Hát, eljött végre ez a nap is. Amíg a mozikban Michael Fassbender ugrál háztetőről-háztetőre, addig én - a mozifilmet ért negatív kritikák ellenére - újból szívesen merültem bele az asszaszinok és a templomosok örökös párharcába. Az Assassin's Creed Syndicate volt az első igazi PlayStation 4 játékom amit végigtolhattam, és bizony cseppet sem bántam meg. De kezdeném az elején. Szóval az ismerkedésem az AC-sorozattal nem indult épp zökkenőmentesen. 2007-ben mikor a hatalmas hype ellenére is egy korrekt Prince of Persia klónként piacra dobták az I. részt, engem messzire elkerült. Hasonlóképp az Assassin's Creed II és a III. rész is ezt az utat járta volna be, ha nem alakul köré akkora rajongás a baráti körömben hogy minden második mondatuk eme játék körül forgott. Kis csúszással ugyan de végül magam is végigjátszottam - megkaptam kölcsönbe. Hát...nem voltam elájulva tőle. Ez nem a játék hibája, hisz a játék abszolút korrekt lett. Egyszerűen csak engem nem fogott meg ez az Amerikai Függetlenségi Háború idejébe helyezett cselekmény és a főszereplő sem. Aztán jött a Black Flag. Az a Black Flag, ami gyönyörűen rebootolta a kissé megkopott szériát és a hajózás és felfedezés új élménye mellett adott egy baromi szimpatikus új karaktert is, a végtelenül laza Edward személyében.
Lelkendeztem már eleget a Black Flag kapcsán, de még többet lelkendeztem az azt követő Rogue kapcsán. Személyes kedvencem ez a rész, nem csak a másik oldal bemutatása, hanem a környezet miatt is. Baromira bejött nekem ugyanis az Észak-atlanti óceán, az Appalache-hegység völgye, Alabama és New York állam, illetve többek között a kanadai Québec tartomány jeges, fagyos, hó borította helyszínei. A Rogue volt számomra a Sleeping Dogs után az első olyan sandbox játék amit 100%-ban kimaxoltam, összegyűjtöttem minden felvehető cuccot, még a legutolsó nyamvadt ládát és Animus-töredéket is felkutattam. Ez azért nagy szó nálam, általában nem foglalkozom ennyit egy játékkal. És miközben tök jól elszórakoztam Shay kalandjaival, irigykedve nézegettem a Syndicate gameplay videókat. Jól betalált nálam az Ubisoft, hisz sikerült a Syndicate helyszínét épp kedvenc városomba, Londonba helyezni - méghozzá az 1800-as évek végére. Egészen pontosan 1868-ba, az ipari forradalom korszakába. A lepukkant, mocskos, különféle testnedvekben és szutyokban tobzódó London atmoszférája adta magát és ezt sikerült is hozni. A gyárak ontják magukból a füstöt, a tőkések szenvtelenül kihasználják a munkásokat, hatalmas szakadék tátong a két osztály között. Minden tiszteletem a várost megalkotó fejlesztőké, a templomosok által uralt London valóban él és lélegzik - de fullasztó szmogot köhög fel -, egészen lenyűgöző módon keltették életre. Kapunk két főszereplőt: Jacob és Evie Frye azért érkeznek a városba, hogy véget vessenek a kizsákmányoló templomosok uralmának, úgy, hogy szépen levadásszák a kulcsfigurákat és visszaállítsák a valaha szebb napokat látott Testvériséget.
