Imádom a gótikus horrort, szerintem aki kicsit is jobban ismer, az pontosan tudja ezt rólam, ahogyan azt is, hogy nem csak olvasni szeretem nagyon, de magam is írok a témában (lásd: a Black Aether magazin vonatkozó példányait). És mindig nagyon örülök annak, mikor érkezik egy új alkotás gótikus horror témában, legyen az könyv, film, vagy éppen videojáték. Utóbbinál maradva egészen meglepődtem, mikor megláttam, hogy megjelent a 2003-as Black Mirror point 'n click kalandjátéknak a felújított változata, ráadásul a modern környezetet hátrahagyva a cselekményt 1926-ba helyezve. Lelki szemeim előtt már ódon kísértetkastélyok, gyengén megvilágított folyosók és borzalmasan sötét családi átkok kezdtek kirajzolódni, viszont mivel a 2017-es Black Mirror igen borsos áron érkezett meg a digitális piactérre, jobbnak láttam megvárni vele egy-két leárazást. Ez meg is történt, és mikor legutóbb belecsúszott a "najó, ez még belefér!" árkategóriába, nem vártam tovább: bezsákoltam és rövid telepítés után elindítottam a programot, bízva abban, hogy pozitívan csalódok majd.

A prológusban egy ismeretlen alakot irányítva kell rohannunk a minket üldöző hangok (?) elől, majd egy oltárhoz érve a karakter egyszerűen felgyújtja magát valamiféle istentelen rituálé közepette. Ami már itt, a prológus alatt feltűnhet, az a borzasztóan gagyi, kettővel ezelőtti generációt idéző grafikai megvalósítás. Pont az új tévémen játszottam végig a játékot, ami közvetlenül az ágyam mellett kapott helyet, szóval a kelleténél talán kicsit közelebbről is szemlélhettem a látványt, ami azt eredményezte, hogy konkrétan a hányinger fogott el egyes átvezetőknél. Mert az egy dolog, hogy motion capture nem került a játékba, de az animációk szörnyen darabosak, a hátterek pedig csak a kastélyon belül néznek ki valahogy, a kinti helyszínek mind bűnrondák. Apropó kastély, kalandunk során egy David Gordon nevezetű úriembert fogunk irányítani, aki a prológusban tisztázatlan körülmények között öngyilkosságot elkövetett férfi fia, és éppen Indiából tér vissza Skóciába, azon belül is a rendkívül barátságos elnevezésű Sgathan Dubh kastélyba, hogy kinyomozza apja halálának okát.

Persze túl szép is lenne, ha a vészjósló kastélyban teljesen egyedül bóklásznánk, sajnos belefutunk néhány rokonunkba, akiknek egyébként még a nevét sem tudjuk, hiszen David sosem látta őket. Amint a lakáj megmutatja szobánkat és lepakoljuk a bőröndünket, némi fényforrást ragadva már indulhatunk is felfedezni az ódon kastélyt, ahol egyre furcsább látomásoknak és jelenéseknek lehetünk szemtanúi. A Black Mirror a klasszikus point 'n click kalandjátékokat alapul véve terelget bennünket, miközben puzzle-feladványokat oldunk meg és temérdek levelet, illetve feljegyzést olvasunk át, viszont néha becsúszik egy-egy QTE-szekvencia is, csak hogy el ne aludjunk. A feladványok sajnos sokszor erősen túl vannak bonyolítva, de persze gyakorlott kalandjátékosoknak ez nem veheti el a kedvét. A baromi sok töltögetés azonban igen, mert a cucc minden egyes helységbe belépve tölt, ami nagyon durván megtöri a hangulatot, és még roppant idegesítő is. Főleg az első napnál, mikor még nem tudjuk mi merre található a kastélyban, és nekiállunk felfedezni az egészet. A konyhába érve találunk pár használható eszközt, és eszünkbe jut, hogy hoppá, ezek épp jól jönnének a könyvtárban lévő lezárt asztalnál! Igen ám, de hol a frászban is volt a könyvtár? Elindulunk visszafelé, kapásból két töltőképernyő, mire kiérünk a csarnokba. Onnan aztán ha rossz helységbe megyünk be, alapból egy töltés, majd anyázva visszafordulunk, még egy töltés. Iszonyatosan idegesítő mindez, és tényleg nem értem, miért nem tudták megoldani a fejlesztők, hogy ne legyen ennyi töltés a játékban, hiszen a látvány cseppet sem igényli.

Egy gótikus horrortól az ember elvárná a misztikumot, a félelmetes atmoszférát, a kihalt éjszakai folyosók által keltett hidegrázós hangulatot, de sajnos a Black Mirrorban egyik sincs meg. Néha próbálja egy-egy ijesztéssel a frászt hozni ránk, de ezek legalább annyira működnek jól, mint egy ZS-kategóriás horrorfilm jumpscare jelenetei. Egyetlen alkalommal paráztam csak, mikor az egyik átvezető jelentnél David szemgolyója teljesen fehérre váltott, ami nyilvánvalóan grafikai bug volt, de elég bizarrul festett. Sajnos hiába korrekt a zene és a szinkron is, a béna animációk miatt a hangok a legtöbbször csúsznak. Különösen zavaró ez a párbeszédeknél, ahol az egyébként tényleg teljesen korrekt módon felmondott szövegek egyáltalán nem követik a karakter szájmozgását. De kiemelhetném azt a jelenetet is, amikor Daviddel egyfajta Molotov-koktélt kell csinálnuk, hogy a mélybe dobva megvilágítsa az alattunk lévő területet, mert addig a velünk lévő segítőtársunk nem hajlandó tovább jönni. Szépen el is készítettem az egyveleget, mire jött egy átvezető, amiben David a neki háttal álló (!) társa mellett ledobja az üveget, de a törés hangja előbb érkezik, mint hogy láthatnánk ténylegesen széttörni a cuccot. És a játék tele van ehhez hasonló illúzióromboló átvezetőkkel. Néha láthatunk víziókat, amikben a Vanishing of Ethan Carterhez hasonlóan megelevenedik előttük a múlt, nekünk pedig bizonyos pillanatokban közelebb kell húzódnunk az adott vízióhoz, hogy megvizsgálhassuk a körülményeket. Az ötlet nem is lenne rossz, de ha túl közel merészkedünk, akkor David meghal. Igen, a karakterünk meg tud halni a játékban, ami egyrészt teljesen felesleges, másrészt próbálja meg bárki egyetlen halál nélkül megcsinálni ezeket a víziókat a botrányosan rossz irányítás mellett.

Egyedül amiben jó a Black Mirror, az a...na, várjál, nincs is olyan. Pocsék az egész program, trehány módon összerakott, kidolgozatlan, csúnya, félkész fércmunka, amit ilyen állapotban hiba volt kiadni. A gótikus horror hangulat menthette volna, de az meg egyszerűen nem jön át. A könyvtárban talált Lovecraft és Poe idézetek mondjuk tetszettek, de semmi más érdemlegeset nem tudok kiemelni a Black Mirror kapcsán. Ne hagyd, hogy megtévesszen a marketing, ez a játék nem éri meg az árát. Esetleg majd pár hónap múlva, nagyon leértékelve bezsákolhtod, de akkor meg már lehet jobban jársz valamelyik Sherlock Holmes epizóddal. Én a magam részéről azt hiszem inkább leporolom a 2003-as első Black Mirror játékot, aztán valami emulátor segítségével csak működésre bírom, mert az - meg a második része - messze jobbak voltak, mint ez az újragondolt, összességében meglehetősen gyenge epizód.

Értékelés: 49%