A 2014-es The Evil Within igen kellemes csalódás volt számomra. Korrekt túlélőhorrort vártam tőle, és ezt maradéktalanul szállította is Shinji Mikami (Resident Evil) újkori remekműve. A folytatás borítékolható volt, a fejlesztés azonban immár Mikami nélkül zajlott (azért producerként felügyelte a munkálatokat), az előzetes hírek pedig kibővített, nyílt világról és jóval félelmetesebb játékmenetről pletykáltak.

Spoileres tartalom!

A The Evil Within 2 legnagyobb újítása valóban a kvázi open world játéktér. Ez túlélőhorrorban már nem újdonság, elég csak a Silent Hill szériára gondolni, melynek legutolsó, Downpour alcímmel ellátott fejezete szintén tartalmazott néhány mellékküldetést a fő történeti szálon kívül, amiket kiegészítésként megoldhattunk. Itt jegyezném meg, hogy ezek a mellékküldetések a Downpour legjobb pillanatait szolgáltatták, és szerencsére a The Evil Within 2 sem vall szégyent ilyen téren. A történet szerint Sebastian Castellanos egy gyógyszer- és alkoholfüggő emberi roncs lett - olyasmi, mint amilyenné Ethan vált a Condemned 2-re -, családja elvesztése minden nap kínozza, bárról-bárra botorkál és rengeteget iszik. Egészen addig, amíg össze nem találkozik egy régi ismerőssel: Juli Kidman közli vele, hogy Sebastian halottnak hitt lánya, a kis Lily még életben van, azonban csapdába esett a STEM rendszerében, ahová nemrég egy MOBIUS zsoldos-egységet is beküldtek, azonban velük - micsoda meglepetés! - megszakadt a kapcsolat. Sebastian nem sokat hezitál, újfent befekszik a STEM high-tech gépezetébe, ám ezúttal egy szimulált amerikai kisvárosban, Union-ban találja magát, ahol már az első néhány méter megtétele után egy olyan házban köt ki, ahol a zombivá mutálódott mamika a saját halott fiát tömi romlott étellel az étkezőasztalnál.

Sebastian elszántan kutatja lányát, azonban hamarosan összefut egy meg nem értett, ám láthatóan pszichopata művésszel, Stefano-val, aki nem mellesleg masszívan felelős a MOBIUS zsoldosok eltűnéséért. A hozzá kapcsolódó részek a játék legjobbjai, néhol erős Layers of Fear áthallással és megelevenedő rémálmokkal. A The Evil Within 2 egyébként kellően hosszú - főleg ha a mellékküldetéseket és gyűjtögetnivalókat is hozzászámoljuk -, azonban a háromnegyedénél igencsak leül. Köszönhető ez Stefano kivonásának egy elég suta bossfight után, majd az új főgonosz és önjelölt próféta, Theodore beemelésének. Bizony, ebben a részben már nem csak egy főgonosz kapott helyet (mint az elődben Ruvik), hanem mindjárt kettő, sőt, ha a melléksztoriként bekapcsolódó Anima nevű szellemhölgyet is belevesszük, akkor már három - utóbbit egyébként baromi hatásosan emelték be a cselekménybe. Néhány NPC is helyet kapott segítségképp, őket érdemes megmenteni, mert a menedékhelyeiken azon túl, hogy életerőt tölthetünk, lőszereket vehetünk magunkhoz és menthetünk, még side questeket is adnak. Nekem a kedvencem Yukiko volt (aki igen szemrevaló egyben!), de például a harcos amazon Torres is hasznosnak bizonyult, ha elengedhetetlen tűzpárbajra került sor. A játékmenet egyébként a szokásos maradt: a lopakodás még mindig előnyösebb, hátulról fejbeszúrni az ellenfeleket pedig ezúttal is kifizetődőbb, mint frontálisan nekik támadni.