Délutáni szieszta a parkban
Tök jó ötlet volt a két irányítható szereplő beemelése, de én személy szerint csak Jacobbal nyomultam. Evie csak és kizárólag azokban az esetekben került irányításom alá amikor kötelezően vele kellett teljesíteni egy-egy missziót, avagy tapasztalati pontokat akartam elosztani kettejük között. Nem ebben a részben kaptak helyet a legkidolgozottabb karakterek, az tuti. A főgonoszra például emlékszik egyáltalán valaki? Megsúgom: Crawford Starrick volt az. Pedig az Ubisoft tud ám emlékezetes negatív karaktereket és nemeziseket alkotni, gondoljunk csak a Far Cry sorozatra. De mindez még csak a felszín, a Syndicate értékei alatta rejtőznek. A játék úgy igazán akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor egy hosszúra nyúlt kutatás után végre sor kerül a célpontok likvidálására. Eleve teljesen jó ötlet volt hogy több lehetséges megoldás létezik a gyilkosságra, mi dönthetünk hogy melyik utat választjuk. A sasszem-látást bekapcsolva úgy tervezhetjük meg az akciót, ahogy szeretnénk. Ez nekem nagyon tetszett, képes voltam így igen hosszú időkre kitolni egy-egy ilyen főküldetést. Nem mellesleg mindezek mellett London hemzseg a teljesítenivaló feladatoktól. Tennivaló bőven akad, hiszen London összes kerületét el kell foglalnunk a Bástya névre keresztelt saját szindikátusunk számára. Betörhetünk a rivális banda bázisaira, kisebb likvidálandó célpontokra vadászhatunk (figyelni kell mert némelyiket élve kell leszállítanunk!) illetve gyerekmunkásokat is felszabadíthatunk akik alamizsnáért robotolnak a gyárakban. És akkor ott vannak még a gyűjtögethető tárgyak, versenyek, kihívások illetve a valós történelmi alakok - mint például Charles Dickens, Alexander Graham Bell, Charles Darwin, Karl Marx és Arthur Conan Doyle - mellékküldetései, meg az extra kiegészítő tartalmak. Csak győzzük szabadidővel.
London hatalmas és bárhová eljuthatunk benne
A játékmenet alapjai nem sokat változtak de ami igen, azt jó érzékkel fejlesztették tovább. Ahogy növekszik a dominanciánk, úgy fogadhatunk fel magunk mellé testőröket, kocsisokat, parancsnokokat, de még a rendőröket is megkenhetjük, így a yard később szemet huny a gaztetteink felett. Testvériségünket pedig folyamatosan fejleszthetjük, a végére már egy igazi hadseregünk lesz, orgyilkosokkal és verőlegényekkel. Karaktereink is fejleszthetőek tapasztalati pontok segítségével, Jacob értelemszerűen a közelharcban lesz egyre erősebb, Evie pedig a lopakodásban. Temérdek új fegyvert is vásárolhatunk illetve készíthetünk, a helyi kereskedőknél pedig még mindig feltölthetjük megcsappant készletünket, ha fogytán vagyunk elsősegélycsomagból, dobótőrből, kábítólövedékből, vagy füstbombából. Az altatónyilakat egy kicsit hiányoltam, de a "legális cheat" kábítólövedék - ami megőrjíti az ellenfelet és az nekiesik társainak - újra itt van, azzal pedig remekül meg lehet könnyíteni még a legnehezebb missziókat is. Kapunk egy új kütyüt is, nevezetesen a kilőhető horgot, amit egy az egyben átvettek a készítők a Batman: Arkham szériából. Jópofa kis szerkezet, simán lengedezhetünk vele nagyobb távolságok között, nem mellesleg pedig a szorult helyzetekből is szó szerint ki tud rántani minket: ha egy csetepatéban vesztésre állunk, csak fel kell húzódzkodnunk egy közeli épület tetejére. A távolságok leküzdésének érdekében megjelentek a lovaskocsik is, de én ezekkel nem tudtam kibékülni. Az irányításuk nehézkes, egyszerűen képtelenség végigszlalomozni úgy egy szűkebb utcában hogy ne sodorjunk el embereket, oszlopokat vagy kisebb fákat. Kész Carmageddon egy-egy lovaskocsis üldözés (mert akad jó pár ilyen is), hát még a kör- és időre menő versenyek!
Rengeteg hangulatfokozó elem színesíti a palettát
De milyen maga London? Nos, a pályatervezőknek kijár a vállveregetés, hiszen London a maga macskaköves utcáival tényleg az egyik legjobb helyszín a sorozatban. Gótikus stílusban emelt épületek, széles utcák váltják egymást, a Temzén sűrű a gőzhajóforgalom, minden jellegzetesség és nevezetes épület a helyén van - ezeket persze meg is mászhatjuk. A Syndicate Londona 30%-al nagyobb az Assassin's Creed: Unity Párizsánál és hat kerületből áll: Westminsterből, a Strandból, London belvárosából, Whitechapelből (helló, Hasfelmetsző Jack!), Southwarkból és Lambethből. Mindegyik kerület más-más építészeti stílust kapott, ezért jól elkülöníthetőek egymástól. Mivel a képkészítés már lehetséges volt az ipari forradalom idején, ezért a fejlesztők képek felhasználásával is újra alkották London akkori arculatát. A különböző látványosságok földrajzilag a helyükön vannak és pontos távolságra vannak egymástól. London a főhelyszíne a történetnek, de London külvárosa is bejárható, így a fényűző gótikus épületektől eljuthatunk a nyomortelepek sivár posványába és a gyárépületek fullasztó füsttel körbeölelt helyszíneire is. Az összkép igazán impozáns. Nagyon sokszor előfordult velem hogy megálltam megcsodálni a várost, vagy csak bambultam a szemerkélő esőt és utána amint a nap meleg fénye megcsillan a pocsolyákon. Grafikailag a Syndicate ugyan elmarad az Unity-tól, érezhetően visszavettek az effektekből, az új dinamikus bevilágítás nem olyan meggyőző, és a kószáló járókelők populációja is látványosan lecsökkent.
