Kiadás éve: 2008
Kiadó: The Null Corporation
Műfaj: Industrial rock
Ezt hallgasd meg: Discipline
2008 kifejezetten fontos év volt számomra. Akkoriban kezdtem egyre jobban rákattanni a zenekészítésre, és különféle felületeken már a bloggerkedéssel is foglalatoskodtam. Fórumokat jártam be, kommentelgettem, az internet adta lehetőségek pedig egyre jobban kitágították tudásomat. A Nine Inch Nails zenéjével is akkoriban kezdtem el megismerkedni. A 2007-es Year Zero volt az, amellyel megszerettem a zenekart (az albumról írni fogok majd, megígértem). Aztán meg is rendeltem az USA-ból a With Teeth, a Year Zero és a Y34RZ3R0R3M1X3D albumokat. Rajongóként természetes hogy nyomon követtem Trent Reznor és zenekara munkásságát, fel voltam iratkozva hírlevelükre is, így mindig értesültem a legfrissebb információkról velük kapcsolatban. Nagyon megörültem mikor 2008-ban - egy évvel az általam imádott Year Zero után - már be is jelentették az új NIN albumot, mely a The Slip nevet kapta. Örömömet csak fokozta hogy a Radiohead "In Rainbows" lemeze után Reznor is ingyenesen elérhetővé tette az albumot, sőt, egyes torrent-oldalakra ő maga töltötte fel. Képzelhetitek mennyire megörültem ennek a hírnek, kvázi örömtáncot jártam a szobámban. Aztán eljött az az idő (egész pontosan 2008 május 5-én) is hogy a The Slip letölthetővé vált a zenekar honlapján (csak egy email-címet kellett megadni). Letöltöttem és végighallgattam. Az album évekig nem mászott le a lejátszómról.
Fontos kiemelnem hogy a The slip producerei Trent Reznor mellett Atticus Ross és Alan Moulder voltak, mindez pedig erősen rányomta kézjegyét az albumra. A Year Zero szanaszét effektezett, torzított hangzása még jelen volt, azonban már ott toporgott a küszöbön az egy évvel későbbi Ghosts I–IV instrumentális hangkollázsa és Reznor és Ross későbbi filmzenés munkái is. A 999,999 betudható szimpla intrónak, másfél perces felvezetés, mely után az 1,000,000 igazi energiabombaként csapódik be és szinte leszakítja a fejünket. Szanaszét torzított elektronika és karcos gitárok példázzák hogy a NIN tartja a színvonalat, mellesleg olyan zenekarokat idéz meg mint a Depeche Mode, a Bauhaus, avagy a Siouxsie and the Banshees. A Letting You zenei káoszba forduló őrülete után a With Teeth -érában fogant Only -féle Discipline érkezik, amely nekem személy szerint két évig volt a csengőhangom az akkoriban még menőnek számító, kinyithatós Motorola mobilomon. Az Echoplex kevésbé tempós, ámde kifejezetten klassz dal. A Head Down szabályszerűen hozzávág a falhoz, szétken rajta, és utána még le is köp. Piszkosul zúzós dal, a klasszikus NIN védjegyekkel felvértezve. A későbbi turné nevéül szolgáló Lights in the Sky a leglassabb, egyúttal legunalmasabb szerzemény az albumon. Nem azt mondom hogy Reznornak nem mennek a lassú, középtempó alá korlátozott dalok, de a Lights in the Sky sajnos borzalmasan unalmas lett. Az utána következő Corona Radiata is megrémísztheti elsőre a hallgatót, hiszen egy végig instrumentális dalról van szó amely egyébként dettó elég lassan indul be. Sőt, tulajdonképpen be sem indul. Sejtelmes, vészjósló, már-már apokaliptikus víziót fest fel előttünk melynek legvége olyan mintha egy atombomba radioaktív lökéshulláma sodorna bennünket magával. A The Four of Us Are Dying érdekes módon még egy végig instrumentális hangkollázs, mely így az előzővel együtt már előfutára a Ghosts I-IV albumnak. A záró Demon Seed véleményem szerint helytelen választás volt utolsó tracknek. Túl...intenzív. Valahogy nem illik az összképbe. Félreértés ne essék, egyáltalán nem rossz dal, de a The Slip egésze megkívánta volna a korrektebb, kényelmesen elnyújtott lezárást. Ettől függetlenül az egész album kiváló lett. Ugyan nem egy konceptalbummal van dolgunk, mint amilyen a Year Zero volt, ám itt erre nem is volt szükség. Reznor sem vitte túlzásba a társadalomkritikus és háborúellenes szövegeket, valahogy a teljesen hétköznapi témákról írt dalok is jól működnek. A kiadás egyébként – az eddigiekhez és az eztán következőkhöz méltón – rendkívül igényes, az artworkben minden egyes trackhez külön-külön kép tartozik és természetesen a letölthető formátumok mellett a The Slip megjelent fizikai formátumban is. Épp a napokban nézegettem különféle online boltokban, hisz tervezem beszerzését születésnapomra, és kifejezetten korrekt áron kínálják egy bónusz DVD kíséretében. Én mindenkinek csak ajánlani tudom, mert a NIN egyik legjobb albumáról van szó, amely méltán kerülhet oda a polcra a nagy klasszikusok (The Downward Spiral, The Fragile, és természetesen a Year Zero) mellé.
Értékelés: 10/8
