Műfaj: Electronic rock

Ezt hallgasd meg: Ill Ray (The King)

Beszélgessünk egy kicsit a 2000-es évek eleji indie rock zenekarokról. A forradalmat egyértelműen a Franz Ferdinand hozta el, az azonnal táncolható és dallamos debütáló albumával, melyet rongyosra hallgatott minden csőnadrágos, gyűrött pólós indie rocker innen Alaszkáig. A forradalom tüzét pedig tovább izzította egy évvel később a Bloc Party, a Kaiser Chiefs, nem mellesleg 2005-ben a Franz is kiadott egy hasonlóan színvonalas lemezt, meglovagolva a hirtelen jött siker tinilányokkal teli hullámait.

A leicester-i Kasabian a forradalom elején, 2004-ben adta ki cím nélküli debütáló albumát. Az elektronikával dúsan átitatott produktum kevésbé volt mainstream mint az MTV-n agyonjátszott társai, azonban még így is tartalmazott néhány bomba slágert. 2004-ben például egész Angila a Club Foot döngölős ütemeitől volt hangos, focimeccseken például állandó szereplő lett és a FIFA játékok is sokat tettek hozzá hogy a Kasabian nemzetközi szinten is ismert és elismert legyen. 2006-ban már a glam rock legszebb éveit idézték vissza az Empire albummal. Nekem is megvan természetesen - ahogy az összes többi is - de nem nyerte el végtelenül a tetszésemet, talán pont az elektronika háttérbe szorítása végett. A 2009-es West Ryder Pauper Lunatic Asylum viszont már bejött. Itt már érezhető volt hogy a Kasabian bátran mer csapongani a különféle zenei stílusok között, például ha úgy tartja kedvük akkor a spagetti westernek fütyülős dallamait idézik meg egyes dalaikban, és a Secret Alphabets bizonyította hogy az elektronikus hangzást sem dobták végleg a kukába.

A 2011-es Velociraptor! nekem óriási kedvencem. Valahol itt ütközött ki egyértelműen hogy a Kasabian felállásának mozgatórugója Sergio Pizzorno énekes, gitáros, dalszerző. Ez már csak azért is érdekes mert a legtöbb dalban nem az ő, hanem Tom Meighan frontember hangját hallhatjuk. Szó se róla, remek előadó ő is. Azonban Pizzorno zsenialitása nélkül nem élnének, nem ütnének ennyire a dalok. Dalszövegei megkapóan jók, a saját maga által előadott szerzemények pedig úgy ahogy vannak tökéletesek. Remek példa erről az Acid Turkish Bath (Shelter from the Storm) mely azóta is legnagyobb kedvencem. A 2014-es 48:13 lemez viszont szerintem visszalépés volt a többihez képest. Ugyan szerepelnek rajta "kasabianos" slágerek, ám összességében mégsem ütött akkorát mint az előzőek. Azért a treat című dal kiemelendő, hiszen majdnem hét perces elektronikus prüttyögésével egyértelműsíti hogy a Kasabian szeret és mer is kísérletezni még manapság is, mikor stadionokat többször megtöltő, csúcskategóriás zenekarrá avanzsálódtak. És ez mindenképp pozitív dolog tőlük.

Hatodik sorlemezeük a For Crying Out Loud címet kapta és már jóelőre elmondták az interjúkban hogy ezzel visszakanyarodnak a rock irányába és egy meglehetősen zúzós, gitárközpontú végeredményre kell számítanunk. Nem is árultak zsákbamacskát, a For Crying Out Loud az Empire óta a Kasabian legzúzósabb albuma. Már a kezdő Ill Ray (The King) a maximumra tornázza a tempót. Dallamos, ütemesen pattogó és koncerteken is hatalmasat fog ütni. A You're in Love with a Psycho volt az első kislemez a készülő anyagról, nekem már akkor is tetszett. Pizzorno háttérvokáljával megkapja a maga neo-pszichedelikus hangzásvilágát, melytől kifejezetten légiessé, könnyeddé válik. Kellemes soft rock szerzemény. A Twentyfourseven már legalább tízszer jobban pörög, igazi vad zúzás az elejétől a végéig. Nagyon régen hallottam már ennyire energikus dalt a fiúktól, legutóbb talán a bumblebeee volt hasonló, de még az sem süvített ennyire. A Good Fight tartalmaz egy kis bohókás zongorás kíséretet is, mellette pedig totálisan dallamos és dúdolható ez is. A Wasted elkanyarodik a pop irányába, kicsit komorabb szerzemény mint az előzőek. A Comeback Kid viszont visszatornázza a pörgős hangulatot. Megasláger, elborult szöveggel ("sasquatch in a binbag") és végig dimanikus, erőteljes zúzással. Koncerteken ez is gyakran elő fog kerülni. A The Party Never Ends a címe ellenére nem egy diszkós dal, inkább a lassabb, melankolikusabb vonulatot képviseli. Viszont az Are You Looking for Action? már diszkós dal, pontosabban definiálva egy több mint nyolc perces retró elszállás.

Itt köszön vissza hogy a Kasabian ezen a lemezén sem hagyott alább a merész kísérletezéssel, a szaxofonos betétekkel tarkított, lüktető, erős '80-as évekbeli hatásokkal pulzáló szerzemény végig izgalmas és megmosolyogtatóan kreatív. Az All Through the Night az előzőhöz hasonlóan dettó Pizzorno által előadott dal, akusztikusra hangszerelve. A lemez leglassabbja, picit szomorkás, melankolikus darab. Hasonló mint a La Fée Verte volt annak idején. A Sixteen Blocks nekem a legjobban tetsző dal innen. Megvan benne a West Ryder Pauper Lunatic Asylum idején előkapott spagetti westernes hangzásvilág, kicsit olyasmi mintha egy régi, 1800-as évek végi amerikai népdal felújított változata lenne - lehet a végén kiderül hogy az is. A Bless This Acid House újfent sláger, ezt is heavy rotációban fogják tolni a koncerteken, ebben biztos vagyok. Akad benne egy jókora Stereophonics és egy pici Bowie utánérzés. A záró Put Your Life on It hoz magával egy kis Blur hangulatot - és itt elsősorban a késői Blurra gondolok - de megidéződik benne a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band pszichedelikus, elszállós atmoszférája is. Nálam olyasmi hatást keltett mint a Velociraptor! zárása, a Neon Noon. Teljesen rendben van, mindenesetre.

Kellemes meglepetés volt nekem a For Crying Out Loud, pedig féltem hogy a visszakanyarodás a tiszta rock hangzáshoz miatt besül az egész. De szerencsére a Kasabian nem vallott szégyent és amellett hogy megint hoztak néhány koncert-kompatibilis mega slágert, a többi dal is egyedülállóan remek lett a kész lemezen. Gyenge szerzeményt nem is tudnék kiemelni, csak olyat, ami kevésbé emlékezetes mint a többi. A For Crying Out Loud méltó Kasabian sorlemez, melyet én speciel egész biztosan többet fogok hallgatni mint az előzőt. Nem elég hogy semmit nem veszítettek lendületükből, éppen hogy kétszáz fokon pörögnek és Pizzorno is mostanában kezd dalszerzői képességei csúcsára érni. Mindennek idei terméke egy lendületes, tüzes dalcsokor melyben a húzódalok mellett ugyanúgy megvannak a kísérletező irányok - lásd: Are You Looking for Action? - mint a rejtett gyöngyszemek - lásd: Sixteen Blocks - és mégsem hullik darabjaira a kész produktum.

Értékelés: 9/10

Érdemes beszerezni