Kiadás éve: 2007

Hú skacok, ugyebár ez a blog eredetileg zenék bemutatására jött létre, az utóbbi időkben mégis inkább filmes és videojátékos cikkek láttak napvilágot tőlem. Kissé túltoltam ezt a témát, de hát ez van. Általában mindig arról írok ami épp érdekel, témától függetlenül. Aztán mivel most megint rápörögtem az induszriális metálra, jöhet egy kis Nine Inch Nails. A zenekarral én annak idején még az MTV-n találkoztam, a Hand That Feeds szám apropóján. Tetszett a kemény hangzás, a zúzós riffek és a szanaszét torzított elektronika - nameg Trent "kigyúrt emós" imidzse. Oké, akkoriban (2005/2006) nálam még a rettenet nyálas HIM volt az etalon metál témában (szégyellem is magam miatta), újdonságként hatott a Nine Inch Nails -féle zúzda. 2007-ben épp túl voltam az érettségin és akkoriban kezdtem el a rendszeres edzést. Kellett valami pörgős zene amire edzhetek otthon. Mivel akkoriban jelent meg a Year Zero, gondoltam egye fene, lehúzom arról az orosz mp3-mas oldalról ahonnét amúgy is szedtem a zenéim nagy részét (hatalmas volt a kínálat). Még emlékszem arra is hogy kiírtam CD-re, kivittem abba a régen konyhaként működtetett szobába amely az edzőtermünkként funkcionált és betettem a kis mini hifi lejátszómba. Ami elég gyakran csak nagy nehézségek árán indította el a másolt CD-ket. Szóval kb. 10 perces előjáték után végre megszólalt a lemez.

És bizony a Year Zero nem finomkodik. Már a kezdő HYPERPOWER! megadja az alaphangulatot (szimbolikusan a kormány erődemonstrációjaként is értelmezhető), az instrumentális intro olyan elementáris erővel robban a hallgató arcába hogy majd szétrepednek a falak. A végére pedig teljes káoszba torkollik, hogy rögtön utána a The Beginning of the End (mely a társadalmi hanyatlás, az államstruktúra és a rend felbomlásának kezdetét vetíti elénk) masszív dobalapjaival végre befussanak a "rendes" dalok és kezdetét vegye egy összeesküvés elméletekkel, alternatív valóságokkal, disztópikus orwell-i jövőképpel és az USA-t bíráló dalszövegekkel felvértezett zenei utazás. A lemez hallgatása közben többször eszünkbe juthat pl. az 1984 Orwelltől. A Survivalism minimalista pittyegéssel indít ám mégis az album legerősebb dalává lép elő. Trent szövegei mindig is erősen paranoidok voltak, itt azonban hatványozottan igaz ez - a Survivalism esetében pedig különösképp. A rendszer ellen lázadás és a magabiztosság viszont kéz a kézben jár a felkészültséggel és azzal a technikai tudással, amely nélkül a jövő embere elveszett. A központi téma a világvége. De nem a filmes klisés világvége. Nem aszteroida vagy atomháború okozza hanem épp mi, emberek tesszük tönkre végnapjait élő bolygónkat. Lassan, fokozatosan. A The Good Soldier egy katona szemszögéből mutatja be azt a helyzetet amely akkoriban az amerikai katonáknak mindennapos volt Irakban, az állandó amerikai jelenlétről szól a közel-keleten. Egyébként lehetetlen nem párhuzamot vonni az album tematikája és az iraki háború, az amerikai megszállás között. És pont ez a háború az, amire nagyon rá voltam kattanva annak idején és nagyon alaposan utánaolvastam az egésznek. Mellesleg egy - a többihez képest - erősen visszafogott és középtempós szerzemény. A Vessel pont az ellentéte. Zajos, durva, erőszakos és szanaszét effektezett. Miközben élesen kritizálja a rendszert, egyértelművé teszi hogy aki nem elég felkészült, az előbb-utóbb elbukik. Ó, és van egy nagyon durva instrumentális elborulás a végén amivel anyámat bármikor ki tudom kergetni a szobából. A Me, I'm Not is a "visszafogott" dalok sorát erősíti és ebben is van egy számomra nagyon tetszetős instrumentális átvezetés. Trent ezekkel a túltolt, torzított effektekkel nagyon eltalált nálam valamit, imádom egyszerűen. A 2005-ös With Teeth nekem mindig is túl mainstream lemez volt, talán épp azért mert a NIN hallgatott a lemezt megjelentető kiadó elvárásaira és populárisabbá formálták a kész anyagot. Na, itt ilyesmi távolról sincs. A hallgatóbarát megközelítés a lehető legtávolabb áll a Year Zero világától, minden egyes dalban vannak túltolt torzítások, oda nem illő zörejek, zajok.

