Kritikák, ajánlók, tesztek és gondolatébresztők tárháza

Focker Blog

Kairo / Pulse (2001)

Az online lélekvesztő

2021. május 25. - -Britpopper-

A Noroi után messzebb merészkedtem a j-horrorok világában, és ekkor akadt meg a szemem egy többek által igazi gyöngyszemnek tartott 2001-es filmen, a Kairón, amit szokás The Circuit, vagy Pulse címszó alatt is keresni. A 2000-es években divatossá vált a különféle j-horrorok remakelése, és ez alól a Kairo sem lógott ki. 2006-os amerikai feldolgozása itthon "Mezsgye" címmel került a hazai közönség elé, és bár én magam még nem láttam, az igen alacsony IMDB-pontszám gondolom nem lehet véletlen. Ellenben itt van nekünk maga az eredeti mű, Kurosawa Kiyoshi rendezőtől, mely témáját tekintve még 20 évvel a bemutatása után is aktuális lehet.

f0bedf3bd7e430457f6d07f255c46c03.jpg

A Kairo ugyanis az elidegenedésről szól. Az internet okozta magánynak állít audiovizuális szobrot, miközben az egészet nyakon önti egyfajta nyomasztó, már-már kellemetlenül hátborzongató körítéssel. A középpontban ugyanis szellemek állnak, de nem a megszokott módon. Két, párhuzamosan futó történetszálból bontakozik ki előttünk a sztori, ami rejtélyes horrorból alig várt módon csap át egy komplexebb apokalipszisfilmbe a végére. De az érdekes nem is ez, hanem az idáig vezető út. Furcsa, hogy Kurosawa mennyivel az internet szélesebb körben való térhódítása előtt már megfestette az egyén elmagányosodását a világháló által. A filmben a szereplők sokszor tétován mászkálnak fel-alá, mintha lelkükben már csak üresség honolna. Ha pedig végleg átadják magukat az elmúlásnak, akkor egyszerűen semmivé válnak - emléküket már csak egy égésszerű lenyomat jelzi a falon.

maxresdefault_4.jpg

Bármennyire is próbál távolodni a Kairo az átlagos horrorfilmek sablonjaitól, egy-két jelenetnél azért rendesen ki tudja verni a nézőt a frász. Az egyik ilyen például a mai napig sokszor előkerülő pincés-rész. Ebben egy férfi keres valamit égre-földre az éjszaka közepén, és útja egy vörös ragasztószalaggal lezárt ajtóhoz vezeti. Betér az épületbe, lemegy a lépcsőn és tovább kutat, de a hely zsákutcának néz ki. Ekkor megfordul, és hirtelen annyit lát, hogy egy nő áll mögötte a sötétben. Talán a legfélelmetesebb az egészben pont az, hogy nem közvetlenül a férfi mögött, hanem a háttérben áll ez az alak, szinte eggyé válva a fallal. És utána elindul. Lassú, koordinálatlan léptekkel. Az egész jelenet szörnyen creepy, amire csak rátesz pár lapáttal a zseniális zene, amitől garantáltan lever bárkit a víz.

kairo-01.jpg

A másik, hasonlóan rémisztó jelenet sajátossága pedig, hogy egyébként fényes nappal játszódik (ismét egy vörös ragasztószalaggal lezárt szobában). Többször várna az ember valamiféle klisés jumpscare-t, de szerencsére erről szó sincs. És mennyivel jobb is, hiszen sokkal nagyobb súlya van például annak, hogy az egyik szereplő csak áll egy félhomályos szobában, és egy torz hang azt suttogja, hogy "Segíts...". Egyedül a film végébe tudnék belekötni, hiszen egyrészt indokolatlanul hosszúra lett nyújtva maga a játékidő, másrészt a stílusváltással több olyan jelenet is került bele, ami egyáltalán nem illik oda (pl. a gagyi robbanás). A Kairo okos horrorfilm akar lenni, és vitathatatlanul remekül is teljesít úgy nagyjából a háromnegyedéig, de aztán kitűnik, hogy Kurosawa itt valami igazán nagyot akart mondani, és ehhez nem átallott műfajt is váltani, ami jelen esetben inkább a film kárára vált, mintsem előnyére. A "kevesebb néha több" alapelv működéképesebb lett volna.

mv5bmwninthiytetodazzc00otrlltgwowetotczzjhkzmu4mge3xkeyxkfqcgdeqxvynzi2nzgzmzc_v1.jpg

Ettől függetlenül a Kairo egy tisztességes j-horror, érdekes mondanivalóval és néhány igen hátborzongató jelenettel. Egy évvel később jött a "Kör", ami kvázi elindította a szigetországbeli horrorfilmek remakelési lavináját, de ahogy ott is, úgy itt is érdemes visszatérni az alapanyagul szolgáló eredeti műhöz. Ma már láthatjuk, hogy amitől Kurosawa Kiyoshi félt, az bekövetkezett: naphosszat az internet rabságában élünk. Rajta kommunikálunk, böngészünk tájékozódunk, olvasunk híreket, sőt, még akár a vacsorát is a segítségével rendeljük meg. Mindennapjaink szerves részévé vált az internet, és a rajta felépített, megkreált személyiségünk lassan kiöli az emberi mivoltunkat. Egy arctalan, mások számára láthatatlan lélekké válunk majd, és ha eljön az idő, pont úgy tűnünk majd tova a semmibe, mint ennek a filmnek a szereplői: semmi mást nem hagyva hátra, csupán egy égésszerű lenyomatot a falon.

A bejegyzés trackback címe:

https://focker.blog.hu/api/trackback/id/tr9916569990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása