak idején rengeteg nyarat együtt töltöttek. A túra jól indul, ám a háttérben sötét erők munkálkodnak. Az asszony ezek folytán szép lassan teljesen eszét veszti. Mivel az egész erdőben csupán ők ketten vannak, a férjnek kell kezébe vennie az irányítást és megbirkóznia felesége rohamaival, hallucinációival és a ciklusokban rátörő szexuális étvágyával. Pozitív, életvidám befejezésről itt ne is tessék álmodni mert a film lesújtó véget ér.

Az Antikrisztus egyszerűen szörnyen kegyetlen. Én nem is csodálom, hogy a bemutatásakor Cannes-ban többen kijöttek a vetítésről és nem épp magasztaló szavakkal illették mind az alkotást, mind a rendezőt. Attól függetlenül, hogy ez is botrányfilm lett, érdemes a szimbolikus jelentésére is figyelni. Főként a férfi/nő kapcsolatra van kihegyezve a cselekmény, de jócskán kapunk benne vallási utalásokat is (például az erdő neve ahová érkeznek, a sokat sejtető Éden). Tabu nincs ebben a filmben. Lars von Trier mindent megmutat. Premier plánban felvett szexet, öncélú kegyetlenkedést, gyomorforgató snitteket (azért az extrém, véressé avanzsálódó farokverést igazán kihagyhatták volna), beszélő rókát, pofonvágó befejezést. Művészfilm ez is, de nagyon elborult módon. Összességében viszont ott a helye a rendező legjobb alkotásai között, mögöttes mondandója és megkapóan gyönyörű vizualitása apropóján pedig mindenképp érdemes akár többször is megtekinteni.

A legjobb jelenet: A beszélő róka. Félelmetes