Előadó: I Prevail
Megjelenés dátuma: 2019. március 29.
Kiadó: Fearless
Műfaj: Metalcore / Trap / Pop metal
Mivel hamarosan itt az általam már nagyon várt Architects, és előzenekarként While She Sleeps koncert a Budapest Parkban, az utóbbi időben teljesen ráfüggtem a modernebb metalcore bandákra. Viszonylag új belépőnek számít 2013-ban alakult I Prevail, akiknek ugyan volt már egy lemezük Lifelines címmel 2016-ban, azonban a nemzetközi áttörést csak a jelen tárgyalt TRAUMA hozta el nekik nemrég.
A három megjelent EP-nél már sejthető volt, hogy az I Prevail új vizek felé evez, azonban a trap behozása a zenéjükbe legalább annyira merész lépés volt, mint az egész amo album a BMTH-tól legutóbb. A lemezt nyitó Bow Down volt éppen az a dal, ami egyrészt az első EP-n is szerepelt, másrészt én is ekkor figyeltem fel a bandára. Ennyire tökéletesen összerakott, energikus, tűpontos refrénnel és átvezetéssel kiadott szerzeményt egyáltalán nem vártam volna pont tőlük a Lifelines után. A Paranoid az, ahol a leginkább tetten érhető a trap jótékony hatása, itt viszont már érdemes figyelni a dalszövegre is, mert a frontember, Brian Burkheiser depresszióját énekli ki magából. Az egész lemezt átjárja a mentális betegségek, a már említett depresszió és az elvesztés témaköre, utóbbira pedig rátett néhány lapáttal Kyle Pavone (We Came As Romans), a zenekar barátjának halála. Az Every Time You Leave talán az egyetlen dal, amit nem igazán tudok hova tenni, nekem ez már túl mainstram pop. A Rise Above It olyan, mintha a dubstep éra maradéka lenne, a szövegelős rész (by: Justin Stone) érdekes módon nem lóg ki belőle. A Breaking Down bár slágeres, mégis legbelül ugyanúgy a depresszióról és az összeomlásról szól. A DOA intenzívebb, a végére szépen eldurvul, a Gasoline viszont az elejétől a végéig maximum lángon ég, és emlékeztet rá, hogy bizony a modern metalcore még koránt sem halt ki. Igazi fejletépős dal, amit az egyértelműen csúcspont Hurricane követ, aminek időközben már ki is jött a zenekar eddigi pályafutását bemutató videoklipje, nem mellesleg pedig egy jóval populárisabb hangvételt üt meg.
A Let Me Be Sad a kötelező érzelmes belassulás, amit a Low középtempója tökéletesen egészít ki, és egy kis durvulás itt is belefér a végére. A Goodbye (Interlude) instrumentális átvezetése után érkezik a TRAUMA legodabaszósabb tétele a Deadweight képében, ami úgy tépi le az arcod, mint annak a rendje. Itt jegyezném meg, hogy Brian Burkheiser énekes és Eric Vanlerberghe hörgős kettőse baromi jól egészíti ki egymást, már-már Chester Bennington + Mike Shinoda szimbiózissal állunk szemben. A záró I Don't Belong Here újra a nyugalmasabb vizekre evez, de instant skippelhető, ha mondjuk éppen utazás közben hallgatjuk az albumot. Azt nem gondoltam volna, hogy az I Prevail ilyen szinten meg tud lepni idén. Ami tavaly a While She Sleeps és a SO WHAT? volt, az most a TRAUMA lett. Egy minden ízében egységes, letisztult, átgondolt és profin hangszerelt metalcore lemez, melybe olyan szépen illeszkedik a trap (és az a kis hátrahagyott dubstep), mint a fasírt a krumplifőzelékbe.
Értékelés: 8/10