Todd pitéi...tápláló emberhússal!
Sweeney Todd boltja a Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya című filmből például elégedett mosollyal töltött el, de a Hátborzongató bűntények kiegészítőben akad egy mellékküldetés ami egy az egyben a Sweeney Todd sztorit dolgozza fel, csak a neveket cserélték meg. Ez is aranyos kis easter egg, de ami nekem még inkább tetszett, az Edward Kenway háza volt. Evie-t irányítva az egyik főküldetésben eljuthatunk az egykori asszaszin-kalóz kúriájába, ahol is rengeteg kedves emlék fogad bennünket. Slusszpoén hogy egy titkos ajtót csak úgy nyithatunk ki ha eljátszunk a zongorán egy dal-részletet. A teljes dal pedig a Black Flag-ben egy matrózdal volt. És ha már a zenénél járunk, ki kell emelnem hogy a The Journey-ről elhíresült és Grammy-díjra jelölt Austin Wintory vonós, meglehetősen intim darabjai nagyban hozzájárulnak a remek atmoszférához. Nekem tetszettek a nyomozgatós mellékküldetések is, ezekben egy-egy gyilkosságot kell felderítenünk úgy hogy a sasszemmel nyomok után kutatunk majd tanúkat kérdezgetünk ki, és végül - ha összeállt a teljes kép előttünk - megvádolhatunk valakit. Minden apró misszióért XP-vel ajándékoz minket a játék és ha van egy Uplay-fiókunk, akkor automatikusan belépünk a Ubisoft Clubba, amely exkluzív cuccokkal honorálja a hűségünket. A poén az hogy bármelyik Ubisoft játékban elért teljesítményünk gyarapítja a Clubban található beváltható pontjaink számát, így eshetett meg hogy mikor kíváncsiságból beléptem, egyből riasztott hogy tele vagyok pontokkal, ugyan költsek már! Gyorsan meg is vettem minden extra tartalmat a játékhoz, de úgy, hogy több mint a fele még megmaradt a többi Ubisoft játékomra. Noha a mikrotranzakciók továbbra sem koptak ki a játékból (ismét valódi pénzért szerezhetünk XP-növelőt és cuccokat,) de legalább nem tolják folyton az arcunkba az ajánlatokat, és az erre hivatott ikon is szépen elbújik a menüben. Érdemes néha ellenőrizni mennyi pontunk van online.
Jutalmak az Ubisoft Clubban
Nekem bejött a Syndicate, méltó helyet foglal el nálam a Rogue mellett a polcon. A design már eleve megvett kilóra, mindenről süt a viktoriánus London hangulata, a két szereplő abszolút szimpatikus és a játékmenetbeli változásokat is jó irányba fejlesztették tovább. Arról nem is beszélve hogy jó sandbox játékhoz hűen garantált a fősztori utáni tovább játszogatás is, hiszen a már említett mellékküldetések és extra tartalmak mellett maga Viktória királynő ad majd nekünk missziókat, illetve a Temzén a játék során megnyílik egy portál is, amelybe belépvén egy teljesen másik arcát ismerhetjük meg Londonnak a jövőben játszva - ez is baromi hangulatos lett. A Szentföld, Firenze, Róma, Konstantinápoly, az Újvilág, a karibi térség, a francia forradalom és most a londoni ipari forradalom. Ezek eddig az Assassin's Creed széria fő állomásai. A következő rész - ha hinni lehet az előzetes információknak - az ókori Egyiptomba helyezi a cselekményt. Na, erre baromira kíváncsi leszek. Tudom, hogy sokaknak már a könyökén jön ki, de szerintem még jó pár izgalmas új rész benne van ebben a franchise-ban, az egyedüli titok, hogy nem kell kapkodni, nem szabad összecsapni. A Syndicate tisztességes iparosmunka lett, néhány apró bugon és idegesítő kifagyáson kívül én nem találtam benne hibát. De mint mindig, most is elsősorban az átadott élményt és nem a technikai oldalt tartottam szem előtt.