A Capital G egész "slágeres", ha lehet erre ilyet mondani. Az orwell-i rémlátomás még inkább előtérbe kerül. Csakhogy amíg Orwellnél a háború mint távoli lidércnyomás szerepel, itt nagyrészt a katonák és a politikai ellenzék szemszögéből mutatják be a sztorit. A My Violent Heart a lassan csordogáló elektronika mellé súlyos bedurvulásokat hoz (a végén pedig egy képzeletbeli robotkórus ismételgeti suttogva a fenyegető "we crawl" mantrát). És szerintem ez ebben a dalban nem igazán működik. A NIN már az előző album, a With Teeth idején is belekóstolt a túlnyomórészt elektronikára felépített hangzásba (lásd: Only) de a Year Zero teljes egészét uralja a kifacsart elektronikus hangzás, kemény rockos / metálos fűszerezéssel. Megjegyzem, az egész hangzás a With Teeth turnéja alatt fogant meg Trent fejében és laptopján. A The Warning is főként az elektronikára és a széttorzított dobalapokra épít, ám jól áll neki a - különféle multieffekttel - torzított elektromos gitár is. A God Given baromi pörgős, és szintén van a végén egy instrumentális levezető szakasz ami nekem újfent nagyon bejövős. A földbe döngölős dobalappal érkező Meet Your Master dettó kifejezetten pörgős, tempós szerzemény mely szorosan összekapcsolódik az utána következővel hiszen egy instrumentális lo-fi (már-már ambient) hömpölygés kerekedik ki a végére, melyet a sejtelmes, fenyegető The Greater Good fűz tovább. Ez egy teljes egészében instrumentális darab, vokál csupán halk suttogások képében jelenik meg benne. Trent már az 1999-es The Fragile albumon is nagy szerepet szánt az instrumentális tételeknek, ám ez csak később, a Ghosts I-IV idején csúcsosodott ki igazán (hogy a filmzenékről már ne is beszéljünk). A The Great Destroyer az a dal, ahol a hallgathatatlanságig torzított effektparádé a csúcsra tör (Trent valószínűleg nagyon elemében érezte magát), ennek a dalnak a végét még nekem is nehezemre esett annak idején végighallgatni (sokadszorra is) hiszen akkora kaotikus, absztrakt káoszba torkollik, hogy az már komolyan próba elé állítja még a megrögzött NIN rajongókat is. Egy hatalmas pusztításként is felfogható lezárás után stílszerűen lecsillapodik a lemez és jóval lassabb, főként a zongorát előtérbe toló szerzemények következnek. Az Another Version of the Truth újfent teljes egészében instrumentális, lehet rá úgy is tekinteni hogy a Túlélő aki előmászik földalatti vackából a mindent elsöprő pusztítás után, elkezdi szemlélni a világot - legalábbis ami megmaradt belőle. Végignéz a kietlen, sivár tájon és konstatálja hogy igen, ezt mi, emberek tettük. A Year Zero a nem is olyan távoli jövőbe kalauzol el bennünket, miközben sci-fi koncepciója alatt bemutat egy orwell-i, totalitáriánus kormányzatot és mindezek (meg a háborúellenesség) mellett nyíltan beszól Bushnak. A megszabadulást közvetítő keserédes In This Twilight már az újrakezdés ígérete, Trent pedig az olyan sorokkal mint az "all the black is really white, if you believe it" mintha saját múltjának oroszlánrészét is elhagyná, a sötétség és baljós eszmék vezére meglátta a reménysugarat az égen. És igaz ez a lezárásra is. A Zero-Sum több mint 6 percével meglepően pozitívan fejezi be ezt az utazást, megadva az emberiségnek a feloldozást: Isten még megszánhatja gyarló fajunkat és ha már végképp ki is irtottuk egymást, a romokon mindig új élet sarjad.

Remek gerilla-marketinget kapott a Year Zero, turnékon pólókon látható kódok és mosdókban direkt elhagyott pendriveokon található információk már a lemez megjelenése előtt tudatták hogy Trent és a zenekar itt valami hatalmasat fog dobni. Ez be is igazolódott. A titkos kódokat, bibliai idézeteket és szanaszét torzított/effektezett hangzást tartalmazó produktum időtálló. Egy lehetséges apokalipszist vázol fel miközben maga a CD olyan termografikus réteggel van bevonva, hogy hő hatására színt változtat (én is roppant mód elcsodálkoztam mikor első lejátszás után a CD sötét szürkéről fehérre váltott) és az elrejtett kódokat és utasításokat követve különféle ál-weboldalakra juthatunk általa. Érdemes utánakeresni. Később - néhány letölthető szerzemény után - a NIN bejelentette, hogy pihenőre mennek egy időre. A búcsú-turné hazánkat is érintő eseményén (SYMA Csarnok, 2009) én magam is ott tomboltam. Életre szóló élmény volt. Ahogyan az volt számomra a 2008-as ingyenesen letölthető The Slip is, melyet épp maga Trent tett fel bizonyos torrent oldalakra. Erről nekem a Discipline kb. másfél-két évig volt a csengőhangom az akkori kis (kinyithatós!) Motorolámon. Viszont a Year Zero által lettem elkötelezett Nine Inch Nails rajongó (Amerikából rendeltem be a CD-t) és a 4 lemeznyi Ghosts I-IV ugyanúgy tetszett mint a 2013-as Hesitation Marks, avagy Trent filmzenés projektjei. Mindenkinek tudom ajánlani aki kicsit is vevő a keményebb hangzású, indusztriális metálra és szereti a konceptalbumokat. A Year Zero világa ugyanis egyáltalán nem áll messze a jelenlegitől, elég ha csak kicsit jobban körülnézünk a világban. Trent Reznor nemcsak remek zenész, de egyben egy kibaszott zseni is. Alternatív jövőképe és víziói már nem járnak messze a valóságtól.

Hamarosan beköszönt a Nulladik Év.

Értékelés: 10/10