Már megjelent a Little Nightmares utolsó, lezáró DLC-je, mely a The Depths és a The Hideaway után az alapjáték végén is látható rezidenciára visz el bennünket. A Secrets of the Maw ezzel kerek egésszé válik, több kiegészítő ehhez a játékhoz már nem lesz, arra viszont már most nagyon kíváncsi lennék, hogy a svéd fejletsztőcsapat milyen új játékot tervez a jövőben. Hiszen a Little Nightmares az utóbbi idők egyik legérdekesebb, legstílusosabb új indie alkotása lett, amely egyszerre hozta az ijesztgetésre kiélezett sétálószimulátorok (lásd: Layers of Fear, The Park, stb.) és Tim Burton animációs filmjeinek hangulatát.
A The Hideaway végén egy lift tetejére pottyantunk, amely elindult felfelé és mikor megláttuk, ki van benne, már borítékolható volt az utolsó DLC helyszínválasztása. Bizony, az ijesztó gésa volt az, akinek otthonában kell ezúttal mászkálnunk és feladványokat megoldanunk, hogy pontot tehessünk végre a történet végére. A The Residence egy hatalmas tisztelség a régi Resident Evil játékok előtt, és nem csak azért, mert maga a környezet is kísértetiesen hasonlít a Spencer Mansionhoz, hanem mert végre kapunk logikai feladványokat - és ezek tök jók. Rajtuk keresztül mutatkozik meg, hogy mennyire jól állnak a Little Nightmares-nek ezek a kis agydolgoztató pillanatok és hogy mennyire kár, hogy ezeket eddig mellőzték.
Egyszer odaillő könyveket kell visszapakolnunk a polcra, máskor prizmákkal kell machinálnunk, hogy a pontos szögbe kerüljenek, de az én kedvencem a családi portrés feladvány volt, amikor az egyik szobában találunk rengeteg - és elég bizarr - fotót a rokonságról, majd a mellette lévő teremben csak azon portrék alatt szabad benyomnunk a megfelelő gombot, akinek a képe ténylegesen kinn lóg a szomszédban. De cipelünk majd szobrokat is, és ha már Resident Evil déja vu, akkor megemlíteném, hogy akad egy jó kis kikacsintás a Resident Evil 1-re, azon belül is az elhíresült "Jill Sandwich" párbeszédre. Egyébként a logikai feladványok a DLC második felére teljesen eltűnnek, helyébe beköszön egy jó adag Alan Wake utánérzés, mikor is zseblámpánk fényével kell szétporlasztanunk nem kevés életünkre törő árnyékgyereket. Ez nagyon hasonló ahhoz, mikor az alapjáték végén Six-et irányítva kellett egy tükörrel visszavernünk a gésa támadásait, csak itt nem egyetlen szobában játszódik le mindez, hanem folyamatosan. Sőt, a játék végénél ráadásul úgy kell megtekernünk egy forgó kart, hogy folyamatosan bármikor jöhetnek az árnyékgyerekek. Ez a rész igen frusztráló, hiszen addig oké, hogy a kart megtekerjük, ami elkezd megnyitni egy ajtót, nem messze tőlünk. Azonban az ellenfelek miatt kénytelenek leszünk el-elengedni a kart, hogy a lámpával meg tudjuk védeni magunkat. És sem a kar, sem az ajtó nem marad a helyén, szépen lassan elkezdenek visszaforogni, szóval az egész még időhöz is van kötve.
Ezt az egy szakaszt leszámítva azonban a The Residence tisztességes, korrekt befejezésként szolgál az alapjátékhoz, arról nem is beszélve, hogy a legvége egyszerűen borzasztóan szomorú, nem mellesleg rettenetesen gonosz lett. A Runaway Kid története itt lezárult, Six sorsát és szabadulását pedig már láthattuk korábban, ugye. Mindezzel a Tarsier fejlesztőcsapat teljessé tette a Little Nightmares varázsát, én pedig büszkén tekintek a játék Six Edition kiadására a polcomon, mert méltán fér meg a LIMBO és az INSIDE mellett.