Lőszerből már többet találunk, de craftolhatunk is, a kvázi XP-növelőként funkcionáló zöld és piros trutyi újra itt van, ahogy a törött tükrök is, melyekkel átteleportálhatunk az előző részből megismert, még mindig szexi nővérkéhez, némi (t)ápolás végett. De ugyanígy a tükör segítségével juthatunk el Sebastian irodájába is, ahol gyűjtögethető diafilmeket nézegetve társaloghatunk Kidmannel, fejleszthetjük fegyvereinket, odaköszönhetünk a DLC-ből megismert cicának, vagy szemrevételezhetjük az eltűnt MOBIUS zsoldosok aktáit. Szépen feltöltötték a programot tartalommal a készítők, ráadásul nagyon sok visszautalás van benne az előző részre, sőt, helyenként egy az egyben visszakerülünk a Beacon elmegyógyintézetbe - konkrétan egy bossfight is ide köthető -, ami hatalmas nosztalgia-bomba a rajongóknak. Említettem, hogy a háromnegyedénél leül a játék. Ez elsősorban Theodore miatt történik, akivel a The Evil Within 2 irányt vált és a szimulált kisváros helyett ősi kriptákat és kínzókamrákkal teli erődöket kapunk, amik eléggé kilógnak az addig megszokott hangulatból. Amondó vagyok, hogy ha megtartják Stefano-t főellenségnek és a Theodore -féle szektás szál teljesen kimarad, akkor még jobb lehetett volna a játék. Sajnos itt a horror-hangulat elveszik, helyére az akció tolakszik és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy halomra lövöldözzük az ellenfeleket a kazamatákban. Viszont ami menti az egészet, az a befejezés. Ennyire gyönyörű végkifejletet nemhogy túlélőhorrornál, de más kategóriába eső játéknál is csak nagyon ritkán látni, emocionális mélyütés, egy közel tökéletes végső bossfighttal. Amivel pedig felteszik az i-re a pontot, az a stáblista és az ott hallható "Ordinary World" átdolgozás.

Grafikailag a játék nagyon szép, az id Tech 5 módosított változata rendesen meg is dolgozik a látványért. A belső tereknél a fény-árnyék hatások rendkívül jól működnek és nagyon sokat tesznek hozzá a félelmetes atmoszférához, a külső helyszínek pedig teljesen korrekt módon lettek megalkotva. Immár ugye nem lekorlátozott pályaszakaszokon, hanem egy nagyobb nyílt városban tevékenykedünk, melyet úgy kellett megalkotni, hogy minden sarkon tartogasson valamiféle érdekességet. Ez sikerült is, ráadásul néhány, a fő történethez csak lazán kapcsolódó épületbe is betérhetünk, bár ezeknél számolni kell azzal, hogy nagy valószínűséggel megjelenik majd a baromi creepy hangon suttogó Anima, aki ha elkap, az bizony instant halál. A lopakodás itt nem előny, hanem egyenesen kötelező tevékenység, azon pedig már ne is csodálkozzunk, ha a vérnyomásunk lassan felszökik. Akad pár jumpscare a játékban, de ezek okosan vannak elhelyezve és tényleg hatásosak. Maga Union kisvárosa is nagyon para, tényleg leginkább a Silent Hill Downpour juthat róla eszünkbe, csak itt nincs jótékonyan takaró köd és cirkáló rendőrautó. Helyette úton-útfélen zombik csoszognak, akik hullákból lakmároznak, vagy épp dühüket töltik ki egy lezárt ajtón. Sebastian itt már nem pánikol, nincs összezavarodva, pontosan tudja, hogy a STEM-en belül bármi megtörténhet, ezért kellően felkészült minden eshetőségre. Egyetlen célja, hogy kislányát megmentse, amihez pedig minden eszközt bevet, még ha ez a teljes STEM összeomlásához is vezet.

A befejezést nem árulom el, legyen meglepetés azok számára, akiknek eddig kimaradt a The Evil Within 2, azonban annyit megsúgok, hogy a stáblista utáni jelenet egyértelművé teszi a folytatás lehetőségét, amit a Bethesda biztosan nem fog elvetni. A játék rengeteget fejlődött elődjéhez képest, sokkal letisztultabbak lettek benne az eddig megszokott játékmenetbeli mechanikák és maga az open world helyszín is csak jót tett neki. Megkockáztatom, hogy a The Evil Within 2 van olyan klassz, mint amilyen a Resident Evil 2 volt 1998-ban, ha pedig tartják ezt a színvonalat, akkor simán lehet belőle egy 21. századi "classic" Resident Evil széria, ami megőrzi a TPS nézetet és a csontig hatoló horrort. Nekem ez már bőven elég lenne.

Értékelés: 88%